Az Ajándék család egy felelőtlen állattartó gondatlanságából megszületett nem kívánatos kiskutya alom, amit nemes egyszerűséggel behelyezett az állatotthon kerítésén belül 2014. májusában, épp Anyák napján. Nem győzzük hangsúlyozni az ivartalanítás fontosságát, hiszen a nem kívánatos szaporulat így elkerülhető lenne!
A szó szerint csont és bőr kiskutyák életéért nagyon aggódtunk az elején, de a gondoskodásnak és a megfelelő táplálásnak hála hamar összeszedték magukat.
Ajándék Krémes 2014. márciusi születésű, apróka, fekete-cser színű szuka kiskutya. Hátracsapott fülei vannak, testalkata kicsit hosszúkás, tacskó jellegű. Felnőttként kis-közepes termetű kutya lesz belőle valószínűleg.
Szerető, felelősségteljes gazdikat keresünk számukra. Olyanokat, akik tisztában vannak egy kölyök kutya felnevelésével járó nehézségekkel, veszteségekkel, aki anyagilag is tudja vállalni egy kölyök kutya oltási programjának költségeit, és eleget tesz ivartalanítási kötelezettségnek, hogy ezeknek a kölyköknek már ne lehessenek út szélére szemétként kihajított utódai.
Oltási programjukat megkezdtük, melynek befejezése a gazdi feladata. Chipezve, ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe, melyet a megadott időre el kell végeztetni és ezt nagyon szigorúan ellenőrizzük! Kölyök kutyákat Budapesten és 30 km-es körzetében adjuk örökbe.
A kiskutyáról telefonon lehet érdeklődni a 06 30 221 1299-es telefonszámon, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között.
További képek Krémesről ITT ! ! !
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.