Szeretnénk, ha ti is megismernétek azokat a kivételes embereket, akik nap mint nap velünk együtt küzdenek az állatokért, akár mint ideiglenes befogadók, támogatók vagy segítők, hisz sokféle módon lehet nekünk segíteni. 2012 novemberének cicás önkéntese Csondor Zsófia, aki régebben mint ideiglenes befogadó, mostanában adminisztrációs területen segíti munkánkat.

- Mióta és miért szereted az állatokat?

Anyukám szerint már a babakocsiban érdeklődtem irántuk. Az első barátságom a szomszéd vérengző ebével is úgy történt, hogy a babakocsiban ülve odaédesgettem a kutyát és a szájába dugtam a fejem… legalábbis Anyu ezt mesélte… meg azt, hogy hozzá majdnem hívták a mentőt úgy megijedt. Meglátásom szerint a miértre meg nincs válasz. Az irántuk érzett szeretet veled születik. Tiszteletet tanulhatsz irántuk, de szeretet sosem.



- Miért és mikor csatlakoztál a Noé macskamentés csapatához?

Kicsit több mint másfél éve felhívást tett közzé az interneten a csoport, hogy vállalkozó kedvű embereket keresnek az épülő macskakifutó festésére. Barátnőm, Kata felkarolt, kimentünk, és onnantól kezdve tudtuk, hogy máshogyan is segíteni szeretnénk. Valószínű ezt Viki, a macskamentés egyik vezetője is érezte, és szeretettel fogadott a csapatban.

- Mesélj arról hány cica fordult meg nálad?

Az első ideiglenes cicáim Lulu és Aisha voltak. Lulu egy kis macskanáthás pusziosztó volt aki jól itt ragadt. Pontosabban bebuktam, mert képtelen lettem volna odaadni bárkinek. Aztán jött Clinton, a rombológép, majd Lötyi a kis törött lábú. Majd senki. Sajnos Lötyinél kiderült, hogy Lulu nem tűri a konkurenciát és ez senkinek sem volt jó. Ezek után a hirdetésekben vettem ki a részem, mára már én koordinálgatom, valamint amennyire a tanulmányaim engedik, rendszeresen járok ki a hétvégeken a menhelyre, és látom el ott is a cicákat.



- Milyen ideiglenes befogadónak lenni és miért csinálod?

Ideiglenesként általában kis cicák érkeznek az ideiglenesekhez, a védettség hiánya miatt, és én legjobban ezt élveztem benne. Nincs édesebb egy pihés kismacskánál, aki ha megijed oldalazva fut, közben a fejét még nem bírja el és arra dől amerre a feje viszi. Úgy gondolom, hogy akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá és tartalmasabbá teszi azt.

- Mesélnél nekünk egy kicsit az elsõ cicádról?

Az első cicám elveszett. Úgy 6 éves lehettem, amikor egyik nap egyszer csak nem jött haza. Annyira sírtam és annyira kétségbe voltam esve, hogy még Istennek is felajánlottam, hogy soha többé nem cumizom az ujjam, ha visszaadja a cicámat. Igen-igen tudom, hogy 6 évesen már amúgy se kellett volna ezt tennem, de gondolhatjátok mennyire szerettem, ha képes voltam oda adni érte a legrosszabb szokásom. A cica nem jött haza, az ujjamat se teszem már a számba, azóta az életemben is megfordult néhány macska, és közölük Holdfény Kronoszt tekintem az első igazi saját macskámnak. Krony most is velem él, és a legnagyobb egyéniség a földön. Nyugodt, duci öregúr, aki már nem ugrál, nem hisztizik, és egészen egyedi módon hozzam a tudtomra, ha valamiért haragszik... tegnap például belehányt a csizmámba, mert hajnalban kicsit később mertem felszolgálni a reggelijét a szokásosnál.



- A párod mit szól a ténykedésedhez?

A férjem nem egy érzelgős típus. Nem pesztrálja agyon a macskáinkat, nem magasztal az égbe mert segítek más cicákon, néha sajnálja az időt amit nem vele, hanem az állatokkal töltök, de tudom, hogy tisztel és néha hallom fél füllel amikor olyanokat mond Lulunak, hogy szebb mint Angelina Jolie.

- Miért szereted a Noé Macskamentés Csapatát?

A célért, amiért egy csapat vagyunk. És egy kicsit talán család is. Bízunk egymásban, összetartozunk, és feltétel nélkül elfogadjuk egymást.



Krony



Lulu