Kedves jóindulatú emberek,

állítólag ezt a dolgot nem így szokás csinálni (mármint a gazdikeresést), de én most igenis rendhagyó

leszek, mert nagyon kell a segítség. Mámor vagyok (fekete cica fehér foltokkal a kép bal oldalán- igen

az a gyönyörű) és nem, NEM engem kell örökbefogadni, mert nekem van egy szerető és békés

családom. – van egy kép amin ketten vannak Mámorral, az jönne ide- Illetve csak volt. Amíg vissza

nem került ide ez a hosszúlábú, idétlen, vörös foltos valami itt mellettem. Állítólag macska... Hát

nekem mindegy, akkor legyen macska. Csak vigye már el valaki, mert mióta itt van vége a

nyugalomnak. Mármint az én nyugalmamnak, mert anyuék szerint az ő korában ez az izgágaság

teljesen természetes. Lakott már itt korábban a tesójával, Naranccsal, akkor még ilyen pici és cuki

volt, és nem mászott fel utánam a cicabútor tetejére. Akkor úgy voltam vele, hogy jól van, legyen

nekik karácsony elviselem őket. Persze gyorsan jelentkeztek is értük, mert az ilyen kis vöröses

szőrpamacsok nagyon népszerűek. Erre mit ad Isten, éppen mire kipihentem volna a

pótmamáskodás fáradalmait, ezt a szerencsétlent visszahozták. És hát mit szépítsük a dolgot, közben

cuki szőrpamacsból nyurga kamasz lett. Na jó, nem akarom túldramatizálni a helyzetet, egész helyes

gyerek amúgy, meg igyekszik is ám. Rendesen eszik, almozik, bújik, kedveskedik. Csak hát a

napirendünket nehéz összeegyeztetni. Én négy órából hármat azért minimum szeretek

lustálkodással tölteni, Ő meg fél óra szunyókálás után már a fejemen ugrál, hogy játszani akar. Ki

bírja ezt szuflával? Már meg is jelentek az első ráncok a homlokomon.

Szóval, én tudom, hogy húsvétkor a nyuszi meg a báránya menő, de hát azért olyan helyes a kis vörös

foltjaival…