2012.03.25. Megszülettek a Picikéim. Egy pincében vagyunk, oda tudtam elrejteni Őket, de nagyon nem jó hely. Csak remélni tudom, hogy azok az emberek nem fogják Őket bántani. Félek, nagyon félek. Nem értem, miért vagyunk mi itt útban, összehúzzuk magunkat olyan kicsire, amennyire csak lehet, csak ne bántsák a Picinyeimet! Éhes vagyok, de nincs mit ennem, pedig etetnem kell őket, különben éhen halnak, de ha elmegyek élelmet keresni, Ők itt maradnak védtelenül, mit tegyek???

És jönnek, hova bújjak, gyorsan körbenézek, kiugrok a pinceablakon, auuu, megsértettem a hátamat, de nem tudok vele foglalkozni, mert meg kell óvnom Őket, ….és itt vannak, jó, megnyugodhatok, ők nem gonoszak, ők hoznak nekem enni, meg egy dobozt, rongyokkal….beleraknak minket, a Picikéimet is, szépen óvatos, és elindulunk. Nem tudom, hova megyünk, de én csak arra tudok gondolni, hogy meg kell védenem Őket, az életem árán is!
Megérkeztünk. Egy szobában vagyunk, egy lány is itt van, valahogy úgy érzem, benne megbízhatunk. Szépen átrakják a Kicsikéimet egy ketrecbe, én bízok benne, hogy nem akarnak rosszat nekünk, muszáj bíznom, mert nem tudom hova vinni őket, kiszolgáltatott vagyok, s aggódok, de bízom bennük. Beraknak engem is a ketrecbe, dorombolok, hogy Ők is megnyugodjanak, nincs baj, itt biztonságban leszünk, legalábbis remélem, de feléjük nem mutathatok félelmet.

Megnyugszanak, megetetem Őket, s várok. Az emberek közben kimentek a szobából, magunkra maradtunk. Körbenézek. Elmenni nem tudok innen, de talán nem is akarok, talán ez az a hely, ahol biztonságban fel tudom nevelni Őket.
Bejön a lány, kicsit riadtan nézek rá, de hamar megnyugszok, hiszen kedvesen szól hozzám, ad nekem ételt, italt, bekenegeti a sebet a hátamon, s mosolyogva nézi Őket, így én büszkén nézek rá, Ők az én picikéim!
Telnek a napok, már nem félek, biztonságban vagyunk. A lány mindent megtesz, hogy jól érezzük magunkat, s mindenünk meglegyen, így amikor az egyik Kicsimnek nem nyílik ki a szeme, ő segít neki. A Picikém sír nagyon, de én odamegyek, dorombolok, hogy megnyugodjon, hisz nem bántani akarja őt, tudom.
Igyekszem sokat enni, de állítólag még így is nagyon sovány vagyok, hiszen az 5 kis apróságot etetem, s étvágyuk az van, rendesen! A sebem nem gyógyul, mert nem lehetek magammal elfoglalva, hisz táplálnom kell Őket, de én ráérek, most Ők a fontosak. Ahogy nőnek, s jön a foguk, úgy fáj egyre jobban, ahogy szopnak, néha még az arcom is eltorzul, de jó látni, ahogy fejlődnek, már mászkálnak, próbálnak játszani egymással, borulnak jobbra-balra, próbálják magukat megtartani az apró lábacskáikon, jajj, olyan édesek, Ők az én picikéim.



Ahogy múlnak a hetek, úgy fejlődnek Ők is, már kijöhetnek a ketrecből, próbálkoznak az alomba pisiléssel, s már eszegetnek is maguktól, de amikor csak szeretnék, meg is szoptatom Őket, hogy jó nagyra nőhessenek! Lassan megismerjük a többi lakót, pár cicát és kutyát is, ők is nagyon rendesek velünk, együtt eszünk, egy tálból iszunk velük, s végre nem kell félnem, se aggódnom, tényleg megmenekültünk!



A Noé Macskamentő csapata gondos gazdikat keres nekünk, 2 Picikémet már el is vittek. Tudom, hogy jó helyre kerültek, így szép csendben elbúcsúztam tőlük, még egyszer megmosdattam Őket, elláttam Őket 1-2 jó tanáccsal, majd az élet útjára engedtem Gyémántot és Lolkát.
Szeretném, ha a többiek, Toby, Black Jack és Négercsók is szerető gazdira találna, hiszen itt nem maradhatunk, mert nagyon sok megmentésre váró cica van, aki rettegve óvja picinyeit a rájuk leselkedő veszélyekről, és kevés ilyen ember van, mint ez a lány, aki menedéket nyújt a kiszolgáltatott családok számára.
Én mindent megtettem azért, hogy a Picikéim egészséges, boldog Nagycicák lehessenek, kérlek, ha szeretnél egy szeretet, vidámságot nyújtó bársonytalpút, akkor fogadd örökbe közülük az egyiket, de ha telhetetlen vagy, akkor akár kettőt is!. Ha pedig minden Picikém gazdinál lesz, akkor szeretnék én is egy saját családot, ahol soha többet nem kell félnem!



Jelentkezni értünk a macskamentes@noeallatotthon.hu-n lehet.
Köszönöm.

Zafír