E.T. vagyok. Na, nem a földönkívüli, hanem - ahogy idegi anyuék mondják - az utolsó „padláscica”. Hogy miért mondják ezt, hát én már nem nagyon emlékszem erre, de idegi anyu elmesélte, hogy az úgy történt…

…hogy egy szép nyári napon egy ház tulajdonosa arra figyelt fel, hogy a kazánháza ablakának szúnyoghálóján kétségbeesetten függeszkedek felfelé a padlásra vezető gerenda melletti kis lyukhoz ahonnan testvéreim nyávogása is hallatszott. A háztulaj erre felment a padlásra, hogy megnézze, hány macskáról is van szó. Sikerült tisztes távolból pillantást vetnie koszos kis orcácskámra. Ám én nem voltam egyedül a padlásán. Amikor kóbor anyukánk teje már nem volt elég nekünk, kétségbeesésünkben mindannyian lepotyogtunk a padlásról (nem az űrből) a ház mögé és ott vártuk a félelemtől reszketve anyát és reménykedtünk valami kajában.

Hát ételt nem találtunk, viszont megtaláltak minket a ház tulajdonosai, akik két oldalról bekerítettek. Erre mi fújtunk és prüszköltünk, ahogy csak bírtunk és próbáltunk elrejtőzni és elszaladni, de mind hiába. Az emberek valami hosszú bot végén lévő hálóval összefogdostak minket. Négyen voltunk, akkoriban állítólag alig 8 hetesek, éhesek voltunk és nagyon-nagyon féltünk!



Ezután kerültünk idegi anyuhoz, először külön voltunk egy ketrecben de minden nap kaptunk ennivalót és simogatást, ami annyira jól esett, hogy kezdtük megkedvelni idegi anyut. Miután új anyukánk letolt a torkunkon valamit, amit féreghajtó pasztának titulált, meg tetőtől talpig összevizezett minket és befújt valami fura permettel, amitől szerintem büdösebbek lettünk, mint érkezésünkkor és néhányunknak időnként a szemébe is csepegtetett valamit, átköltöztünk a nagy házba a többiek közé. Eltartott egy darabig, amíg összebarátkoztunk a másik négy kiscicával, de végül jó kis bandát alkottunk.



Azóta eltelt két hónap és a testvéreim és a banda többi tagja sorban gazdára találtak. Már csak én maradtam közülük, E.T. a kis kandúr. Én nem vagyok az a típus, aki rögtön a nyakába ugrik az embernek, hanem inkább tisztes távolból figyelek, és ha úgy látom, hogy nincs mitől tartani, akkor esetleg odamegyek és hagyom magam simogatni, ami jóleső berregést vált ki a belsőmből. Lehet, hogy eddig azért nem figyelt fel rám senki, mert jobb szeretek a háttérben maradni vagy idegi anyu egereit figyelni.



Szóval én is nagyon szeretnék egy ilyen Álomgazdit! Ígérem, nagyon jó kisfiú leszek! Nem nyávogok, nem követelőzök, csak annyit kérek, amennyit adni szeretnél, de azt nagyon hálásan fogadom! Szükségem van egy kis időre, hogy megbarátkozzak az új helyzetekkel, de aztán tudok én csibészkedni is. Persze csak módjával :)

macskamentes@noeallatotthon.hu