2013.07.01 éjjel (00:29) kaptunk egy telefont, miszerint egy elütött, hátsó lábára sérült idős kutya fekszik Gyál, Vecsési út egyik háza előtt. A bejelentővel abban állapodtunk meg, hogy beviszik magukhoz a kutyát és reggel 8-ra elviszik az állatorvosunkhoz. Reggel érkezett egy hívás egy másik telefonszámról, miszerint egy elütött kutya fekszik Gyál, Vecsési úton egy árokban. Tehát az éjjeli telefonáló a sorsára hagyta az állatot, nem hívott vissza, hogy nem tud vele mit kezdeni, egyszerűen ott hagyta…. Kimentünk megnézni a magatehetetlenül fekvő kutyust, és a második bejelentő (talán ugyanaz aki első alkalommal telefonált, csak most másik számról) a kerítésén csimpaszkodva kérdezte „él még”? Majd közölte, hogy nem tud segíteni a szállításban, mert az autójával nem tud/akar kiállni az udvarból mert most szedték fel a követ, így nem tudja elvinni a kutyát a közeli állatorvoshoz, és különben sem az ő kutyája….. Hosszas telefonálgatás kezdődött az árokparton ülve a magatehetetlen kutya felett, miközben minimum 20 ember haladt el mellettünk, akik közül senki, egy ember meg nem állt megkérdezni, hogy mi a baj, tudnak-e segíteni. Végül szereztünk autót, és eljutottunk a blökivel az állatorvoshoz, ahol kiderült, nincs szó balesetről, a kutya nagyon öreg, hátsó lábaira vélhetően betegsége okán nem tud ráállni, így jelen állapotában nem tud közlekedni. Mindezek alapján vélhetően nem önszántából került az árokba, hanem a teherré vált öreg jószágtól gazdája szabadulhatott meg ilyen módon. Chip nincs benne. Tehetetlenek voltunk, mert ilyen beteg, folyamatos ellátásra szoruló állatot kapacitás híján felvállalni nem tudunk, mivel mindenáron az altatást próbáltuk elkerülni, így végül a NOÉ-hoz fordultunk segítségért, hátha tudják vállalni az öreg napjaira betegen utcára dobott kutyát. Néhány telefont követően a NOÉ csapata átvállalta tőlünk Tihamér további ellátását és sorsának egyengetését, amit ezúton is nagyon köszönünk! A Tihamér kutyus így átkerült a NOÉ Állatotthon gondozásába, és reméljük most már jobbra fordul az élete alakulása. Elkeserítő ez az eset……..vajon hova fokozható még az emberi közönyösség?
Megvannak Tihamér első orvosi eredményei. A vérkép alapján egyértelműen látszik, hogy alultáplált, tehát éhezett Tihamér :( Régebbi kezeletlen sérülései miatt, melyet a gazdája nem kezelt fajult idáig Tihamér állapota. Az is biztos, most már, hogy nem önszántából került a Vecsési útra ilyen állapotban, hanem kitették. Tehát, tényleg kérem, hogy aki felismeri a kutyát, jelentkezzen, mert most már orvosi szakvélemény is van róla, hogy ezt a kutyát nem látták el rendesen.
Blanka oltva, ivartalanítva, chipezve keres végleges otthont, és olyan gazdát akiben nem kell csalódnia!
További képek ITT ! ! !
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.