Szeretnénk, ha ti is megismernétek azokat a kivételes embereket, akik nap mint nap velünk együtt küzdenek az állatokért, akár mint ideiglenes befogadók, támogatók vagy segítők, hisz sokféle módon lehet nekünk segíteni. 2012 októberének cicás önkéntese Tatai Kinga, aki elsősorban mint ideiglenes befogadó segíti munkánkat.

- Mióta és miért szereted az állatokat?

Szerintem én mindig szerettem az állatokat, már egész kisbaba koromban is. Az a fajta állatszeretet, ami miatt elkezdtem pl. macskát menteni olyan 12-13 éves koromban alakulhatott ki. Őket egyszerűen nem lehet nem szeretni. Kedvesek, aranyosak és minden csepp szeretet meghálálnak és viszonoznak.

- Miért és mikor csatlakoztál a Noé macskamentés csapatához?

Egészen pontosan 2011. július 11-én egy hétfői napon. Ezen a reggelen olvastam a NOÉ facebook oldalán egy S.O.S. felhívást miszerint két kiscica számára ideiglenes befogadót keresnek. Sokszor volt már ilyen poszt, de ez valahogy jobban megfogott. Azonnal rákérdeztem itthon, és rövid idő múlva már küldtem is az e-mailt a Macskamentésnek, hogy szeretném befogadni a két kis árvát. Zima még aznap este, Johari pedig másnap meg is érkezett.

- Mesélj arról hány cica fordult meg nálad?

Ha jól számoltam 41-en.

Nézzük nevek szerint:

-Zima&Johari
-Zoé, Grace, Jewel, Zippy
-Bella, Brian, Lia, Spirit, Marvel
-Zahara, Blassi
-Bliss, Harlem, Bronx, Fair, Feri
-Chanel, Junior, Crystal
-Gida
-Amélia, Brill, Pompom, Teki, Farah, Csizmás Kandúr
-Lana, Rocky, Salvador, Luna, Chiara
-Zéno, Saraby, Vitaly, Spiky
-Monty, Smarty, Wolfy, Amira.

Közülük voltak, akiket nem én adtam örökbe, mert különböző okok miatt át kellett vennie másik ideiglenesnek, de szerencsére majdnem mindenkit én adhattam végleges gazdihoz.

- Milyen ideiglenes befogadónak lenni és miért csinálod?


Nem igazán lehet leírni. Az az érzés, amikor kapok egy beteg kiscicát, meggyógyítom, felnevelem, gazdihoz adom, és később kapom róla a híreket, hogy jól van és boldog felülmúlhatatlan. Igyekszem sokat tanulni, bejárni az állatorvosomhoz gyakorlatra, hogy szakszerűen tudjam itthon ellátni a cicákat, és igyekszünk a lehető legjobb feltételeket megteremteni a mentett macskák számára. Apukám például épített egy nagyon jó karantén kifutót ahol a kicsik kedvükre randalírozhatnak. Olyan mintha megtaláltam volna a helyem.
Nem szeretném abbahagyni soha. :)

- Mesélnél nekünk egy kicsit az első cicádról?

A család első cicájáról sajnos csak halovány emlékeim vannak, mert nagyon kicsi voltam. A saját első (és még most is egyetlen) cicámat 7 évesen ”kaptam”. Tápiószentmártonról származik, ott van nyaralójuk a nagyszüleimnek. Azon a nyáron ott töltöttem a szünetet. Egyik nap a nagymamámmal elmentünk fodrászhoz ahol az udvarban voltak kiscicák. Egyikükbe azonnal beleszerettem, ki is harcoltam magamnak. Eleinte csak a nyaralóban lakott, de ősszel a szüleim megengedték, hogy hazaköltözzön hozzánk. Ropi most már 10 éves, azóta is velem van, és mindennél jobban szeretem.

- A párod mit szól a ténykedésedhez?

Mivel 16 évesen még nem mondhatom el magamról, hogy meg találtam az igazit nem nagyon tudok nyilatkozni. A fiúk jönnek-mennek, nem szoktam soha zsákbamacskát árulni, mind tudja, hogy mire vállalkozik, és hogy emiatt kevesebb az időm, de általában megértik, büszkék rám, és támogatnak, amiben csak tudnak. Akit zavar annak pedig szívesen megmutatom az ajtót.

- Miért szereted a Noé Macskamentés Csapatát?

Azért mert olyan, mint egy nagy család. Mindenben segítjük egymást, nem csak macskás téren. Köztük megtaláltam a helyemet, és nagyon jól érzem magam velük. Külön köszönöm, hogy a korom ellenére komolyan vesznek és befogadtak.