Annyira kedves gazdis beszámolót kaptunk, hogy betelni is alig tudunk vele! Először nevettünk, aztán lopva előkerültek a zsepik, a vége felé pedig már gátlástalanul trombitáló orrfújás következett. Őszinte öröm és boldogság fog el minket minden alkalommal, amikor ilyen csodás cica-gazdi kapcsolatot látunk. Mica, a kis vaksi gyönyörűség igazi álomgazdikat kapott, a kollégiumi élet pedig úgy tűnik abszolút testhezálló neki. Igazán szívet melengető olvasni ezeket a sorokat. Reméljük egyet értetek velünk abban, hogy ilyen csodálatos híreket nem lehet megunni, fogadjátok tehát szeretettel Mica gazdis híreit.

Kedves Noé Állatotthon!

A 128-as szoba örömmel jelenti, hogy túl van a vizsgaidőszakon. Mind a hárman végeztünk, és persze Mica is. Fejenként híztunk vagy három kilót, ami igazságtalanul jobban áll ennek a boldogan fetrengő bundás hercegnőnek, mint nekünk. A szobánk minden egyetemista rémálmává változott, jegyzetek, amerre csak a szem ellát, mosatlan kávésbögrék, csokispapírok (kezdem érteni azt a három kilót), de a jókedv fenntartása végett minden belépőre fecnikre tépett tételsor hullott vidám konfetti gyanánt. Mica a káosz közepén szundikált, kizárólag tankönyveken, füzeteken. Talán a féktelen tudásvágy hajtotta, talán az együttérzés, vagy egész egyszerűen csak nem akart kimaradni semmi mókából, de amikor ott volt neki három pihepuha ágy, ő mégis inkább a szövettan jegyzeteket választotta a csendespihenőre.

Ilyenkor ki ne játszana el a gondolattal, hogy ül a vizsgáztató előtt és magyarázkodik: "Sajnálom, az utolsó harminc tételt egyszerűen képtelen voltam megtanulni, mert nem tudtam kirángatni a jegyzeteim a kövér macskám alól.Sajnálom, de egyetlen tételt se tanultam meg, mert egész héten a kiscicám rózsaszín tappancsát puszilgattam, aminek ő érdekes, annyira nem örült, fogalmam sincs, miért." Vagy egész egyszerűen: "Sajnálom, de ma nem fogok tudni bemenni vizsgázni, a cicám úgy döntött, hogy az ölembe fog aludni összegömbölyödve mint egy kis nutellás párnácska. Nem, sajnos nem tudom, mikor fog felébredni, lehet, hogy 10 perc múlva úgy dönt, elég volt és itt hagy, de az is lehet, hogy még itt fog szundikálni pár órát, ki tudja mihez lesz kedve, macskából van. Igazán nem értem, hogy ez hol nem elég elfogadható indok, várjon csak, tessék, ha odatartom a telefont a kis buksifejéhez lehet hallani, ahogy dorombol."

Tehát amellett hogy egész nap csak sajnáltam magam, mindent Micára fogtam. Ha ez a vizsga nem lesz meg, az tuti hogy azért lesz, mert tegnap játszott a tollammal, én meg ahelyett, hogy tanultam volna, őt videóztam és mutogattam mindenkinek, hogy nézzétek, a cicám nem hagy tanulni. Tegnapelőtt pedig legalább öt szál macskaszőrt halásztam ki a kávémból, nem ittam meg, így elaludtam, és kész, meg fogok bukni, sose lesz belőlem állatorvos. Aztán jöttek a rémálmok, azzal kezdődtek, hogy azt álmodtam, nem kapok levegőt, és arra keltem föl, hogy Mica szó szerint az arcomon aludt. Többször is felébredtem arra, hogy az új műszálas ágytakarómtól annyira elektromos lett a bundája, hogy amikor az éjszaka közepén hozzám bújik, kisebb áramütés ér. De hogy semmi se legyen jó, ha meg nem velem alszik, felriadok arra, hogy nem hallom a szuszogását, félálomba keresem, hogy hol van. Mi ez, ha nem tökéletes vizsga előtti alvászavar?

De aztán valahogy minden meglett, és ez mégiscsak Micának köszönhető. Mert végtelenül kedves, bújós kiscica. A vizsgaidőszakom legnagyobb részét azzal töltöttem, miközben a mancsát puszilgattam, nyújtóztam, hogy elérjek valamit anélkül, hogy meg kelljen mozdulnom, megzavarva a szundikálását vagy próbáltam gyengéden arrébb tolni a füzetemről; hogy azt mondogattam neki és magamnak, nekem le kell vizsgáznom, mert erről a kis kövér vaksi hercegnőről nekem kell gondoskodnom. Ha beteg lesz, ha bármi baja esik, én akarom meggyógyítani, de ahhoz előbb le kell diplomáznom. Úgyhogy kötöttünk egy egyezséget: addig még csak tüsszentenie se szabad, amíg le nem diplomázom, cserébe megígértem neki, hogy mindent beleadok, és megcsinálom.

Köszönünk szépen mindent!