Sziasztok!

Nóri vagyok, ez év február 18-a óta a Noé ideiglenes gazdija. Mert az úgy volt, hogy nagyon unatkoztam – legalábbis így éreztem, de azóta rájöttem, hogy akkor még csak a munka miatt voltam fáradt, nem aggódtam széjjel magam és arra lófráltam és akkor, amikor jól esett – mindenesetre a téli nagy mínuszok alatti szobában ücsörgés rávett erre a sokak szerinti őrült lépésre. Mert mivel kezdi egy épelméjű ideiglenes a tevékenységét? Szerintem befogad egy problémamentes, de fázós állatot, akivel belerázódhat a buliba. Na nem kérem, én mindig a nehezebbik irányból közelítem meg a problémákat, mondhatni gyakran állok a szivattyú rosszabbik végére. Azt is érdemes tudni, mielőtt belevágok abba, ami miatt olvassátok ezeket a sorokat, hogy sokáig voltam ám kanapé állatvédő. Tudjátok, olyan akit utálunk, mert ugyan szorít és izgul (és adózik :), de a hátsóját nem emeli meg. Február 16-án jött el az a pillanat, amikor megemeltem, mert megláttam Cicmók adatlapját.

Hátrányosan halmozott helyzetű: tüdőgyulladás, FIV, ami csak kell. A kilencből minimum hét életét elkótyavetyélte, kóbor volt, ivaros kandúr. Nekem való. Hozzá kell tennem, hogy telefonon Timitől azt is megtudtam, hogy „kicsit” kopasz. Nagyon próbált lebeszélni, de nem hagytam magam. Akkor értettem meg ezt, amikor először megláttam őméltóságát. Rettenetesen nézett ki. Csupasz macska „pulóverben”, sovány, folyik belőle a takony, tüsszög (olyankor repül belőle a takony). Viszont ahogy kiszabadult a szállító dobozból már úgy érezte, hogy ez az ő lakása ezentúl, és megengedi, hogy én is itt legyek, ha megvakargatom a kopasz hátát.



Mielőtt megérkezett, azt is megtudtam róla, hogy szereti a hasát, ehet, amennyi belefér. Bevallom, fogalmam sincs mennyi fér bele, mert még nem mertük kipróbálni. A nagy fekete lyuk bármit képes felszippantani. Első este csak keveset kapott, többször, hogy nehogy baj legyen. Úgy döntött megmutatja nekem, hogy nem úgy van az, és rájöttem, hogy a „dumás cica” fogalommal eddig nem voltam tisztában. Mindig, mindenről megosztja velünk a véleményét. Akkor is, ha fáj a fejem, mással beszélgetek, pihizek a tv előtt, vagy csak rohadtul unom a nyávogást. Tök mindegy neki. Addig nem nyugszik le, amíg a szerinte csekély (úgy három normális macskányi) kaja adag le nem csúszott a torkán, kedvére ki nem dagasztotta az ágyat, és persze az elérhető teljes testfelületemhez hozzá nem dörgölte az elérhető teljes testfelületét.



Nem volt nehéz elérni nála ezt a nyugalmi szintet. Cicmók hátán az első perctől fát lehet vágni. Ok, persze simán lehülyéz, de bármit megtehetek. Ha nagyon fontosnak tartom, még meg is fürdethetem. Első este már rögtön fontosnak tartottam, akkor még egyedül fürdettem a legyengült, 2 kiló körüli rusnya izét. Ami nyávog, hízeleg, macskaként működik, de valószínű inkább ufó. Fürdés után elkezdett tényleg macskára hajazni. Aztán kialudta magát, úgy egy hétig. Azóta elhiszem róla, hogy cicából van, és csak valami nagyon távoli felmenője volt földönkívüli. És hálából, hogy itt lakhatok nála, és még a napi szórakozásomról is gondoskodik (vagy így-vagy úgy), szoktam róla írni a Noés lányoknak. És ők azt szeretnék, ha nektek is szoknék. Cicmók pedig azt, ha valaki más majd átvenné tőlem a stafétát, aztán örökre magánál is tartaná.



Az első időkben, ha vendég érkezett hozzám, vagy elborzadt, vagy röhögőgörcsöt kapott. Mr. Borzalmas Pókmajom, időnként Darth Vader Nagyúr, vagy egyszerűen csak Sir Telen nem volt hétköznapi látvány. Főleg mikor elkezdett nőni a szőre… Ha nem lógott volna folyton az orra, elölről egész pofásan nézett volna ki. Nagy kandúr arc, rafinált szemek, félig nyitott száj, fika buborék, cakkos és sebes fül. Cuki pofa. Lehet, hogy mégiscsak hátulról mutatott jól. De onnan meg a ráncos, csak középen, a hasán feszülő bőr vonta fel az ember szemöldökét. Úgy a második héten kezdett el félig kopasz/félig szőrös, szörnyűséges pókká változni. Legalábbis a négy ropi lábon imbolygó potroh teljesen kifejlődött. De végül szerencsére a másik négy láb nem nőtt ki, inkább a hasához hízlalta a többit.



Hamar vettünk neki játékokat is. Tudjátok, az összes elérhető cukiságot: kis egérkét (szigorúan rózsaszín, vagy bilikék), kis labdácskát madzagon, vagy a nélkül, csörgőset, puhát, pattogóst, pálcát tollakkal a végén. Amikor prezentáltam neki, olyan fejet vágott, ami meggyőzött róla, hogy teljesen elmeháborodott vagyok. Nem sokkal később egy szál cérnával én győztem meg róla, hogy ő az. Aztán felfedeztük a befőttesgumit. Március első napjaiban történt. Az áldozat a padlóra pottyant – nem mondhatnám, hogy teljesen véletlenül - ő pedig azonnal megtámadta, és brutális kegyetlenséggel halálra verte. Szegény, ártatlan jószág. Bár amilyen bután, időnként pipán néz rá Pogácsafej, valószínűleg durván beszólogat. És még piros is. Azaz, hogy volt. Mert néhány napja nagyon megalázottan távozott a háztartásunkból. Néztem, hogy mi az a fura piros a kutyakakiban, a narancssárga darabkák a gumicsontból származnak, de… aztán rájöttem. Méltó helyen pihen, sok egyéb letűnt kutyavacsora társaságában.
Március 5-én ugyanis belépett Patkó az életünkbe.



Említettem már, hogy nem szeretem az egyszerű helyzeteket? Van egy Aids-es macskám, viszont összeszoktunk, kell még egy kis szórakozás. Szóltam a kutyás lányoknak, hogy akad még egy kis helyem, ha összehúzzuk magunkat. Volt is rá jelentkező. A harmadik telefonnál derült ki, hogy a kicsi helyet nem vették komolyan. Patkó „nagyocska”. Többünk véleménye szerint labrador és belga juhász mix. És úgy mellesleg átment rajta egy autó.



Úgyhogy március első hetében találtam új stresszfaktort az életembe. Nem bántam meg. Szerintem ők sem. Patkóról tudni kell, hogy egy édes kis kutyika-mutyika, kiflimanó, mókusnyuszi. Csak a többi állatot nem annyira szereti. Szerencsére mivel mozogni nem igen tudott, Cicmók beleudvarolta magát a szívébe és a tányérjába. Merthogy Sir Telen olyan, azóta ugyan Sir Ös – csak mert a Sir Mock foglalt sajnos – de ő aztán tényleg mindenkit szeret. Teljesen mindegy ki az. Ő barátkozik, elmondja neki amit gondol, letojja, hogy érdekel-e bárkit is a véleménye és kész. A kutya pedig elmélyülten szerelmes, ami egy kicsit ugyan perverznek tűnik, de amíg csak lelki az ügy, addig a csókok beleférnek.



Én a tányéron osztozásnak nem örültem annyira, akkor még abban a hitben éltünk, hogy Cicmók allergiás. És persze möszjő nagyjából mindent hajlandó volt megenni a hipoallergén, csak halból készült, szipi-szupi, überdrága konzerven kívül. Az első kifejezetten rosszalkodási célból elkövetett tette is emiatt volt. Én botor kint hagytam az étkező asztalon egy kis maradék teavajat, a papírjában. Este, villanyoltás után berongyolt az asztal alá, én meg csak hallgattam, hogy lafatyol valamit. Meg voltam győződve róla, hogy magát piszkálja megint, de nem. Valamikor a nap folyamán lecsempészte magának egy nehezen hozzáférhető zugba, aztán nekiállt elfogyasztani. Nagyon örültem, hogy én idegeim épségét kockára téve próbálkoztam, hogy nehogy olyat egyen, ami megárthat neki, ő meg csak azért is szabotált engem.



Sokszor tépkedtem a hajam, meg viszkettem is, de azt hittem, csak az idegtől. Aztán március 22-én csak elmentem bőrgyógyászhoz. Aki megmondta, hogy a ciculinka bizony gombás. (Meg én is. Ez úton is köszi Cicmók!) Erre a hírre azonnal vigyorogni kezdtem, mint egy reménytelen idióta – az orvos csak mosolygott vissza félénken, kérdezte minek örülök ennyire, nem olyan jó buli. Végre ehet a macskám, akármit, kutyakaját, krumplistésztát, amit csak akar!

" width="450">

Azóta eltelt másfél hónap, mi pedig elhagytuk a Sir Telen nevet, és pár hete már Darth Vader-nek sem hívhatom. Múltkor kérdeztem is a lakótársamtól, hogy "hallod?" azt mondja "mit?", "hát a macskát", "nem, miért" na mondom ezazzz. :D Szóval miután kikérdeztem Boda dokit, hogy miféle szörnyűségek várhatnak szegényre (nem a dokira), ha nem gyógyulna a szörcsögés (elmesélte, elsápadtunk-Cicmók is, de tényleg), úgy döntött, hogy azt talán inkább mégse. Ok, hogy ő egy igazi kandúr, minden nehézségre csak megrándítja a vállát, nadehogy az ő fejét megnyitni... és mi lesz akkor az evéssel? Azóta folyton keresem a szememmel, hogy hol van, mert megszoktam, hogy bármit csinál, az iszonyatos zajjal jár. Szuszmogás, krákogás, tüsszentés, vagy szörtymögés kísérte léptét. Ja, meg persze hangos ordítás, ha a konyha felé járnék.



Egész unalmassá kezdett válni az élet itthon. Cicmók is jobban lett, Patkóm már rohangált, így a csajok unszolására mindkettőjüket elvittem egy kiadós nyiszálásra. Cicmókot nem különösebben hatotta meg a dolog, már másnap idétlenül rohangászott, Patkó az más tészta, de ő szereti az szegényelesettésbetegkutyavagyok imázst erőltetni, mindig kitalál nekem valami jó poénos aggódni valót. Egyébként mióta Cicmók töketlen, nekiállt rendesen mosakodni. Én meg azonnal általánosítok... :) És mióta Patkó zacsija is összelappadt, még nagyobb cimborák lettek a nehézsorsúak. Cicmók ráadásul már nem ordít olyan agyrohasztóan, csak kurrog, meg pürrög, meg néha nyá, amikor éhes, vagy csak akar. Nagyon kellemes változás. :) A hasamhoz bújva alszik (lehet, ölelgetni, visszaölel), kedveskedik, olyan zsarnok módra, de azért értékeljük. Kezd egy kicsit lányos lenni. Na nem azért, jól áll neki, és én mindenben támogatom őt, csak fura. Bruce Willis tűsarkúban…



Viszont valamelyik nap arra érkeztünk meg Patkóval, hogy egy fekete repülő mókus hasít ki a nappaliból, egyenesen a kutyának, akinek hozzám hasonlóan csak döbbent pislogásra volt ideje, már repült is neki tárt karokkal, kimeresztett karmokkal a szörny. Aztán utolsó pillanatban lefékezett (szerintem a macskákra nem érvényesek a fizika törvényei, esett már be macskám úgy a kádba, hogy csak a talpa lett vizes...), visszahúzta a karmait, és lehuppant Patkó elé önelégült arccal, hogy "hehe én csak vicceltem". Így fedezték fel drágáim a pankrációt, gyakorolják azóta is szorgosan.



Közben volt ám halálos sértődés is köztünk, mert Kutyámmajom ráébredt, hogy hogyan, de főleg mire kell használni a kanapét. Ismétlem, A KANAPÉT. Ami Cicmók személyes tulajdona, ezt mindenki tudja. Úgyhogy ő cserébe kisajátította Patkó plédjét, én meg rohadjak meg, mert nem távolítom el a kutyát.

Hát így élünk mi, ha szeretnéd Cicmókot, a Noé cicás mail címen jelentkezhetsz.:)

Ja Patkót örökbe fogadtam közben:)

Nóri