Sziasztok kedves nénik, bácsik, cicások és (még) cicátlanok!

Itt az ideje, hogy meséljek magamról, mert úgy látom, ez az örökbefogadás dolog nélkülem nem fog menni. Nagyon szeretnék én is egy álomgazdit, de eddig senki nem jelentkezett értem, tehát itt az ideje a kezembe venni a sorsomat.

Hát először is tö-ké-le-tes vagyok. Úgy ám! Láttatok már ilyen csodálatos bundát, ilyen bájos kis pofit és ilyen angyali természetet? Ugye, hogy nem! (Idegimami szerint azért túlzásokba nem kéne esnem, mert azzal az angyal dologgal szerinte nem minden stimmel… Bár ő is azt mondja, hogy nagyon jó lenne nekem egy igazi szupergazdi, akire rábízhatna életem hátralévő részére)



Kezdjük az elején! Még akkor is, ha ez nem is volt olyan vidám kezdet. Három hónapos vagyok és úgy másfél hónappal ezelőtt betettek egy papírdobozba a tesómmal, Pamuttal együtt. Szegény kis testvérem beteg volt, de mégsem doki bához vittek, hanem kidobtak a Noé Állatotthon elé. Szerencsére nem a rókák, hanem az önkéntesek találtak meg minket így megmenekültünk. Illetve csak én, mert a tesóm - ahogy mami mondja – minden szeretet és gondoskodás ellenére átsétált a szivárványhídon. Nagyon hiányzik, de állítólag ott már jó helyen van, senki nem bánthatja. Ha ott is van internet, innen üzenem, hogy sosem felejtem el és mindig nagyon jó szívvel fogok rá emlékezni és hogy nagyon szeretem őt!



Az én sorsom másként alakult, így most az idegimami vigyáz rám. Az idegimamik alighanem azért vannak, hogy legyen kinek az ölébe bújni és ott dorombolva elaludni. Meg persze hogy gondoskodjanak rólunk, amíg eljön a saját álomgazdink. Itt most többen lakunk, van egy barátnőm is, Johanna, ő már nagy, 5 hónapos. Na, neki bejött az élet, van gazdija, lakása, hamarosan költözik. Ezért is lenne jó, ha értem is jönne valaki, mert egyedül unalmas lenne a sok felnőtt cica között, nem lenne kivel játszanom. Ha esetleg az új helyemen lennének más cicák is, annak nagyon örülnék.



Nagyon szeretem az embereket és az a tapasztalatom – oké, tudom, hogy a három hónapos élettapasztalatra még nem kéne felvágnom – hogy ők is nagyon szeretnek engem. Nem félek a gyerekektől sem, úgyhogy nálam kisgazdi is szóba jöhet. Üldögélhetnénk együtt a melegben a karácsonyfa alatt (mert csak lakásba adnak örökbe) és nagyokat játszanánk (a fát azért tessék majd kikötni!).
Én már nagyon várom azt, aki egész életemben szeretni fog és gondoskodik rólam!



Ha úgy érzed, te vagy nekem az igazi (és persze fordítva), akkor írj a macskamentes@noeallatotthon.hu címre, válaszolj az idegimami kérdéseire, és találkozzunk!

Már gazdis!