Minden cica, aki rövidebb-hosszabb időt eltölt a Macskamentés gondozásában, megmarad
emlékeinkben, és évek múltán is szeretettel gondolunk rá. Mégis, talán természetes is, hogy a sok imádott védenc között is vannak kivételes kedvencek. A kifutó cicái között sokszor nemcsak az önkéntesek, hanem a látogatók számára is emblematikussá válik egy-egy alak. Hogy miért? Ki tudja, talán a különleges háttér történet, az egyedi kinézet, a kivételes kedvesség vagy az
utánozhatatlan jellem az ok, amiért időnként megkülönböztetett figyelmet kap valaki.

A búcsú mindig nagyon nehéz, de egy ikontól búcsút venni embert próbáló feladat. És Brutálka kétség kívül egy ikon volt. Nem volt ölbemászós, hízelkedős, dorombolós. Félénk volt és lassan kezdett megnyílni. Nem adta könnyen a bizalmát, meg kellett dolgozni a kegyeiért. Hihetetlen fazon volt, elég volt csak ránézni a „rémarcú királylányra”, hogy mindenki arcára mosolyt csaljon.

Fantasztikus fotók készültek róla és bár tartózkodó volt, mégis mindenki rá volt kíváncsi személyesen is, őt próbálta meghódítani. Lassan-lassan talán egy türelmes és odaadó gazdi ideje is eljöhetett volna. De az egyik legrettegettebb kór, a vesebetegség, nem engedte, hogy az a csodálatos nap felvirradjon. Szélsebesen vette el tőlünk és tőletek, a mi kis szörnyellánkat. Szinte fel sem fogjuk, olyan gyorsan történt. Szinte el sem hisszük, hogy nem vidít már fel minket utánozhatatlan grimaszaival. Nem lehet már gazdis és nem lehet már a miénk sem. Mindenki kedvence, mindenki cicája, borzasztóan hiányzol! Mikor ismét találkozunk, végtelen sok szerető simogatásban lesz részed. Talán akkor majd az ölünkbe mászol, és dorombolsz is nekünk egy kicsit. De azt biztosan tudom, hogy mosolyt csalsz majd ismét az arcunkra. Nyugodj békében, Brutálka.