Egy Noés önkéntes élete a legtöbb esetben korántsem fenékig tejfel. Tudom, hogy a legtöbben, akik nyomon követik, nagyjából sejtik azt, hogy miből állhat a munkánk, de valószínűleg nem sokan tudják elképzelni azt a fájdalmat, ami egy-egy állat halála alkalmával érint minket. A kudarcélmény, ami abból fakad, hogy egy állatot megmenthettünk volna, és mégsem sikerült, leírhatatlan.

Ilyenkor az ember nem tudja homokba dugni a fejét, és nem nézhet félre vállrántással, hogy „most nem sikerült”, hiszen a legtöbb ilyen esetnek mi magunk is a szerves részei vagyunk, kénytelen-kelletlen végignézzük egy cica vagy egy kutya, sokszor nem túl fájdalommentes elmúlását. Persze mi választottuk ezt, nem panaszkodni akarok, csak elmesélni egy – sajnos – hétköznapinak számító történetet a házunk tájáról, és ezzel együtt reménykedem benne, hogy tanulságként szolgál mindenkinek, aki állatot tart, vagy annak tartásában gondolkodik, hogy miért olyan fontos orvosi vizsgálat és a kötelező oltások beadása, és mi sem azért hajtogatjuk oly bőszen minden gazdijelöltnek, mert paranoiásak vagyunk.

Az Esti Testvérek története mondhatni a szokásos módon indult: a Noé Macskamentés önkéntesei az esti órákban "bevetetésre" indultak. Egy bejelentéses várólistán szereplő cicacsaládot kellett befogni és biztonságba helyezni. Az akció sikerrel járt: a négy tesó és gyönyörű mamájuk, Delilah a Noé védencei lettek. Minden szépen alakult. A tesók nemenként párosával két önkéntesünkhöz kerültek.

Az érkezésük utáni harmadik-negyedik napon azonban a kiscicák sorra felhagytak az evéssel, ivással, ennek következményeként az addigi "szép" egészséges termés az alomba elmaradt, ahogyan a korukbeli cicák lételeme, a játék is megszűnt. Ekkor már sejtettük, hogy nagy a baj…

Ezután felgyorsultak az események, megkezdődött a harc az életükért. Küzdöttek Ők is, és küzdöttünk mi is. A hasmenés állandósult, a gubbasztásból órák alatt fekvés, majd elfekvés lett. Mire elindulhattunk volna az állatorvoshoz, a cirmos kislány, Sárika feladta a harcot és testvére Kornélia mellett örökre elaludt... Másnap reggel a fiútesók is kórházba kerültek, de a kezelés ellenére néhány nap múlva mindketten távoztak ebből a világból.
Kornélia küzdött a legtovább, közel 1 hét kórházi kezelés és némi kezdeti javulás után ő is a tesók után ment...
Sajnos nem én vagyok az első és nem is az utolsó, akinek át kellett élnie ezt a tehetetlen dühöt és fájdalmat és egyben félelmet, amit kénytelen voltam végignézni, és végigszenvedni a szeretett kicsik elvesztése miatt.

A tudat, hogy a harc, amelyet minden egyes nap vívunk, az erőfeszítés, amelyet minden önkéntesünk szabad akaratából, és emberségéből tesz, legtöbbször munka után a szabadidejében, az esti órákban vagy ne adj’ Isten éjszaka kiugrasztva az ágyából, egy olyan alapvetően „egyszerű”, cserébe alattomos betegség, mint a macskák pánleukopéniája (fertőző gyomor-bélgyulladása), közismert nevén a macska parvó pár nap alatt romba dönthet.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a vírus semmilyen másik állatfajra, sem emberre nem veszélyes, elsősorban a fiatal, még oltatlan kölyköket (és természetesen az oltatlan macskákat) veszélyezteti. Ezért nagyon fontos az ellene való védőoltást beadatni az egészségesnek tűnő kölyökmacskáknak is, hiszen- és szolgáljon okulásul – kezdetben tünetmentes, utána pedig pár nap leforgása alatt megölhet egy fiatal állatot. Körülbelül 6-9 hetes korukban szokás beadatni nekik az első oltást (fontos, hogy beteg állatot soha ne oltassunk be, mert akár bele is halhat!). Ezt nevezik úgy, hogy kombinált oltás, ami pánleukopénia mellett a rhinotracheitisz és kalicivírusos nátha ellen ad védelmet, amennyiben 2-3 hét múlva megismétlik azt.

Rossz hír sajnos annak, akinél már előfordult hasonló eset, hogy a parvó vírus rendkívül ellenálló és túlélő, akár hosszú hónapokig, 1 évig is megmaradhat a gondosnak vélt fertőtlenítés ellenére is. Kizárólag a magas klórtartalmú fertőtlenítőszerek és a nem fertőtleníthető tárgyak elégetése segíthet, valamint legalább fél évig oltatlan kölyökmacska távoltartása a fertőzött helyszíntől. (Ennek következtében nyilvánvalóan két önkéntesünk is kiesett a jelenleg aktív cicabefogadóink közül eme tragikus eseménysor hatására).

Reménykedem benne, és hinni akarom, hogy minden lény halála jelentőséggel bír, hogy nem volt értelmetlen, még akkor sem, ha ilyen fiatalon kellett bekövetkeznie. Ha más nem, hiszek abban, hogy az Esti testvérek esete felnyitja pár ember szemét, és ezzel más cicák élete biztonságban lesz ezután!

Nyugodjatok békében kicsi cicababák és éljétek odaát azt a boldog kölyökcica életet, ami itt nem adatott meg Nektek!



Anita és Judit