Szeretnénk, ha ti is megismernétek azokat a kivételes embereket, akik nap mint nap velünk együtt küzdenek az állatokért, akár mint ideiglenes befogadók, támogatók vagy segítők, hisz sokféle módon lehet nekünk segíteni. 2012 decemberének cicás önkéntese Szilágyiné Ringwald Andi, aki elsősorban hirdetési területen segíti munkánkat.

Mióta és miért szereted az állatokat?

Amióta az eszemet tudom, azóta szeretem őket, ilyennek születtem.

Gyerekkoromban is hoztam haza utcán talált cicát, de arra is képes voltam, hogy forró nyári napokon a Balatonból kigyalogoljak, mert a vízben katicát, méhecskét vagy más hatlábú lényt találtam, és ez azonnal felülírta a játékot, ki kellett őket mentenem. A szüleim, hogy kivédjék az örökös menteni vágyásomat, megengedték, hogy papagájokat, halakat, csigákat tartsak. Sőt nyusziba is belementek, reménykedve, hogy nem hozok haza több cicát, kutyát, mert akkor sem volt egyszerű gazdit találni nekik.


Miért és mikor csatlakoztál a Noé macskamentés csapatához?

2010 nyarán találtunk az utcán egy ivaros, nagyon kedves, bújós cicát, akin látszott, hogy teljesen össze van zavarodva, megrettent az utcai zajoktól, látszott rajta, hogy szobacica volt, így hazahoztuk őt. A párom addig böngészte a hirdetéseket, amíg meg nem találta a cica tulajdonosát, így a cica hazakerült. Ennek hatására határoztam el, hogy szeretnék örökbe fogadni cicát, így került hozzánk Belzi, az első Noés cicám. Belzit nagyon leromlott állapotban találták meg az utcán pár hetes korában, de ideiglenes befogadója, Kaufmann Viki csodálatos, egészséges kandúrkává varázsolta őt. Nagyon megfogott az, ahogyan a leromlott állapotú, beteg cicából, akiről biztosan volt, aki azt gondolta, hogy nem fog életben maradni, egy ilyen hatalmas, szép, egészséges cica lett. Azt hiszem, ennek a hatására határoztam el, hogy szeretnék részese lenni valamilyen formába ennek a csodának. Az első lépcső az volt, hogy én is tagja lettem a Noé Támogatói Klubnak. Eljártam Noés rendezvényekre, és a frissiben alakult Noé Macskamentő csoport egyik vezetőjével, aki történetesen Belzi cicám megmentője, sokat beszélgettem. Ő javasolta a módot, ahogyan segíteni tudnék én is a csapat tagjaként, így lettem lelkes hirdető 2010 ősze óta.

Próbálkoztam ideiglenes befogadással is. Azóta két cicánk van!:-)

Mesélnél nekünk egy kicsit az első cicádról?

Az első cicámat a nővéremtől „örököltem”, aki külföldre költözött. Bagirára hónapok vártak volna karanténban, ha magával viszi. Bagira csoki barna, sziámi keverék volt, meglehetősen karakán egyéniséggel megáldva. 17 évet élt, nagy űrt hagyott maga után, meg voltam róla győződve, hogy nem lesz többé cicám.

A párod mit szól a ténykedésedhez?

A párom mindenben támogat, nagyon megértő ember. Ő is szereti az állatokat, de ahogyan ő mondja, soha nem vágyott rá, hogy legyen háziállata, de mára ő is beleszeretett a cicáinkba. Ha kell, macskát ment velem éjnek évadján vagy 2 órát vezet, mert ismét találtam egy árva cicát, akinek segítség kell. Az ő támogatása nagyon fontos ezen a területesen is, hiszen anyaként, tanítónőként is helyt kell még állnom.

Miért szereted a Noé Macskamentés Csapatát?

Nagyon jó hasonló gondolkozású csapatban lenni. Ez egy olyan csapat, ahol közös a célunk, hiszen bársonytalpúakért küzdünk, örülünk egymás sikereinek, megoszthatjuk egymással kudarcainkat, bánatunkat. Mindenki lelkes cicarajongó, több olyan ember is tartozik a csapatunkba, akik iskolapéldái az emberségnek, az állatok iránti mérhetetlen tisztelet és szeretet vezetése által, amikor 2 óránként etetnek éjjel, nappal kidobott babacicákat vagy sérült, beteg cicák életét mentik meg odaadásukkal. Ilyen emberek között nagyon, nagyon jó lenni.