Miért tartanak az emberek macskákat?

Engem, mint nem macskás embert teljesen zavarba hoz, hogy a világon emberek milliói megszállottan osztják meg otthonaikat ezekkel a furcsa (és... jó, legyen: aranyos) teremtményekkel. Hogy lehet ez?

A régészek régóta vadásznak minél korábbi bizonyítékra, az ember és a macska kapcsolatát illetően. Találtak is egy vadmacskát, eltemetve egy sír közelében időszámításunk előtt 9500 környékéről Cipruson, ami a két élőlény közötti kapcsolat kialakulására utal. Valamint nőket ábrázoló festményeket az ókori Egyiptomból 4000 évvel ezelőttről, amiken szék alatt üldögélő macskák is láthatók.

De ezek a kis történelem-darabkák elég keveset mutatnak meg abból, hogyan kapcsolódik össze valójában az emberi kéz és az állati tappancs.

Most azonban az új régészeti leletek azt bizonyítják Kínában - ahogyan az a Nemzeti Tudományos Akadémia nemrégiben kiadott publikációjából kiderül -, hogy talán megtaláltuk a legelső láncszemet, amely meghatározta az ember és a macskák kapcsolatát.

A történet a mezőgazdasággal kezdődik. Nagyjából 5560-5280 évvel ezelőtt Közép-Kína Shaanxi régiójában mezőgazdasági fellendülés kezdődött. "Ez ugyan korai, de nem a legkorábbi gazdálkodás kezdete Kínában" - teszi hozzá a cikk egyik szerzője Fiona B. Marshall, a washingtoni egyetemről az Atlantic magazinnak adott interjújában - "Ez nem a legkorábbi mezőgazdasági lelet, de az első komoly mezőgazdasági fellendülés időszakából való."

Abban az időben Kínában az emberek kis falvakban éltek, amelyeket egymás köré csoportosuló otthonok alkottak. Kutyákat és disznókat tartottak, növénytermesztésből - legfőképpen kölestermesztésből - éltek, a kölest a rizzsel együtt kerámia edényekben tartották. Namármost, ezeknek az embereknek problémájuk is akadt ezzel: a rágcsálók. Quacuhun városában a régészek ebből a korból származó rágcsálóodúkat fedeztek fel, amelyek egyesen az ókori gabonatároló gödrökhöz vezettek. A kerámia edényeket különböző szögben tartva, nem ritkán nedves felületen tárolták, ami arra utal hogy különböző módon próbáltak védekezni a kor legveszélyesebb rágcsálói, a földikutya-félék családjába tartozó zokorformák ellen. A feltárt rágcsáló csontvázak alapján a feltevés bizonyítást nyert: " Tisztán látszik, hogy ezek a rágcsálók az ókori emberek gabonáját ették" - teszi hozzá Marshall.

Az ókor emberéknek azonban volt egy nagy fegyvere a kártevők ellen, mégpedig a macska.

A régészek 8 macska csontvázát fedezték fel a gabonatárolók közelében. A csontokon végzett izotópos vizsgálat megállapította, milyen táplálékon éltek ezek a macskák, nem meglepő módon az ókori rágcsálók nyomait fedezték fel bennük, amik a gabonatároló tartalmát fosztogatták.

Marshall magyarázata szerint: "Teljesen különböző fotoszintézis út megy végbe különböző növényekben, különböző helyeken. Ha az éghajlat melegebb és közelebb található a trópusi éghajlathoz, azt általában C4 útnak tartjuk, míg a hidegebb éghajlatú területeken általában C3-as fotoszintézis megy végbe. Ahol Quanhucun van, az egy olyan terület ahol a vegetáció C3-as. Például, egy ottani területen élő szarvas az ott található C3-as növényeket legeli. De az emberek, a kutyák és a disznók C4-es növényt ettek, ez pedig azért lehet, mert az ott termesztett kölest fogyasztották, ami úgy lehet C4-es, hogy bár ott termesztették de egy teljesen más, C4-es régióból importálták. Ennek pedig teljesen sajátságos lenyomata van."

A régészeti feltárások tehát teljesen egyértelműen kimutatták, hogy mind az emberek, mind a körülöttük található állatok C4-es útba tartoznak, ahogy a rágcsálók, aki ezeket a magokat ették, és a macskák, akik a magokat elfogyasztó rágcsálókat ették.

A macskák pedig rövidesen háziállatokká lettek, hiszen a gazdák felfigyeltek a macskák jótékony szolgálataira, így segítették fennmaradásukat azzal hogy nem pusztították őket, majd pedig hogy velük maradjanak, élelmet és valószínűleg helyet biztosítottak nekik házaikban, házaik körül. Erre a szocializációra azonban sajnos nincs konkrét bizonyíték. Egyetlen ráutaló jel volt: az egyik macska csontvázán maradt fogak vizsgálata kiderítette, hogy az állat elég idős volt már. Ez pedig bizonyíték lehet arra, hogy rendkívül jól érezte magát abban a környezetben, amiben a falu körül élt.

Marshall szerint a felfedezés "rendkívül izgalmas", hiszen sem szakértők sem régészek nem találtak eddig ilyen korai bizonyítékot arra, hogyan lettek a vadmacskák az ember közvetlen környezetének, háztartásának részei.

"Régészetileg elég nehéz kimutatni, pontosan hogyan is kezdődött a macskák szocializációja, főleg mert az emberek eredetileg nem akarták etetni őket." - magyarázza Marshall. "Nem tudjuk pontosan a helyet és az időt. Azt gondoljuk, hogy az ilyen korai mezőgazdaságokban kezdték el etetni őket, de konkrét bizonyítékunk nincs rá, hogy mi okozhatja a modern macskák viselkedését. Ez a felfedezés viszont pontosan megmutatja nekünk, hogy voltak őskori macskák ebben az időszakban, és ezek a macskák segítettek az embereknek, hiszen ezek a macskák rágcsálókat ettek, ez pedig elindította a köztük lévő kapcsolatot. Az is hatalmas felfedezés, hogy nem csak az ókori Egyiptomban, hanem Kínában is, és ennél korábbról is találtak macska csontvázakat. Sőt mi több, a modern genetikai vizsgálatok kiderítették, hogy a ma velünk élő modern macskák legjobban a közel-keleti macskákhoz hasonló genetikával rendelkeznek. A mai napig vizsgálják a Kínában talált macskák csontvázai és a modern kor házi macskái közötti DNS kapcsolatot, és a lehetséges útvonalakat, ahogyan Ázsiából Európába kerülhettek.

Ha van összefüggés, ha nincs, Marshall egyetért azzal, hogy a szocializáció folyamata, a mezőgazdaságtól a rágcsálókig, a macskák megjelenésétől a háziállattá válásukig véletlent folyamat, magától kialakuló, mely bármely helyen és bármely időben elkezdődhetett, ahol megjelent a mezőgazdaság és megjelentek a vadmacskák. "Ez valószínűleg így kezdődött mindenhol" - tette hozzá.

A macskák domesztikációja a mezőgazdasági fejlődés eredménye, a macskatartás sokkal gyakoribb mint a kutyatartás, pedig a kutyák háziasítása a vadászatok során sokkal előbb elkezdődött, mint a mezőgazdaság kialakulása. A vadon élő farkasokat vonzotta az ember által elfogyasztott hús, az ember pedig "hasznosnak találta őket mind jelzést adni, mind vadászni" - mondja Marshall - "Ez pedig sokkal előbb, 10000 vagy akár 20000 évvel ezelőtt kezdődhetett."

Ezt, mint a macskák esetében is, a tudósok "asztaltársi" kapcsolat fejlődésének hívják. Nem úgy, mint a bárányok vagy például a tehenek háziasítását, amelyek domesztikációja abból fejlődött, hogy az emberek a húsért vadállatokra kezdtek vadászni, a kutyák és a macskák háziasítása az élelem megosztásával kezdődött, amolyan asztaltársi kapcsolatként. Ez nem volt azonban szándékos, az embernek eredetileg eszébe sem jutott megosztani élelmét kutyákkal vagy macskákkal hogy háziállatot csináljon belőlük, hanem egy véletlenszerűen megindult láncreakció ez, melynek eredményeképpen ma házi kedvencnek tartjuk őket.

A háziasítás tehát egy természetes folyamat eredménye. Marshall szerint a modern kori domesztikáció folyamatát egy kicsit tovább bonyolítja a házi- és vadállatok közötti éles különbség. "A háziasítás mai magyarázata egy 19 századi gondolkodásmód eredménye. " - mondja Marshall - "Ennél a pontnál Darwin gondolkodásmódja fogalmazódik meg a viktoriánus kori állattenyésztésről: végy egy hímet és egy nőstényt, és ahogyan szépen folyamatosan szaporítod őket, úgy változtatod meg őket belülről is."

De a macskáknál és a kutyáknál ez nem így történt. Az állat kommunikálni kezdett az emberrel, az ember kommunikálni kezdett az állattal. Egy olyan kapcsolat kezdete ez, melyben eleinte az élelem volt a középpontban, és ebben a történetben mindkét szereplő idővel elfogadott és alkalmazkodott.

"Az ember mindent megváltoztat maga körül" - mondja Marshall - "Van amit szándékosan, és van, amit nem."

Nekem ez nagyon ismerősen hangzik.

Fordítva Rebecca J Rosen a The Atlantic-ban megjelent cikke alapján.