Kedves leendő Gazdim!

Bizsunak hívnak ugyan, de cseppet sem vagyok gagyi vagy értéktelen; inkább a csiszolatlan gyémántra hasonlítok - a szívem pedig aranyból van. Lehet hogy nem vagyok valami közvetlen és nem barátkozom egyből mindenkivel; de ebben semmi különös nincs azok után, amiken keresztülmentem életem első néhány hónapjában.



Szerintem valójában egy hős vagyok. Alig egy hónapja lakom az ideiglenes anyukámmal, és már turbódorombolós nyávogással fogadom minden nap, amikor hazaér. Amikor ide kerültem egész kicsiként, soványan, meggyötörten és nyárfalevélként remegve, 5 napot töltöttem az idegi anyu kanapéja alatt rettegve, és csak gondolkodtam; mérlegeltem a helyzetem. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy adok az embereknek még egy esélyt. Eddig úgy tűnik, jó döntést hoztam.



Rájöttem, hogy az i. anyu nem bánt, sőt, finomakat ad enni, és amióta megengedem neki, még simogat is. Látnád milyen arcot vág, amikor dorombolok! Olyan jól szórakozom rajta, hogy kénytelen vagyok állandóan dorombolni. Most már azt is hagyom neki, hogy felvegyen, és néha még abban a kegyben is részesítem, hogy velem alhat - az ágyában.



Nagyon okos vagyok ám, szerintem az i. anyu nem is találkozott még ilyen okos kiscicával, mint amilyen én vagyok. Azt is szokta mondani, hogy elképesztően aranyos vagyok („TÜ-NE-MÉNY” és „CU-KOR-FA-LAT”), és hogy függőlegesen hízelgő cicát sem látott még; pedig én ezt minden kajaosztáskor eljátszom. Amióta itt lakom, nőttem is már valamennyit, és hihetetlenül sokat ügyesedtem. Simán fel tudok ugrani már az összes bútorra, a kád szélére vagy a mosogatóba. Csak azt sajnálom, hogy nem enged ki az i.anyu a gangra, mert ott még galambot is tudnék fogni! Így csak az ablakból szoktam figyelni őket, és néha beszélek is hozzájuk.



Sokat játszom; mindennel. Az i.anyu mindig nyavalyog, hogy kuplerájt rendezek a lakásban, és hogy hajnal 4-kor legalább ne a csörgőlabdámmal játsszak (akkor meg minek vett ilyet?!) - de neki az sem jó, ha ehelyett a laptopkábelt rágcsálom, vagy a mandarinhéjakat lopkodom ki a szemetesből, és pofozom végig a lakáson. Néha nehéz vele élni! De azért szeretem az i. anyut, sokat dorombolok és hízelgek neki.



Viszont azt mindketten tudjuk, hogy kellene nekem egy rendes, végleges gazdi. Olyat szeretnék, aki türelmesen kivárja, amíg meg merek bízni benne, és aztán sokat játszik majd velem. De azért nehogy azt hidd, hogy hímes tojásként kell velem bánni! Az i.anyu mindig azt mondja, hogy szerinte előbb-utóbb „normális” cica lesz belőlem; ki fogom nőni a parázást, és el fogom felejteni mindazt a rosszat, ami velem történt.

Szóval, kedves leendő álomgazdim; kérlek jelentkezz értem még ma a macskamentes@noeallatotthon.hu –n!

Cicapuszil: Bizsu