A törökszentmiklósi Befogad-Lak Állatvédő Alapítványtól került a gondozásunkba ez a gyönyörű, fekete növendék kan kutya. Igaz, hogy még az élete elején van,d e már megtapasztalta a sötét oldalt. Törökszentmiklóson kóborolt hetekig, a nyakába belenőtt egy madzag, ettől egy nagyon csúnya, mély és elfertőződött nyílt seb keletkezett rajta.
Elképzelni is borzasztó, hogy mit élhetett át ez a szerencsétlen kiskutya. A madzag mely minden pillanatban fojtogatta, minden mozdulatára őrült fájdalmat okozott neki. A sebéből elterjedő fertőzés, a nyakán kialakult ödéma ...
Mostanra lekerült a madzag, a sebe kitisztítva, kezeljük minden nap. És Ő pedig napról napra édesebb, kedvesebb. Elkezdett kinyílni, Ő úgy döntött ad még egy esélyt nekünk embereknek! Mi pedig megígértük neki, hogy ezúttal nem fogunk ezzel visszaélni!
Mór sebei probléma nélkül begyógyultak. A kis lelkét folyamatosan ápoljuk, építjük. Családot keresünk számára, egy olyan helyet, ahol egész életében biztonságban élhet. Ahol már csak csupa-csupa jó dolog történhet vele!
Oltva, chipezve, ivartalanítva adjuk örökbe, kizárólag teljes jogú családtagnak. Csak kerti tartásra nem fogadható be. Olyan otthon keresünk számára, ahol felelősen döntöttek egy növendék / kamasz kutya befogadásáról. Őt még tanítani, terelgetni, nevelni kell. Igaz már nem pici kölyök, de még nagyon sok mindent nem tud az élet dolgairól. De nagyon akar tanulni, nagyon szeretne megfelelni!
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek róla
ITT!!!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.