Mocó nem a mi cicánk volt. Legalábbis hivatalosan nem.  Nem vehettük gondozásunkba, mert neki akkor kértek segítséget, amikor már kénytelenek voltunk cicastoppot hirdetni, a megállíthatatlanul özönlő kiscica áradat miatt. Ezért annak az angyalnak, aki Mocó segítségére sietett, csak biztatással és a cica hirdetésével tudtunk segíteni. Mocó valahogy mégis a mi cicánk is, legalábbis én annak érzem. Ezért szeretném, ha az Ő történetét minél többen megismernék, és ezért került az Ő története a mi gazdis történeteink közé.

Mocó az Andrássy úton, egy kertben élt. Elhanyagolt állapota és soványsága szemet
szúrt Valakinek, aki enni vitt neki. Mivel Mocó nem nyúlt az ételhez, annak ellenére,
hogy láthatóan éhes volt, Valaki nem hagyta annyiban a dolgot, hanem tovább
próbálkozott. Összetörte az ételt, kézből próbálta etetni, de hiába, Mocó csak sírt
tovább. Valaki rájött, hogy a fogai fájhatnak és orvoshoz vitte, mellette maradt és úgy
döntött magához veszi. Mocónak a legtöbb fogát ki kellett húzni, de ami sokkal
nagyobb baj, kiderült, hogy leukózissal fertőzött. Valaki, akinek van otthon egy cicája, elhatározta, hogy nem hagyja sorsára Mocót, hanem leszűreti, és beoltatja saját cicáját, így átmenetileg otthont adhat Mocónak is. De még mielőtt a terv megvalósulhatott volna, Mocó angyala megismerkedett egy rokonlélekkel, egy másik
angyallal. Ilyen ez a budapesti belváros, csak jól oda kell figyelni és akkor az ember
meghallja a szárnysuhogást. Ez a másik angyal pedig úgy döntött, magához veszi a cicát. Mert neki Ő kell. Mocó. Négy évesen, betegen, fogak nélkül. Mert az érzelmeket nem lehet irányítani, de főleg mert Ő is megérdemli, azt a bizonyos esélyt. Mocó így folyamatos orvosi kezelést, nyugodt otthont, saját gazdit kapott.

Egy igazi happy end ebben a rohanó belvárosi környezetben, Mocó cica saját kis csodája. Amellett, hogy ez egy valóban remek hír, van még valami, amiért fontosnak tartottuk megosztani veletek ezt a történetet, ami maga az állatvédelem. A hétköznapi, a mindennapi, a szürke, amiért az ember nem vár és nem is kap elismerést – éppen csak annyit, hogy: ÉLETET MENTETT. Egy kis csepp a végtelen tengerben, igaz, de ha mindenki csak egy-egy cseppecskét hozzátenne, akkor már sokkal hajózhatóbb lenne ez a mi nagy óceánunk.

Az igazi állatvédelem ugyanis ezt jelenti: hogy nem mész el mellette, hogy nem mástól vársz csodát, hogy nem fordítod el a tekinteted. És ha cselekedsz, akkor a jutalmad olyan lesz, ami semmihez nem fogható: a lelkedben hallod majd azt a bizonyos szárnysuhogást.

Hosszú, boldog gazdis életet kívánunk Mocó!