Ma nagyon szomorú hírt kaptam, meghalt egy kedves barát, egy remek ember. Hirtelen
ment el és valósággal sokkoltak a történtek. Annyira igazságtalan az élet, hányszor
elmondjuk naponta! Közhely? Igen, az, de mint minden közhely, sajnos nagyon is igaz.

Aztán olvasom a Noés híreket. Megint kidobott „ajándékcsomag” a menhely kapujában,
kiscicák. Ártatlan, az életre éppen csak kacsingató apróságok pislognak fel ránk a
kartondobozból. Egyik önkéntesünkhöz súlyosan beteg babát dobtak be, a szeme talán nem is menthető, valószínűleg nem is lát már. Saját, krónikus beteg cicájáért remegve szedte össze és kezdte el kezelni a picit, hiszen mi mást tehetne? Ki, ha ő sem, ki, ha mi sem?

Közben lassacskán a túlvállalásnál is jobban túlvállaljuk magunkat, beteltek a
karanténhelyek, rengeteg a még szopizós árva, a cicacsalád legyengült szervezetű mamával, a betegek, balesetesek. Felelősen szeretnénk csinálni, biztonságosan, átgondoltan, tervezetten. De alig lehet tervezni, hiszen mit lehet ilyenkor tenni, ki, ha mi sem? Igazságtalan az élet…

Vészesen kifogytak a készleteink, alig tudunk már az eddigi állomány számára is minden szükségesről gondoskodni, nem beszélve a „meglepetésekről”. A segítségeteket szeretnénk kérni! Nagyon nagy szükségünk lenne junior és felnőtt konzervekre és Vetri
DMG immunerősítőre, a szoptatós mamáknak, a betegeknek, a műtétből lábadozóknak.

Akár egy konzerv is hatalmas segítség, újabb közhely, de a sok kicsi sokra megy. Bocsánat, hogy ilyen borongós vagyok ma. Valahogy bolond módon összekapcsolódtak a dolgok a fejemben; végső búcsút kell vennem egy baráttól, mert érte nem tehettem semmit. És mert igazságtalan az élet. De dacosan az is a fejemben van, hogy a beteg, árva, legyengült, sérült cicákat, ha törik, ha szakad, megmentjük! Mert értük tehetünk valamit – és ehhez a ti segítségetek most ismét nélkülözhetetlen.

A fotókon láthattok néhányat jelenlegi védenceink közül. Az ő nevükben és a Macskamentés egész csapata nevében hálásan köszönjük adományaitokat.