Sziasztok, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Puding vagyok... Sir Puding...

11 éves vagyok már. Tavaly kerültem be Noéra, és így néztem ki, amikor megtaláltak... Ramatyul, mi?



Aztán majdnem fél évet vártam, mire ideiglenesen befogadtak télire, a hideg elől meleg lakásba... aztán az ideigleneseim tavasszal úgy döntöttek, hogy nem adnak oda senkinek, hanem ragaszkodnak hozzám... De jó is volt ezt hallani! Mert ideiglenesben is jó volt, na de tudni, hogy bármikor szedhetem a cókmókomat... és az a másik két cica milyen szerencsés, mert nekik van OTTHONUK! Én is otthont akartam... de nem jöttek értem... még csak meg se néztek.

Hallottam amint az ideigleneseim emlegetik, hogy Puding valószínűleg örökre itt marad, mert hát idős, meg félszemű, meg egy fogú... És aztán egyszer azt mondták, hogy megmondják a Noés lányoknak, hogy nem adnak vissza és másnak se, hanem a nevükre vesznek és én ugyan olyan családtag leszek, mint a másik két cica! És aztán elmentek valami cicás napra, és aztán visszajöttek és mondták, hogy már családtag vagyok (még a papírt is megmutatták). ÉN, CSALÁDTAG!

És így nekem is LETT OTTHONOM! NEKEM! Nekem, Pudingnak, a félszemű, egyfogú, picit túlsúlyos cicának! Végre otthonom lett! És én azóta még hálásabb vagyok nekik!

De sajnos nem mindenki ilyen szerencsés... ott kint az otthonban, és ideigleneseknél még jó pár társam várakozik és vágyakozik... gazdira, otthonra! És nem értik, miért akarnak sokan kiscicát, helyettük...



Hát, most az ő nevükben szólnék röviden:

Mi kéremszépen, nem rohangálunk naphosszat, nem rágunk el két internet kábelt, meg egy telefontöltőt, mint egyesek... nem rohanunk át a melleden, se a fejeden, és nem ugrálunk fel a szekrény tetejére, lelökdösni mindenfélét. Nem akarjuk, hogy állandóan játssz velünk, amikor munka után hullafáradtan érsz haza...

De hagyjuk hogy pihenj, felfekszünk melléd és dorombolunk neked, melegítjük a lábacskádat, ha kinkandikálna éjjel a takaró alól. Persze még mi is szeretünk játszani néha, és szeretjük, ha játszol velünk... viszont sokszor leheverünk és hagyjuk, hogy simogass, ha úgy tartja kedved, és nagyon hálás tekintettel nézünk rád, mert tudjuk, hogy te adtál nekünk családot, amikor már úgy éreztük, erre nincs esély.

Ilyen vagyok ma otthon:)






Köszönöm!