„Szóval macskás vagy.” Kloé (ex-Halley) csak nyár óta lakik velem, azóta mégis hallottam már néhányszor ezt a mondatot. Ha mindössze annyit jelentene, hogy velem él egy macska, akkor ez teljes egészében meg is felelne az igazságnak, többnyire azonban két burkolt feltételezést is tartalmaz, miszerint 1.) nem szeretem a kutyákat, és 2.) valamiért vonzalmat érzek egy önző, számító, hálátlan és hűtlen kreatúra iránt, ne adj Isten az én jellemem is hordozza ezeket a vonásokat.

Az tény, hogy szeretem a macskámat. Az is igaz, hogy úgy általánosságban is szeretem a macskákat, de nem jobban, mint a kutyákat, lovakat, hörcsögöket, zebrapintyeket, és tulajdonképpen minden féle állatot, a hüllőket kivéve. Bár, így jobban belegondolva, a nyáron, a köveken sütkérező kis gyíkok egészen jó fejnek tűnnek.

A macskák a kutyákhoz hasonlóan évezredek óta az emberek társai, ám míg utóbbiakat gyakorlatilag mindenki kedveli, kevés megosztóbb téma létezik, mint az, ha valaki macskát választ kedvencéül.

Hogy a kutyákat miért szeretjük, nem nehéz megérteni: azon túl, hogy ez a világ legváltozatosabb faja, így mindenki találhat apró, vagy éppen óriási, bohókás, vagy gyorsan tanuló kutyát, aki a megjelenésével megnyeri magának, vitathatatlan, hogy a kutyák személyisége is csodálatra méltó. A kutya olyan szeretetre képes, amelyre az ember többnyire nem: feltétel nélkül és örökké hűségesen szereti a gazdáját, még akkor is, ha az méltatlanul, vagy egyenesen gonosz, kegyetlen módon bánik vele. Egy megkínzott, bántalmazott kutya szemében is ott csillog a remény és a bizalom az ember iránt, és utolsó leheletéig szomjazza a szeretetét. Ez az alázatos szeretet és tisztelet minden jó érzésű emberben megbecsülést ébreszt a kutya iránt.

A macska más. Nem jobb, és nem rosszabb, de más. Nem kezdek bele annak bizonygatásába, hogy a macskák a kutyákhoz hasonlóan szintén rendkívül intelligensek, és képesek gazdájuk szeretetére – aki azt hiszi, hogy nem így van, az nem látott még közelről macskát. (A szóban forgó állatot megtekintheti a Noé Állatotthonban, nyitvatartási időben, meg fogja ismerni, bolyhos, vicces fülű
szőrpamacsot keressen.)

Igaz azonban, hogy a kutyával ellentétben egy macska szeretetéért meg kell dolgozni. Egy macskának vannak elvárásai. Ostobaság lenne úgy leegyszerűsíteni, hogy a macska nem a gazdit, hanem az ennivalót szereti, de ha azt akarod, hogy a macskád szeresen, valóban meg kell tenned néhány dolgot: gondoskodj meleg fekhelyről, friss vízről, és tápláló, finom ételről. Ezen felül néha engedd neki, hogy melléd bújva, a tested melegébe burkolózva szundítson, és a napi játékról se feledkezz meg. Az az igazság, hogy akár kutyád, akár macskád van, amikor örökbe fogadtad, vállaltad ezeket a kötelezettségeket, tudva, hogy te cserébe majd a szeretetét kapod. A kutya, az a csodálatos, akkor is képes az imádatodra, ha te rossz gazda vagy, és nem teszed meg ezt érte.

A macska ebből a szempontból emberibb: ő a szeretetéért cserébe elvárja, hogy gondolj rá, törődj vele, ahogyan azt mi, emberek is elvárjuk a szeretteinktől. Mikor lett mindez bűn? Míg a kutya csodálatos természete az idők során méltó módon megbecsült maradt, mikor döntöttünk úgy, hogy a macskának nincs joga hozzá, hogy csak azt szeresse, aki megérdemli?

A társkereső oldalakon egyre többen jelölik meg, hogy nem zavarja őket, ha jövendőbeli partnerüknek háziállata van, kivéve, ha az egy macska, mert azok önzők és hűtlenek – vajon mit szólnának ezek az emberek, ha embertársuk hagyná el őket, amiért nem adták meg nekik azt a szeretetet és támogatást, ami az ember választott partnerétől elvár? Akkor is a másikban van a hiba?

A Kishercegnek a rókája még azt tanítja, hogy egy állat megszelídítése munkával és felelősséggel jár, de így is megéri a befektetett munkát.

A kis hercegnek a róka a híres regényben arról beszél, a megszelídítés olyasmi, amit manapság elfelejtettek az emberek – talán éppen azért,mert sok munkával, türelemmel, és felelősséggel is jár, amit egyre kevésbé szívesen vállalunk. Nem érné meg ennyi munkát fektetni egy macska szeretetébe? Ki-ki döntse el maga.

A róka azt mondja a kis hercegnek: „…ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. (…)Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít. Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.”

Margó