Kedves Noés Macskamentők!

Elérkezettnek láttuk az időt, hogy Bastet-ről írjunk Nektek!

Amikor megkerestünk Benneteket, hogy magunkhoz vennénk egy fekete nőstény cicát, először sok-sok kérdést tettetek fel. Egyáltalán nem bántuk, mert ahogy ti, mi is biztosak szerettünk volna lenni abban, hogy olyan cica kerül hozzánk, akinek minden tekintetben jó családja lehetünk. Anikónál jó néhány cicus tekergett a lakásban, legszívesebben az összest hazahoztuk volna, egyik aranyosabb volt a másiknál. Minket mégis az a kis árnyékként elsuhanó macsek érdekelt, akit két pillanatra láthattam csak. Hazafelé eldőlt, mindegy, milyen félénk, hozzánk Ő illene a legjobban. Nos, Ő volt Bastet.

Októberben, amikor megérkezett, mi is kíváncsian vártuk, hogy vajon ez a kis félős fekete gombóc képes lesz-e „igazi” cicaként viselkedni. Amikor kikerült a hordozóból, elmenekült a lakás legtávolibb zugába, és elbújt a gardróbban. Így, amikor az ismerősök kérdezték, hogy: „Na és a cica?”, a következő képet kaphatták:

Luna a gardróbban. Igen, az ott Ő.

Igen, az volt ott a macsek. Az első egy hetet a gardróbban töltötte, se inni, se enni nem volt hajlandó, és ha bármi mozdult a szobában, hihetetlen pánik fogta el. Rettenetesen aggódtunk, hogy nehogy
kiszáradjon, de Anikó megnyugtatott minket, hogy csak legyünk türelmesek.Persze amikor elcsendesedett a lakás, ő is felfedező útra indult éjszakánként. Az első héten megtanultuk, hogy hová ne pakoljunk, ha macskát szeretnénk tartani, néhány zugot pedig el kellett keríteni előle. Módszeresen átrendezte a lakást minden éjjel, ezért úgy döntöttünk, hogy nem lesz itt semmi probléma. Egyszer csak enni kezdett és az almot is szépen használta, miután Laci rátette: „Ez
itt van, tudj róla!”

Luna hajnalban a mikró tetején

Hosszú heteken keresztül nem mozdult ki a sarkokból/szekrényből/ágy alól, aztán taktikát váltottunk. A költözésről maradtak még dobozaink, az egyikbe bekerült a párnája és úgy tűnt, hogy mindenki számára kielégítő lehet a helyzet: neki tetszett és általában benne bújt el, mi pedig a dobozban meg tudtuk simogatni anélkül, hogy úrrá lett volna rajta a pánik. Aztán a doboz vándorolni kezdett a
lakásban, és vele együtt Luna is – akkor már ezt a nevet viselte.

Először kint a dobozból

Szépen lassan magától kimászott a dobozból. Néha sétál a lakásban, akkor is, ha ébren vagyunk. Eleinte csak alomra ment, később enni is. Most időnként felfedez – konyhapult, ablakpárkány – nem zavartatja tőlünk magát. A konvektor tetején sütteti a hasát, amikor hazaérek a munkából, de csak a szemét nyitja ki: „Ja, te vagy az…” és alszik tovább.

Kedvenc pihi-hely

Meg lehet simogatni, ölbe lehet venni - ha ő is úgy akarja -, nagyon figyel ránk. Ha főzök és valami lekap egy picit már nyávog, hogy valami ég! Ha hajnalban nem pattanok ki az ágyból ébresztőre, még rám is ugrik, hogy nincs-e valami baj. Mostanra már gyakran tölti az éjszakát az ágyban, a lábunknál,
de van, hogy feljebb merészkedik.

Laci ölében mindig megnyugszik

A játékait szívesen „gyilkolja”, nagyon nagyokat tud vadászni, és már nappal is, ha úgy van hozzá kedve. Ha hamarabb megéhezik, mint vacsoraidő, jön, és kéri a konzervet. Amikor van kedve, hívásra odajön, megszaglász – azt még nem érti, hogy miért szeretnénk a füle felé nyúlni, így még nem tudjuk megsimogatni, elhátrál.

Voltunk doktor bácsinál, nagyon kis érdeklődő volt út közben a hordozóban, jól viselte a pakolászást. Szép, egészséges cicának mondták ott is, de mi is azt látjuk rajta, hogy rendben van és oldódik.

Köszönjük ezt a kedves és ragaszkodó cicust! Luna a családunk rész lett, figyelünk rá, és ő is vigyáz ránk.

Lia és Laci