8 hónap, ennyi az élet……
Már sosem fogod csurom vizesre szopizni a pólómat, sosem szerzel új barátot Batyu helyett, s sosem fogod megtudni, milyen a hosszú, boldog gazdis élet.

2 hónapja kerültél hozzám ideiglenesbe Batyu haveroddal, akivel imádtátok egymást.

Játszottatok, kergetőztetek, mosdattátok egymást, s együtt szunyókáltatok napközben.

Nemrég Batyu gazdis lett. Már nem volt kivel játszanod, de igyekeztem veled sokat foglalkozni, s itt voltak neked a többiek, habár ők nem Batyu, de azért népes társaság vett körül, mégis látszott rajtad, hogy hiányzik a haverod.

Mindemellett esténként a pólómat szopizva velem aludtál el, reggel hangosan nyávogva követelted a hamit, esténként hangosan üdvözöltél, mikor hazajöttem, majd dorombolva bújtál az ölembe.

Hirtelen, egyik napról a másikra lettél rosszul. Rohantam veled az állatorvoshoz, s féltem, hogy oda sem érek veled, annyira nehezen vetted a levegőt. Az asszisztens kezébe nyomtalak azonnal, vizsgálatok, röntgen, s érkezett a segítség, leszívták a tüdődben lévő gennyes, véres váladékot. Reméltem, hogy jobban leszel. Reggel örömmel hallottam, hogy már alig találtak váladékot a tüdődben. Mégsem engednek haza, mert a légzésed még mindig nehezített, de az éjszakát túlélted, s ez reményt adott.
Este jött a sokk, feladtad. Diagnózis: nocardiosis. Hiába a gondos orvosi kezelés, a légzésed nem javult. A baktérium rapid módon támadta meg a mellhártya után a tüdődet. Szinte 1 nap leforgása alatt vett el tőlem Téged, vette el tőled az életet, amit szinte még el sem kezdtél!
Csütörtökön beszéltem a gazdijelölteddel, szerdán jöttek volna látogatni, s április elején költözhettél volna. Most szombat este van. Ők is siratnak, pedig még csak lehetőségük sem volt megismerni téged. December óta nézegették a cicákat, s várták, hogy megtalálják azt a macskatekintetet, amely azt sugározza, hogy az ő cicájuk. Benned megtalálták, s mikor még be sem teljesedhetett, elveszítettek téged.
Érthetetlen. Lelkemet mardossa a lelkiismeret furdalás, pedig semmi jele nem volt a tragédiának.
Ha hazamegyek, azt várom, hogy elém gyere nyávogva, ahogy szoktál, mert az nem lehet a valóság, hogy Te nem vagy már. Lefekvéskor megemelem a takarómat, hogy alámásszál, odabújjál hozzám, s úgy aludjunk el. De te soha többet nem jössz oda hozzám, s máshoz sem. Annyira fiatal voltál, miért, miért és miért??????
Választ már sosem kapok, csak a szívem sajog.
Ég veled Tapsi Barátom, bocsásd meg nekem, hogy nem tudtam segíteni.