Ahogyan a karácsonyi ajándékokon és az ajándékozáson merengtem, hirtelen belém hasított, hogy tenni kellene valami igazán hasznosat, mert túl kevés az olyan ember, aki törődik a legkiszolgáltatottabbakkal: az állatokkal.



Bele sem merek gondolni mennyi hontalan állat fog éhen halni, megfagyni, betegségnek, támadásnak áldozatul esni ezen a télen.
És mennyien vannak a "szerencsések", akik a nulla forintos állami támogatást kapó, adományokból vegetáló menhelyekre kerülnek, ahol sokszor nincsen lehetőség arra, hogy fűtsenek, így ha beáll a nagy hideg, csak a szalma marad és az összebújás.
Aki állatbarátként képes ilyen tények mellett csak azzal törődni, hogy minél több bejglit szuszakoljon magába egészen addig, amíg már csak a szódabikarbóna menti meg, az nem állatbarát.
Szóval mi hárman lemondtunk az ajándékokról idén és úgy döntöttük, hogy átadjuk őket valaki másnak. Valakinek a legvédtelenebbek közül. Eldöntöttük, hogy idén ősszel még Advent előtt otthont adunk egy hontalan cicának.Most is él velünk cica, Dezső, aki egy 4 éves gyönyörűség, anya egyetlen selyem-manója. Mellé kerestünk társat.


Dezső

Tehát rábukkantam az oldalra és azonnal keresni is kezdtem a leendő lakónkat. :)
Hamar megakadt a szemem egy cicán.
Az utcáról fogadták be, kóbor macska volt. Anyuka lett, de sajnos megtámadta egy alattomos betegség és a kölykei közül csak egy aprócska kandúr élte túl. Illetve ő maga, igazi túlélőként legyűrte a halálos betegséget.
Csakhamar e-mailezni kezdtem hát a cica ideiglenes befogadójával aki nagyon kedvesen és végtelen türelemmel válaszolt minden kérdésemre.
Másfél hónapnyi várakozás, reménykedés, aggodalom és sok-sok látogatás után végre itt van velünk, az otthonunkban.


Mitzi

Én hivatalosan is anyuka lettem a papírok kitöltésével, ő pedig családtag.
Az érkezése napján még ki sem akarta dugni a fejét az ágyneműtartóból ahová félelmében bebújt, azután szép lassan, sok-sok hívogatással, kedveskedéssel sikerült elérni, hogy kicsit közvetlenebb legyen.
Az első órákban még remegett a farkától a bajsza hegyéig és aggodalmasan pislogott.
Azután volt egy pont amikor rájött, hogy innen őt már nem viszik tovább de oda sem kerül vissza ahonnan jött, ekkor egy kicsit búnak adta a fejét, látványosan nagyokat szusszant, sóhajtott és csak bámult maga elé.
Az első éjszaka nyávogással telt, méghozzá végig. Szünet nélküli, panaszos nyávogással.
Hajnali 3-kor aztán valami történt mert a könyörgésem siker koronázta: hanyatt vágta magát és hagyta, hogy megsimogassam.
Ezen a sikeren felbuzdulva elhatároztuk, hogy bemutatjuk Dezsőnek, az első cicánknak. Dezsőt hámon vittük be a szobába. Sajnos azonban hiába volt gavallér, a kisasszony éktelen fújkálásba kezdett így anya elsőszámú selyemgombócát ki kellett vinnünk onnan.
Érthető egyébként az aggodalma, Dezső ugyanis 7-8 kg körül mozog, Mitzi pedig (így neveztük el) 2 kg körül lehet, ugyanis egy extrém módon pici cicáról beszélünk.

Azóta már a 10. közös napunkat töltjük Mitzivel.