Bagirával van némi közös múltunk, ezért különösen nagy öröm számomra, hogy most én mutathatom be Őt, mint gazdikeresőt. Hosszú út vezetett idáig, mert bár Bagira alig másfél éves, eddigi élete meglehetősen eseménydúsra sikeredett. Talán túlságosan is. De kezdem inkább az elején.

Tavaly szilveszterkor, egy kanapén tévézős, kutyás macskásra tervezett este kellős közepén vettük észre, hogy sajnos elfogyott a dohányáru otthon és nem gondoskodtunk kellő utánpótlásról. Igen, tudom, a dohányzás káros az egészségre, de tessék csak tovább olvasni, mert mindjárt kiderül, hogy
speciel Bagira egészségére kimondottan jó hatással volt. Szóval, kénytelen kelletlen, életem párjával bepattantunk a kocsiba és irány az éjjel-nappali. Iszonyatosan hideg volt aznap este, kesztyű nélkül még a kormányt is fájt fogni az autóban. Mikor elhaladtunk egy kihalt gyártelep mellett a mitfárerem egyszer csak rám ordított, hogy „KISCICA JOBBRA” . Padlófék, derékszög kanyar jobbra, húszéves Tico két keréken egyensúlyozik, nagy nehezen magáll, ugrás ki a kocsiból, futás vissza. Hogy macskahordozó miért volt épp a hátsó ülésen, máig nem tudnám megmondani, mindenesetre
belelapátoltuk a koromfekete, csontsovány, kockára fagyott kiscicát. Rettentően meg voltunk ijedve, mert alig mozdult. Rohantunk haza, hogy a kis szurtos minél előbb melegben lehessen és ehessen valamicskét.

Bagira (munkanevén Konfetti) nálunk

Nos Bagirát épp csak megcsapta a padlófűtés melege, azonnal varázslatos átalakuláson ment keresztül. Üvöltve követelte a kaját, megsimogatni viszont nem lehetett, mert ádázul karmolt és harapott. Mind a húsz 20 dekájával, töretlen önbizalommal fújt a négytagú kutyafalkámra, akik jobbnak látták fedezékbe vonulni a lépcsőfordulóba. Kellet néhány nap, mire Bagira rájött, sem agyonütni, sem megenni nem fogjuk, sőt megtapasztalhatta, talán életében először, milyen puha meleg párnán aludni, és annyit enni, amennyi csak belé fér. Néhány hét alatt szépen kigömbölyödött, fényes lett a bundája és már nem viselkedett úgy, mint egy kis vaddisznó. Lassan beilleszkedett a többiek közé, már jelentősebb véráldozat nélkül is meg lehetett simogatni, de vadóc alaptermészete azért megmaradt.

Nemsokára pedig kaptam egy levelet valakitől, akit megérintett a története és szerette volna örökbefogadni. Nagyon szimpatikus pár érkezett háztűznézőbe. Bagira nem volt épp kedves hangulatban, de kitartottak mellette. Most a „hazavitték és boldogan éltek, amíg meg nem haltak” résznek kellene következnie, de azt hiszem a bevezetőben már írtam, hogy Bagira története nem szokványos. Több vidám hangvételű üzenet után kiderült, hogy a gazdik úgy érzik a cica „nem lakásba való”, ezért szeretnék visszahozni, hogy új gazdit keressünk neki.

Bagira első gazdájánál

Nekünk, ideiglenes befogadóknak az egyik legrosszabb rémálmunk, ha egy korábbi védencünk visszakerül, hiszen nem tudhatjuk milyen fizikai- és lelkiállapotú cicát kapunk vissza. Bagiránál a helyzet annyiból volt
szerencsés, hogy gazdái mindent megadtak neki, amire szüksége volt, így egy szép, ápolt és egészséges cicát kaptunk vissza, de a szoftver oldalon már korántsem volt ilyen rózsás a helyzet. Bagira vad volt és teljesen szocializálatlan. Mivel mi költözés előtt álltunk és éppen a Rumlis gyerekekként elhíresült bandita trió táncolt az egy megmaradt idegszálamon, Bagirát már nem
tudtuk volna fogadni. Nagy megkönnyebbülésemre azonban, egy kifejezetten vadállat-szelídítésre szakosodott kolléganőm, Anikó vállalta, kerül amibe kerül , Ő bizony mintamacskát nevel a vadóc tiniből.

Bagira Anikóéknál

Az együtt töltött négy hónapról így ír Anikó:

Bagirát azzal az indokkal adták vissza, hogy a cicának kicsi a lakás, túlságosan aktív, nem érzi jól magát, nincs társasága, stb. Mivel volt már gyakorlatunk problémás cicák szocializációjában, bíztunk benne, hogy ezúttal is sikerül kideríteni, hogy hol van a bibi a rendszerben. Bagira érkezése után két
napot töltött a gardróbszekrénytetején, ahová a függönyön keresztül jutott fel. Ebből egyértelmű volt, hogy a cica fél, kevés az önbizalma, ebben segítségre van szüksége. Nem zaklattuk, pár hét alatt elértük, hogy az ágy végében aludjon és keresse a közelségünket, valamint kapcsolatot tudjon teremteni a többi nálunk élő állattal. Megsimogatni nem nagyon lehetett, mert azonnal ráharapott az emberi kézre, nem igazán tudta, hogy hogyan is kéne neki viselkedni egy ilyen helyzetben, látható
volt, hogy ezt vagy nem tanulta meg, vagy az önbizalomhiányából adódik. A többiekre is fújt, nem játszott velük. Kíváncsisága nagy segítség volt számunkra, mert ebből adódóan egyre többet sertepertélt körülöttünk, szép lassan összeszoktunk, megtanulta, hogy a simogatás jó dolog. A kutyákkal, cicákkal is kialakította a kapcsolatát, szépen összeszoktatható bármilyen más háziállattal is.

Mostanra már egy kedves simogatható, kézbe vehető cica, de előfordulhat, hogy az ő végleges gazdijának meg kell azért majd küzdenie a bizalmáért. Kíváncsisága töretlen, igazi kis minden lében kanál, mindenhol ott van. Gyönyörű szép bársonyos fekete bundája, ragadozó alkata és borostyán szeme pedig igazi esztétikai élményt biztosít a gazdinak a nap bármely percében. Őt ki kell érdemelni,
türelemmel viseltetni a kezdeti bizonytalanságaival szemben, más út nincs. Az egyik legokosabb macska, akivel dolgunk volt, remekül tanítható, ha a gazdija figyel rá, eleget foglalkozik vele, tökéletes társ lesz belőle, álommacska.

Gazdijelöltek jelentkezését a macskamentes@noeallatotthon.hu email címre várjuk. Köszönjük!