Természetesen nagyon örülünk minden Noés védencünk gazdisodásának. De természetes az is, hogy teljesen részrehajlóak és a szokásosnál is jobban elérzékenyültek vagyunk bizonyos esetekben. Ezek a bizonyos esetek pedig kiemelten előfordulnak olyankor, amikor fogyatékos cicát sikerül szuper gazdihoz
juttatnunk.

Bolyci hatalmas kedvence volt az egész Macskamentő csapatnak. Bűbájos, kedves,
tökéletes cica – és vak. Bolyci már ideiglenes befogadójánál is teljes értékű
családtaggá vált egy pillanat alatt és gond nélkül működött minden szituációban. Remek példája volt annak, hogy bizony ez a fogyatékosság az állatokat az égvilágon semmiben sem zavarja vagy hátráltatja.
Szerencsére érkezett egy gazdijelölt, aki egyetértett velünk abban, hogy Bolyci az
igazi álomcica. Némi szervezés és egyeztetés után, Bolyci útnak is indulhatott
Németországba, végleges otthona felé.

Mostanra pedig már meg is kaptuk az első fényképes beszámolót, hogy már megint
elérzékenyülhessünk (mert erre már vagy 10 perce nem volt példa…): Bolyci
csodálatosan beilleszkedett. Vak, igen. De ami egyedül és kizárólagosan fontos az
nem ez. Hanem hogy BOLDOG és GAZDIS cica!

Bolyci a gazdikkal

Bolyci lassan egy hete van nálunk. Gondoltuk, hírt adunk róla.

Egy álomcica, aki mindössze egy kissé viszontagságos elsö éjszaka után nagyon gyorsan alkalmazkodott az új körülményekhez. Minden neszre fülel, de lassan megszokja a lakás hangjait. Ha hazaérkezünk, az ajtóban üdvözöl bennünket, a bejárati ajtó hangját ugyanis már most is ezer közül felismerné, semmi kétség.

Türelmes, nyugodt, hízelkedö. Biztos, ami biztos alapon müködik, képes fél órát is csöndesen üldögélve várni az etetötálkája mellett, csak hogy le ne késse a vacsorát. Tegnap vendég járt nalunk, de ez sem okozott neki gondot, egyböl az ismeretlen mellé fészkelte magát a kanapén, és ezzel azonnal belopta magát a látogatónk szívébe is, aki meg is fenyegetett minket azzal, hogy ezentúl majd gyakrabban jár hozzánk :)

Nagyon sportos alkat, sokféle sportágban megállja a helyét. Legszívesebben akkor telepszik oda hozzánk, ha az oldalunkon fekszünk. Ilyenkor ö nem mellénk költözik, hanem kiélvezi, hogy a lehetö legkeskenyebb felületen egyensúlyozhat mint egy tornász. Megrögzött hegymászó, a térelválasztót szívesen és sürün hódítja meg. Legszívesebben egészen fent trónol. Persze, nem is lenne igazi macska, ha a lustaság nem akadályozná meg néha, hogy feljusson a csúcsra. Emellett focirajongó is: kapott egy kis müanyag focilabdát, ami, ha a parkettán gurul, jól lehet követni a hangját. Nagyon szereti kergetni, és csodálatos gólokat lö vele a kanapé vagy a szekrány alá. Ilyenkor kell egy kis segítség a partjelzöktöl, hogy folytatódhasson a játék, de ez nem szokta kedvét szegni.

Bolyci új otthonában

Az elsö közös vasárnapi semmittevést is nagyon élvezi, hanyattfekve, akár egy kiskutya. Ez egyébkén is az egyik kedvenc póza.

Reméljük, lassan megszokjátok, hogy Bolyci elköltözött. Ö nagyon hálás nektek a gondoskodásért, és boldog, hogy a segítségetekkel révbe ért.

Ugye, micsoda remek hírek?! Bolyci nagyon hosszú és nagyon rögös utat tett meg
az álomotthonig. Megérte várni és megérte ezt az utat bejárni. És hogy miként is élte meg az előzményeket, azt most Madame Bolyci méltóztatik megosztani veletek:

„Egy nap nyugodt kis életem hatalmas fordulatot vett, mikor egy négykerekű monstrum keresztezte az utamat, és sajnos én húztam a rövidebbet… Arra eszméltem, hogy borzasztóan fáj minden porcikám és nem látok semmit.

A Csodarendelő kedvence

A gazdám állatorvoshoz vitt, sokan sürögtek-forogtak körülöttem. Eltörött az állkapcsom és ödéma keletkezett az agyamban, emiatt nem láttam. Míg segíteni próbáltak rajtam, egy
pillanatra megláttam a Szivárványhidat is. A túloldalon sok régi pajtás hívogatott, de aztán hirtelen ismét a rendelőben találtam magam.

Mindezek után az én gazdám lemondott rólam, így kerültem a Noéhoz. Fogtam a maradék
nyolc életemet és a vaksi szemeimet és becuccoltam a többi sorstárs közé. Mert ezeknek a Noésoknak így is kellettem, vaksin. Sőt! Még mindig nagyon komoly fájdalmaim voltak, így hát újabb műtét következett. Ezt követően a fájdalom elmúlt ugyan, de csak egy, a pocimba vezetett csövön keresztül tudtak táplálni. Fogyogattak azok az életek…
Aztán fordult a kocka. Pár nap múlva a csövet kivették és nekem sose ízlett még ennyire az étel. És nem sokkal később megint cuccolhattam össze a megmaradt életeket, meg a vaksi szemeimet, mert ideiglenes gazdihoz kerültem. Az egész egyszerűen csodálatos volt! Végre nem fájt semmi, volt finom eledel bőségesen, a kanapén meg az ágyban szundikáltam naphosszat és mindig megfésültek, simogattak, becézgettek, hogy Bolyci, te vagy a legszebb!

Bolyci ideiglenes családjánál

(persze tudtam, hogy én vagyok a legszebb, de azért csak jól esik ezt hallani mástól is).
Aztán egy szép napon megint elérkezett egy újabb, ezúttal a végső összecuccolás ideje.
Felragyogott a szerencsecsillagom, mert bár az ideiglenes családom nagyon fog hiányozni, de végre álomgazdikat kapok, akik egyenesen Németországból jöttek el értem. Jó szagúak voltak és nagyon kedves volt a hangjuk, és hirtelen az volt az érzésem, hogy a maradék életeimet legszívesebben velük élném le. A legjobb pedig az volt, hogy ők meg úgy gondolták, hogy az egyetlen életüket velem élnék le…”

Drága Bolyci, nagyon jól használd ki az összes megmaradt életedet, most már boldogságban, biztonságban, szeretetben. A Gazdiknak pedig ismét köszönjük, hogy meglátták benne a csodát és ezt a nagyszerű cicahölgyet választották!