Sziasztok!
Egy kis cicagasztronómiai kalandra szeretnélek hívni benneteket. Elmesélem nektek, hogyan telik gazdis életem, és milyen finomságokkal tömöm nap mint nap a kis pocakomat. Ugyanis igazi ínyenc vagyok, még gazdiékat is meglepem vele, micsoda ízlésvilágom van :). Nagyon szeretem a pocakomat, mindig éhes vagyok. Persze gazdi csak annyi kaját ad, hogy azért ne hízzak el, mert hát egy magamfajta finom hölgynek vigyázni kell a vonalaira.
Augusztus 7-én mosolygott rám a szerencse, amikor egy fiatal pár engem választott a noés cicák közül. Hiába, ellenállhatatlan a vonzerőm, és nagyon tudok hatni az emberekre. Addig doromboltam meg bújtam az ölükben, amíg többet már le se tudtak tenni. Így kezdődött a gazdis életem. Az új otthonomban már két cicapajtás várt, Mamus és Szelina. Őket is a Noéból fogadták örökbe gazdiék 2 héttel korábban. Szerencsére hamar beilleszkedtem, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk, mi a három Cica-Grácia. Vidám hancúrozással és összebújva alvással telnek napjaink, amikor pedig gazdiék otthon vannak, őket szórakoztatjuk és szeretgetjük. Meg néha bosszantjuk is, amikor megrágjuk a telefontöltő zsinórját, az irattartóból kikandikáló papírok szélét, a növények leveleit...
A rágás szóra máris megkordult a gyomrom, hmmm vajon mi lesz ma a vacsi? Általában különféle ízesítésű húsos konzervet és szárazeledelt kapunk enni reggel és este, de a már említett ellenállhatatlan vonzerőmet bevetve mindig lepottyan valami gazdiék asztaláról is. Azok ám az igazi jó falatok :)! Csábos tekintetem és lágy nyávogásom nem marad jutalom nélkül. De ha ez nem lenne elég a sikerhez, akkor hátsó lábra állva ágaskodok és úgy pitizek. Szinte mindent megeszek, eddig alig tudtak olyat kóstoltatni velem, ami ne a fogam alá való lett volna. Nagy kedvencem a zöld olivabogyó és a csemegekukorica, de még a nyers kígyóuorkát és a savanyú uborkát is szeretem. Ha édesre vágyom, mazsolát, babánchipset és mogyorókrémes kalácsot kunyizok, ha sós ropogtatnivalót kívánok, akkor kétszersültet. Imádom a sajtot, a tejfölt és a gyümölcsjoghurtot is, de ezekből csak néha és csak nagyon keveset kapok, mert a doktornénik azt mondta, nem tudjuk megemészteni a tejcukrot és a tejfehérjét. Micsoda pech, pedig pont a tejből készült kaják a legfinomabbak. De azért tej ide vagy oda, a jó kis tojásrántottát sem vetem meg, a virslikarikákról és a sonkaszeletekről nem is beszélve.
A sonkaszeletekért olyannyira meg vagyok őrülve, hogy cirkuszi mutatványokra is képes vagyok értük és még vadászom is rájuk. Egyszer a gazdi szendvicseket készített a konyhaasztalon, én meg a széken ülve néztem az illatozó sonkaszeletekből álló tornyot. Feszülten vártam a pillanatot, hogy a gazdi félrenézzen egy kicsit. És igen, eljött az én pillanatom, amikor pár másodpercre elfordult. Akkor aztán ugrás az asztalra, két sonkaszelet levadászása a torony tetejéről, és pucolás a szajréval a tett helyszínéről, amilyen gyorsan csak lehet. Gazdi már csak azt a mozzanatot kapta el, hogy futok a sonkával. Szerencsére nem kaptam ki, csak egy jót nevetett rajta, hogy milyen figyelmetlen is Ő, én meg milyen cseles, he-he ;).
Van azért pár olyan dolog, amit gazdiék megesznek vagy megisznak, de nekem felfordul a gyomrom tőle. Csak megszagolom, és elfintorodok. Ilyen például a kötre, alma, kivi és a paprika, meg nem enném a világ minden kincséért sem. De a legrosszabb mind közül a bor. Egyszer mikor felvettem a szokásos kunyizós tekintetemet és ágaskodtam, hogy én is, én is akarok olyat, amit gazdiék isznak, az orrom elé tartotta a borospoharat, hogy tessék itt van, ha annyira kérem. Még olyan borzalmas szagot életemben nem éreztem. Hogy lehet ezt meginni? El is vonultam a konyhából utána.
Sok cicapuszit és néhány képet is küldök nektek,
Becky
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.