Szeretnénk nektek is megmutatni esszépályázatunk 3 győztes írását. Gratulálunk a gazdiknak :)

I. helyezett: Zabolai Margit Eszter, Halley/Kloé cica

Szóval hárman voltak. Igen. Négyen. És mind az öt símaszkot viselt, így az arcukat nem ismerném fel, de ezt, ezt a mozdulatot, ahogy lesöpörték a virágcserepet a polcról, ezt bármikor azonosítom, mert jól megfigyeltem. Csak lesöpörték, és elszeleltek, ebben a tíz percben, amíg kimentél a vonathoz a vendégek elé. Hogy mik vannak… De hát mondom, hogy nem én voltam, ez azért is teljesen egyértelmű, mert te magad mondtad, amikor odatetted azt a virágot, hogy „ilyen magasra úgysem tud felmászni”. Na.

Másrészt pedig, ha még fel is tudnék, akkor sem csinálnék ilyet, mert ilyen dolgot egy hozzám hasonló hercegkirálykisasszony soha, semmilyen körülmények között nem tesz. Most nézd meg, még így is csupa virágföld lett a mancsom meg a bundám! Ha a legfinomabb jelzőt szeretném használni, akkor is azt kell mondanom, hogy ez a megjelenés minimum méltatlan. Annyira felzaklattam magam, hogy inkább kijöttem a fürdőszobába lehiggadni. A csapot szerintem te felejtetted így, mert nyilván nem én voltam, aki megnyitotta. Hogy tudna már megnyitni egy macska egy csapot! Te hallod, hogy mit beszélsz?

Minden esetre most itt minden csupa sár lett. Hatalmas szerencsénk van, hogy kitakarítottál a vendégek érkezése előtt, különben most igazán nagy lenne itt a mocsok. Az milyen kellemetlen volna! Hogy? Szerinted így is az? Gondolod, észrevették? Most igazán, ha itt egy kicsit elmaszatolod, nem is látszik… Vagy mondhatnánk, hogy ők hordták be a cipőjükkel. Igen, a sarat. Igen, a 40 fokban. Na jó, ezt bízd rám! Odamegyek, dorombolok kicsit, hagyom, hogy játszanak egyet a labdámmal, és rögtön elfelejtik ezt az egészet. El lesznek olvadva, meglátod. De megjegyzem, kezdem unni, hogy megint nekem kell elsimítani a balhét.

II. helyezett: Rávai Zsuzsanna, Pletyka cica

Nem én voltam! … hanem a Béla!

Csókolom kéremszépen, én vagyok a Pletyka cica. Egy szegény kiscica, akit mindig ártatlanul gyanúsítanak. Ezeket a gyanúsítgatásokat nem tűrhetem tovább, ezért úgy döntöttem, kinyitom a mami leptopját vagy mijét míg nincs itthon, és számot adok sanyarú sorsomról. Én egy háromlábú kiscica vagyok, akit az út széléről szedtek össze a noésok, és innen adtak örökbe a mamimnak, tehát tudom én, hogy pár életet már elvesztegettem, és meg kell becsülnöm jó sorsomat. De ezt sajnos nem mindig hiszik el rólam, mert van itten egy lakótárs, aki folyton engem próbál gyanúba keverni mindenféle bűntettekkel.

Például mikor kiszóródik a virágföld, felborul egy pohár, szétcincálódik a mosogatószivacs vagy széttépődik egy számla azt asztalon. Ez a lakótárs nem más, mint Béla, a teknőc. Mami azt mondja, mikor mondom, hogy ezeket mind a Béla teszi, hogy az kizárt, mert ő nem tud kimászni a helyéről, pedig dehogynem. Persze ő mindig csak akkor mászkál, mikor más nem látja.

Így történt ez akkor is, mikor a mami kedvenc oridája vagy mije felborult az asztalon. Tudtam, hogy ezért már megint én fogok kapni, és intézkednem kellett. Ezért mikor hallottam, hogy csörög a kulcs a zárban, gyorsan felmentem a helyemre, és úgy tettem, mint aki nagyon álmos, épphogy csak felébredt az ajtónyitásra, ahelyett, hogy szaladtam volna mami elé, ahogy szoktam. Ettől persze mami frászt kapott, hogy mi lehet velem, és szaladt megnézni, hogy minden rendben van-e, én meg csak pislogtam álmosan. Mikor észrevette, hogy felborult a virág, és még a víz is kifolyt a haspókjából vagy mijéből egy kölcsöncédére, már nem is lett mérges, és még a Béla-mesét, izé szóval az igaz történetet se kellett előadnom – ő is elismerte, hogy kölcsöncédéket meg oridákat nem kellene egy asztalon tárolni. Különben is, a vak is láthatja, ha ránéz a pofimra, hogy én véletlenül se tudnék ilyeneket elkövetni! Csakis a Béla lehet a ludas! Neki a szeme sem áll jól.

III. helyezett: Nemcsik-Bencze Zsófia, Ginger cica

Köhhöm… mikrofonpróba 1,2,3…. Jah! Hogy az ide most nem kell? A nőnemű élelmezési menedzserem noszogatott, hogy írjam le, milyen tökéletes egy macsek is vagyok én. Hát hol is kezdjem… Először is szögezzük le, én nem vagyok egy átlagos macska, de nem ám! Én nem szoktam hajnali kettőkor a WC- ben pancsolni, Én pusztán csak a WC csésze higiéniás állapotát ellenőriztem és népszámlálást tartottam a helyi mikróba populáció körében. Büszkén kijelentem: mind megvannak!

A fürdőkád dugót is csak azért hoztam be a szoba közepére, mert a Feng-Shui szerint így a legmegfelelőbb a Csí áramlása, és nem mellesleg nagyon jól harmonizál a szőnyeg színével! A másik, szőrös élelmezési menedzserem és egyben életviteli tanácsadóm művészien megszerkesztett szendvicséből is csak azért rángattam ki a szalámit, hogy ellenőrizzem nem e járt le a szavatossága. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy azóta is rendszeresen előkóstolást végzek, ha épp nem látja senki, nehogy a szőrös humanoid érzékeny bélflórája bárminemű károsodást szenvedjen. Látjátok, hogy mennyire jófej vagyok?

Na meg vannak még nálunk azok a vízidisznók, vagy micsodák. Olyanok, mint a kövér hörcsögök! A nőnemű azt mondja ijesztgettem őket pedig nem is! De tényleg! Múltkor is házibulit tartottak és én szó szerint csak beugrottam hozzájuk megnézni mi a szitu, mert hát engem ugyebár elfelejtettek meghívni! Sőt még a konyhapultra sem szoktam felugrálni! A lábnyomok és a konyhapulton található tereptárgyak már-már misztikusnak mondható áthelyeződése a lakás különböző pontjaira is mind-mind a puszta véletlen egybeesésnek és a tér idő kontínumnak, valamit az univerzum tágulásának köszönhetőek.

Kukázni sem szoktam ám! Csupán környezettudatosan élek. A múltkor is csak azért vettem ki azt a tojáshéjat, meg a vatta pamacsot, mer kellett a szalmaszálakból és fültisztító pálcikákból összerakott művészi kollázsomhoz! A nőnemű élelmezési menedzser persze nem értékelte annyira a művészetemet. A lakás egyetlen életben maradt szobanövényét is csak azért ettem meg, mert a diétám szerint saláta napot kellett tartanom. Látjátok, mit meg nem teszek a szépségért? Mert, hát szép vagyok, sőt mi több, gyönyörű! Hosszú lábaimmal úgy járkálok fel alá a frissen mosott ruhákon, mint Naomi Campbell a kifutón! A fentiekből is láthatjátok, hogy milyen kifinomult művészlélek vagyok! Na megyek is , még rengeteg a dolgom… még szemügyre kell vennem azt a galambot az ablakpárkányon!

Szívélyes üdvözlettel: Ginger