Talán mindenki olvasott már olyan szívmelengető cikkeket, hogy kutyák mentik meg a saját gazdájukat a halálból, hogy a macska éjszaka felkelti a gazdáját és az életüket menti meg ezzel, mivel tűz keletkezik a lakásban. Sokat olvastunk már olyan állatokról, akik mindenüket odaadnák a saját gazdájukért, sokunknak, akik ezeket a cikkeket olvassuk, szintén a kis kedvencük a mindenük. Hiszen háziállataink - nevezzük inkább őket kis kedvenceinknek - életünk minden percében velünk vannak és segítenek rajtunk. Hányan tapasztaltuk már, amikor szomorúak vagyunk, odaül elénk a kutyánk, hogy melegséget csempésszen szívünkbe, amikor rosszabb pillanatainkban észrevétlenül odatelepszik mellénk cicánk, hogy hangos dorombolással vidítson fel minket, hányszor segít ki minket kis kedvencünk azzal, hogy szomorúbb napjainkon bebizonyítja, ő igenis szeret minket.



Ezek mindennapi kis apróságok, amikkel állatkáink nap mint nap jobbá teszik életünket, bizonyítják nekünk mennyire szeretnek minket, hogy fontos vagyunk nekik, vagy csak megérzik, valami nincs rendben és mosolyt csaljanak arcunkra. Mit kérnek cserébe? Nem sok mindent. Némi ennivalót és szeretetet. Ezzel lehet igazán boldoggá tenni egy olyan élőlényt, akinek mi, a gazdái vagyunk a legfontosabbak. Cserébe ők nekünk adják életünket. Szerencsés esetben mi emberek megháláljuk ezeket azzal, hogy megsimogatjuk, szeretgetjük őket, ennivalót adunk nekik és gondoskodunk róluk. Még szerencsésebb esetben van az a kis kedvenc, akit élete végéig ez az összhang kísér el - felelős gazdi, aki félti, óvja, szeretgeti, és élete végéig mellette marad jóban-rosszban. Nagy dolog ez? Nem hiszem. Persze kell pénzügyi háttér a mindennapi megélhetéshez, de a legfontosabb mégis, ami ingyen van - a szeretet. Hogy minden nap mi is megháláljuk nekik, hogy mellettünk vannak.



És mi van azokkal a kisállatokkal, akik nem ilyen szerencsések? Rengeteg Noés-cica került be így hozzánk: meghalt a nagymama/nagypapa/szülő cicája, a hagyatékért kapkodás van, nem ritkán háború a családon belül, az eltávozó rokon hőn szeretett cicája meg... kit érdekel. Dobjuk ki. Vagy vigyük el állatorvoshoz elaltatni. Kit érdekel az állat... a pénz a legfontosabb. Lehet, hogy elhunyt szerettünknek a cicája volt a mindene, de ő elment, nekünk csak a pénze kell, kit érdekel az az élőlény, aki vele volt életében és boldoggá tette. Szomorú, hogy szinte minden nap találkoznunk kell ezzel. Ahelyett, hogy megbecsülnénk és helyet adnánk az életünkben annak az élőlénynek, aki eltávozott szeretteink utolsó napjait bearanyozta.... Olyat is olvasunk, tapasztalunk sokat, hogy pénzügyi okok miatt dobnak utcára szerencsétlen állatok százait, ezreit... Persze nagyon kemény s anyagias világot élünk, és nehezebb helyzetben vagyunk, mint talán egész életünkben, de kérdezem én: hol van a felelősség? Az állatka, aki szívét-lelkét nekünk adja, nem éri meg, hogy összedobjuk számára azt a pár ezer forintot havonta, amibe a macska/kutyatáp kerül? Aki úgy döntött, kutyát szeretne és most egy mikrochip árára nem akar áldozni és inkább kidobja a kutyáját, kérdezem én: mire számított?







Aki befogad - ne adj' isten - megvesz egy állatot, tudja, hogy évtizedekig szeretnie kell? Szeretnie, szeretnie jóban-rosszban. Gondoskodni róla. Felelősséget vállalni érte. Nagyon nagy szavak ezek a mai világban, sajnos. De amiért billentyűzetet ragadtam, mégsem erről szól. Ez a cikk most Dalmáról szól. Dalmáról, aki egy csodálatosan szép fekete cica, hófehér mellénnyel a mellkasán. Dalma szobacica, dorombolós, kedves, fiatal ivartalanított lány cica. Dalmával az ég világon semmi baj nincsen. Dalma egy álomcica. Dalmát altatni vitték tegnap. Miért lesz egy álomszép és álomkedves cica halálra ítélve? Miért hívja kétségbeesetten az állatorvos a Noé macskamentőit hogy mentsék meg az életét? Többszörös teltházzal üzemelünk, közeleg a tél, ami még nagyobb terhet ró ránk, hiszen a kifutóban lévő cicáinkat biztonságos és meleg helyre kell helyeznünk, hogy átvészeljék a hideget, azonban Dalmát SEM tudtuk otthagyni a halál torkában. Dalmát lakásfelújítás miatt szánták a halálba.



Igen, jól olvastátok. Lakásfelújítás. Ennyit ér egy fiatal, hálás, dorombolós, kedves állat élete. Ennyit ér egy állat élete. Mi nem ismerjük, nem minket tett élete első öt évében boldoggá, nem nekünk dorombolt és bújt hozzánk eddigi rövidke életében. Mi azonban képtelen voltunk végignézni az értelmetlen halált. Ismételten. Szerintünk Dalma élete többet ér, mint egy új kanapé. Szerintünk Dalma élete többet ér, mint egy új színűre festett fal. Dalma nem tudja, mi történik vele, de Dalma dorombol nekünk és bújik hozzánk rendületlenül, mi pedig rendületlenül hisszük, hogy Dalma és a Dalmához hasonló szerencsétlen kis élőlények többet érdemelnek ennél!!!!

Nem tudjuk elégszer kérni: aki örökbe fogad egy állatot, gondolja végig, mit fog csinálni közös életük következő minimum tíz évében. Aki a következő időszakban lakásfelújítást tervez, és úgy érzi egy cica vagy egy kutya csak útban lenne, az inkább vegyen díszhalat! Ők nem díszállatok. Ők olyan élőlények, aki jóban-rosszban velünk vannak, nekünk adják kis életüket, és nem kérnek sokat cserébe, de ők csak a gazdáira számíthatnak, senki másra.
Unásig ismételgetett mondat, de kérlek, hirdessétek és fontoljátok meg, hiszen örök érvényű mondat ez.

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

Tegyetek így. Semmi nem mentesít a felelősségtől, ha kidobod, ha altatni viszed,ha elütöd, ha bántod... akkor is végigkísér egész életeden keresztül egy ártatlan élőlény halála!!!

Felelősséget vállalni.

Ivartalanítani.

Gondolkozni.

Dalma pedig rendületlenül dorombolva várja álomgazdiját a Noé Állatotthon Macskamentő csoportjánál a többi kis sorstársával együtt.

Meli