Ahogy ígértem, ismét jelentkezem egy beszámolóval (Zoé) Pankáról, aki február 19.-én ünnepelte első születésnapját. Most már talán mondhatom, hogy valóban bővült a család. A kezdeti lassú és aprócska változások után az utóbbi egy hétben Panka egyre gyorsabban illeszkedik be új otthonába. Egyértelműen látszik rajta, hogy kezdi megszokni, sajátjának érezni mind a lakást, mind 2 és 4lábú tartozékait. Eleinte aggódtam, hogy nagyon passzív, keveset jön elő, olyankor is leginkább csak vacsorázni, aztán egyre többet tartózkodott az ágy tetején, az utóbbi napokban pedig egyre felhőtlenebbül játszik velünk és Szonjával. Kettejük kapcsolata valamicskét javult, bár még nem a tökéletes (nem tudom, valaha az lesz-e), mindenesetre jól megférnek egymás mellett, nincs összebújva alvás és egymást mosdatás, de sokat kergetik egymást maradandó sérülések nélkül és csudaszépen vacsoráznak egymás mellett. Szonja felszedett néhány dekát, mióta együtt vacsoráznak, Panka pedig mintha szintén nőtt volna egy picikét, gömbölyödik a popsija és pocakja is. Pankóca egyre bizakodóbb velünk, napról napra többször jön oda magától egy kis simire, és a dorombolások is szinte mindennapossá váltak. A kézből etetés projekten még dolgoznunk kell, ugyanis amiben hús van, azt továbbra is harci úton igyekszik megszerezni, gondolkodom egy sárkánybőr kesztyű beszerzésén ehhez a művelethez. Voltunk többször orvosnál, ahol úgy viselkedett, mint egy kis szende tündérke, tökéletesen kooperatív volt mind a doktorbácsival, mind a kedves kis asszisztenslánnyal, aki villámgyorsan, minden ellenállás nélkül szabadította meg Pankut a hosszú karmaitól – így végre nem akad bele mindenbe, amihez hozzáér, és a kézből evés is kezd kevesebb veszéllyel járni. A köhögése tökéletesen elmúlt, a doki szerint még elég zörejes a tüdeje, de az oltással együtt megyünk jövőhéten kontrollra, reméljük azóta javult ez is. A magaslatokat továbbra is elkerüli, az ágyon kívül nem nagyon próbálkozik semmivel, de nem ringatom magam abba a hitbe, hogy ez örökre így marad. Az elmúlt másfél hónap változásai egyértelműen arra engednek következtetni, hogy Panka beilleszkedése még folyamatban van, nem értük még el a csúcsot. Többet és gyakrabban beszél hozzánk, egyértelműbben fejezi ki felénk, hogy mit szeretne. A nyugodt éjszakáknak is kezd vége szakadni, ami ilyen szempontból jó jel: felszabadultan bokszolja a takaró alatt a lábunkat akár éjjel egykor is, valamint nem szégyell felébreszteni minket ugyanezen attrakcióval reggel fél hatkor. Mivel én egy parakirálynő vagyok, Panka idáig velünk aludt, elkerülvén az éjszakai összeütközéseket Szonjával, de a fenti okokból és az összeszoktatás újabb szintre emelése céljából elérkezettnek látjuk az időt, hogy a két nagylány együtt aludjon éjszaka – a hálónkon kívül. Talán a kezdeti „kivételezés” megszűnése is segít nekik kicsit jobban összebarátkozni – együtt utálhatnak majd minket, amikor éjfélkor bezárul a „felnőttek szobája”. J Azt hiszem, akinek van cicája, tökéletesen tudja, miről beszélek, és mielőtt bárki megkövezne, amiért nem hagyom a cicákat velünk aludni, hozzáteszem, hogy egyrészt a párom magasfokú tűrőképességről tett tanúbizonyságot mindkét macska esetében, ugyanis asztmás, így az éjszakai együttalvás nála súlyosabb gondokat okoz, mint egy esetleges felébredést éjszaka a zajokra. Másfelől az előszoba-kisszoba-konyha vonalon a nagyon közeli jövőben tervezzük egy kis cicarezidencia kialakítását kis sarokkuckókkal és az „étkező” áthelyezésével. Na tehát a fejlődés folyamatos, és mindenképpen beszámolok a későbbiekben, hogy hogyan alakul a mi kis szappanoperánk J Nagyon boldogok vagyunk, hogy Pankóca velünk van, nem bántuk meg a döntést, hogy Szonjának hozzunk egy kistesót. Így most van egy bűbájos bújós bundásunk, és egy csodaszép háromlábú jégkirálynőnk, aki IGAZI MACSKA, annak minden előnyével és hátrányával, de ezt egy percig nem érezzük problémának. Később még jelentkezünk!