Közért apró termetű, fekete, kitudja milyen keverék kan kutyus. Kb. fél éves, de már megtörtént vele a legrosszabb, ami egy kutyával megtörténhet. A saját gazdája olyan súlyosan bántalmazta, hogy két csontja is letört a lábacskájában.
Kétségbeesett hívást kaptunk, hogy valaki úgy elhajította a saját kiskutyáját, hogy az azóta is ordítva sír. Szegény Közért beszaladt Kőbányán egy közértbe, az ott nézelődő gazdája után. A kölyökkutya ragaszkodása és neveletlensége annyira felbőszítette, hogy megragadta az apró kutyát és szó szerint kivágta az üzletből. A kutyus sok-sok métert repült és a földre csapódott. A keserves sírásból azonnal tudni lehetett, hogy nagy baj történt. Az üzlet biztonsági őrei rendőrt hívtak, a felháborodott vásárló és járókelők ott tartották az elkövetőt. A kutyáról lemondott, így szegény azonnal orvoshoz tudott kerülni, ellene megindult az eljárás, állatkínzás vétsége miatt.
Közért súlyos sérülést szenvedett, két csontja is eltört, a gyógyulási idő várhatóan 2-3 hónap. Mivel még fiatal, ezért most első körben megpróbáljuk konzervatív kezeléssel meggyógyítani, sínbe tették a lábát, kap fájdalomcsillapítókat. Reméljük sikeres lesz és Közért elkerülheti a csontműtétet.
Mindezek ellenére ő egy nagyon kedves, vidám kisfickó, akit minden érdekel és aki mindent leradaroz lapátszerű fülecskéivel.
Oltva, chipezve, ivartalanítva adjuk örökbe.
MOST
BEKERÜLÉSEKOR:
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.