Sziasztok!

A mi kis Sámlinkról szeretnék írni nektek.

Először is szeretném leszögezni, hogy Sámli választott ki minket! A dolog úgy történt, hogy a vörös iszapos felhívásotokra gyűjtöttünk össze jó sok mindent és kivittük hozzátok. Először voltunk nálatok, még teljesen ismeretlen volt számunkra a Noé és céljai. Lélekben felkészültünk, hogy az Illatos úthoz hasonló körülmények fogadnak majd bennünket – amihez kb 12 éve volt szerencsém, onnan hoztuk most már öreg kutyámat Dorkát.

Ha már ott voltunk alaposan körülnéztünk, simiztük a kutyukat és álmélkodtunk, hogy az állatok jókedvűek, lelkesek, és láttuk a sok-sok embert aki jött-ment, sétáltatott, segített stb. Egyszer csak észrevettem, hogy egy jó nagy ketrec van a placc közepén. Nosza, nem kellett több megkíváncsiskodtam, vajon mi van ott. Nos hát ott volt Ő. Akkor még nevét nem tudtam, csak azt látom, hogy jó sok cicus közül, egy kis háromlábú jövetelemre megélénkül és elkezdi simogattatni magát, heves dorombolás közepette. Jó húsz perc vakargatás után, gondoltam egyet és megkukucskáltam a macskalak másik oldalát. Hát mit látok: a kis bicebóca felkapja a fejét, nyervant egyet és repül hozzám. Azt hiszem Ő már ekkor tudta….
Aznap nélküle távoztunk, de boldogan, és jókedvűen, hiszen tudtunk némi adománnyal segíteni és nekünk is jót tett a sok állattal való kapcsolat.

Hazaérve nem áltam meg, hogy honlapotokat alaposan át ne tanulmányozzam, és megkerestem a kis bicegit, akiről kiderült, hogy Ő a Sámli.
Teltek a napok, nézegettem a képeket, a cicó egyre szimpatikusabb lett. Néha dirket a számítógép képernyőjén „felejtettem” a fényképét, férjemnek célzásképpen. Ő egy idő után csak ennyit mondott: gondold végig! Volt mit. Van két kutyunk, (igaz macska kompatibilisek), és lépcső a lakásba, valamint nyaranta a teraszajtó tárva-nyitva…
Vajon, a cicó ezt elviseli, tud-e a lépcsőn felmenni, használja-e az alomládát, szétkapja-e a lakást. Sajnos az előző macs ezeket nem nagyon tudta teljesíteni. (Ennek ellenére azért jó dolga volt, de egy nap lelécelt… - itt jegyzem meg, hogy sajnos olyan környezetből hoztuk, ahol az emberekkel való szocializáció kimaradt, nem tudtunk rajta segíteni. Akkor megfogadtuk, hogy macska soha többet!)

Nos hát két hét gondolkodás után, hívtam Timit, hogy érdeklődjek a Sámliról. Akkor azt mondta, hogy egy emberke aki, vagy Őt vagy Trimeszter cicát hazaviszi a hétvégén. Ekkor arra gondoltam, hogy ha Sámlit nem nekünk teremtették, akkor úgyis elviszik és legalább jó helye lesz. Következő héten kicsit félve hívtalak Titeket, hogy mi újság. Akkor kiderült, Sámli még ott van. Onnantól kezdve nem volt visszaút. Kivettem egy pár nap szabit, és október 22-én megjelentünk a leányzóért. Kicsit izgultam, hogy mit fog szólni a hosszú úthoz – mégiscsak 90km – és, hogy tényleg jól elleszünk-e.

Már az úton bizonyitott. Nyugodtan, csendben – bár néha halk miau-val – viselte az utat. Hazaérve kapásból használni kezdte a ládát, a kutyákkal szemben semmilyen pánikrohamot nem mutatott, és másnap már felkiváncsiskodott az emeletre is. A lenti szinten a fotelt kineveztük a helyének. Viszont akadt egy ici-pici, egészen aprócska probléma. Mégpedig az étkezésnél. Merthogy a husi, az nem kellett. Lenyalogatta a szaftot a husiról, azt annyi. Kapott wishkast, kitekatot, sheba-t és mindent amit az állatáruházban kapni lehetett. De nem. Egyik sem. Sem a konzerv, sem a tasakos kaja nem kellett. Egy jó hónap után végre sikerült megtalálni a kedvencét. Csak és kizárólag a Félix macskakaja, tasakos, zselés változatát hajlandó megenni… Azóta már megismerkedett a csirkenyakkal, májjal, laktóz mentes tejjel és tejszínhabbal, tojással, sült csirkévelJ

Szóval telt-múlt az idő, Sámli az első fürdetésen túljutott, elkezdett hízni (ha így fojtatja ronda, kövér macska lesz belőle – ezt mondom is mindig neki). Kezdetben csendes, kedves kiscica oldalát mutatta. Aztán elkezdett dumálni. Majd a fürdőkád peremén rohangálni, és abból melegvizet inni. Majd a mosdókagyló felfedezése következett, a többi fürdőszobai bútorral együtt. Kisajátította a vendégszobát játszószobának. A radiátorok tetejét. A fiókos szerkény tetejét. Az elmúlt héten a kutyák nagypokróca volt soron a nappaliban. Szerintem kb. két hét és befekszik valamelyik kutyakosárba is. Ja és természetesen a hálószobánkat is nagyon szereti. Ölbemacska. Valamint nem rohangál a konyhabútoron, az étkezőasztalon és a nappalibútoron. És megtörtént a „csoda” is elkezdte használni a kaparófát. Eddig azt hiszem bemutathattam az ÁLOMMACSKÁT!

Elérkezett a december és mit kap a jó cica mikulásra? Macskamozit. Férjem készített az egyik nappaliablakba egy profi madáretetőt. Sámli az ablakpárkányról figyelheti a madarakat, a cinkék, őszapók verebek pedig finom magokhoz, almához, reszelt sárgarépához juthatnakJ

Sámli és a kutyák kapcsolata is elkezdett fejlődni. A nagyobb és öregebb kutyám, sokat nem foglalkozik vele, neki elég ha naponta egyszer jó alaposan megszagolgathatja Őt, (lehetőleg a fenekét). No de a kisebbik. Törpe akkor került hozzánk – az utcáról szedtem össze, jó pár napja kóborolt – amikor az első cicánk A MACSKA (ez volt a neve), még megvolt. Macska az érkezésekor jól megmorogta szerencsétlen kiskutyát, és azzal Törpe bekerült a falkába, annak is mint legalacsonyabb rangú tagja. Akkoriban még 3 kutyával és egy cicával osztottuk meg otthonunkat. Időközben az egyik kutyunk elpusztult, A MACSKÁ-t pedig megmérgezték. Szóval októberben csak két kutya volt cicus nélkül, Törpe élvezte a helyzetet. És ebbe az idillbe zavart be számára Sámli. Elég volt Sámlinak ránéznie, Töpi visszakerült a falka utolsó helyére.
Szóval Sámli elkezdett érdeklődni Törpe iránt le- és rácsapott, ilyesztegette. Most már oda megy hozzá eldől mellette, de Töpi nem „simogatja” meg és nem játszik vele. Sanyarú macskasors. Én azért várom a pillanatot, amikor Sámli bemászik Törpe mellé a kutyakosárba.
Sámlinak az elmúlt hónapban a hangja is megjött. Makog ha keres minket, vertyog a kajáért, csattog a madaraknak, halk miau ha jönne lefeküdni és az elmúlt pár napban még óbégatni is megtanult. És elérkezett a karácsony. Jó cica kapott új párnát, játékot. Feldíszítettük a fát, békén hagyta. És azt hiszem megártott neki a sok otthonlétünk. Elkezdett dilizni és a helyes, nyugodt jócicából egy hisztis macska vált. Először csak a lakásban kezdett fel és alá rohangálni. Azután jött az óbégatás. Ezt azért csinálja, hogy menjünk be a játszószobájába és nézzük, hogyan játszik. Nem kell semmit tennünk, csak ülni kell mellette és nézni, hogyan játszik. És kitaláljátok-e még mit talált magának? Hát mi mást mint a fenyőfát! Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy gyanús hangok jönnek a nappaliból. Az én kis ördögöm nem ám felnyúl és a mancsával pofozza a fenyődíszt. NEM! Neki fel kell mászni a legtetejére és ott himbilimbiztetni a díszt. A frász kerülgetett. A fa táncolt mintha rokit járna… Leszedem, elzavarom 2 azaz kettő másodperc múlva ugyanott trónolt.
Tegnap leszedtük a fát…
Szóval így telt az elmúlt két hónapunk Sámlival. Imádjuk, mintha mindig is velünk élt volna. Arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy aki tehet, vigyen haza egy ilyen kis gyönyörűséget. Ne tartsa vissza az, hogy nem kölyök és esetleg háromlábú. Higgye el mindenki, hogy ez őt nem zavarja, és mivel felnőtt cicáról van szó, nincs is annyi probléma vele mint egy kölyökkel.
És befejezésül elárulom Sámli egyetlen rossz tulajdonságát, hogy nehogy azt higgye valaki, nem látjuk a hibáját. Ez esetben a hiba érződik: Sámli úgy pukizik, mint egy rossz boxer. Gázálarc kötelező!