Projektek
Projektjeink
A 30 éves fennállásunk alatt az állatvédelem és az állatmentés nagyon különböző részeiből is igyekeztünk kivenni a részünket, hiszen minden élet számít.
NOÉ Budapest
A NOÉ Állatotthon Alapítvány több mint 1000 bajba jutott állat megmentésével, gondozásával és a felelős állattartás szemléletformálásával dolgozik azért, hogy minden védence esélyt kapjon egy biztonságosabb és szeretetteljesebb életre.
NOÉ Szergény
Szergényi állatotthonunk végtelen odaadással és szeretettel végzi az bajba jutott állatok mentését az ország másik végén.
Macskamentés
Macskamentő projektünk 2010-ben indult fantasztikus önkénteseinkkel, akik azóta is fáradhatatlanul segítik a bajba jutott cicákat.
Boxermentés
Alapítványunk 2006-ban hozta létre a boxer fajtamentő csoportot, mely a fajta iránt elkötelezett önkéntesekből áll.
Bulldogmentés
Bulldogmentés
A NOÉ 2009 óta foglalkozik bulldog fajtamentéssel, köszönhetően a csodálatos önkénteseink áldozatos munkájának.
MacsKaLand
A MacsKaLand cicakennel egy óriási, mindenki számára nyitva álló kifutó, ahol kedves vendégeink kedvükre ismerkedhetnek a szabadon kószáló cicákkal.
Lovazás
Két évtizede foglalkozunk bajba jutott lovak mentésével és folyamatosan igyekszünk bővülni, hogy a rengeteg nehézsorsú állatból a lehető legtöbbet tudjunk befogadni.
"Az embernek nem sikerülhet minden. Istennek is csak két dolog sikerült - a tavasz meg a ló."
Vadállatok
Sokszor kapunk megkereséseket bajba jutott vadállatok miatt. Az ő mentésük nem egyszerű és megfelelő szaktudást és feltételeket igényel. Ennek ellenére, lehetőségeink szerint igyekszünk segíteni vagy javaslatot tenni, hogy kihez lehet fordulni ilyen esetben.
Gazdasági állatok
"Háp! Háp! Háp! Jönnek a Kacsák! Hű, de éhes, hű, de szomjas ez a társaság!
Bú! Bú! Bú! Boci szomorú! De hogy feszít tyúkjai közt a Kukurikú!
Röf! Röf! Röf! Orra sárba döf: sonka-lábán Kucu néni fürödni döcög.
Gá! Gá! Gá! Szalad világgá Liba mama, ha a Csacsi rábőg, hogy: I-á!
Rút! Rút! Rút! Fel is, le is út: mérges Pulyka te szereted csak a háborút!
Bú! Röf! Háp! Sípok, trombiták: víg zenével így köszönt e díszes társaság."
Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny