Ahogy itt fekszem ezen a kényelmes fekhelyen, olyan, mintha meg sem történt volna… Mintha meg sem történt volna, ahogy is indult az én cica-életem.
Nem mindig feküdtem meleg szobában, kényelmes fekhelyen, nyugalomban. Az utcán éltem a testvéremmel, sokáig hidegben, esőben, szélben húztuk meg magunkat. Meg kellett tanulni élni és túlélni, mert az emberek nem mindig voltak kedvesek velem. Sok mindent nem is ismerek, nem tudom, mire való, sokat kell még tanulnom. Az élet iskolájában egy dolgot sikerült nagyon megtanulni: tisztes távolból a napi falatért bűbáj cica szemmel nézni.
Annyi minden történt velem, talán nem is gondolnánk, hogy ilyen kis rövid életbe – mert még csak 1 éves leszek ám! – mennyi minden belefér.
Az utca után egy kellemesebb, vagy legalábbis melegebb helyre kerültünk tesóval, ahol sok cica és más állat is volt. Itt egy rácsos valamiben éltünk pár napot és nagyon, nagyon féltünk. Utána átköltöztünk egy másik kellemes és meleg, nagyobb, rács nélküli helyre, ahol most is lakom. A hideg miatt sajnos beteg voltam és ezért a "zöld ruhás embernél" is laktam pár napot. Lettek volna cica babáim is, de a szervezetem túl gyenge volt és elveszítettem Őket. Talán jobb is, hogy is tudnék felnevelni 1-2 apróságot, mikor még én is árvaként keresem az állandóságot, a szerető otthont?
Most már szépen helyre jött minden rajtam, és egészséges cicahölgy lettem. Csak magányos. :-(
Szerető kis testvéremet megtalálta az álomgazdija és elköltözött. Az emberektől, így a velem együtt lakó kétlábúaktól – ők csak idegi mami és papinak szólítják magukat – is tartok még kicsit, de már kezdem megszokni a hangjukat, a lépéseiket, és a szagukat.
Finom, meleg illat van körülöttük, mint a kis fekhelyemnek, és már kezdem érteni, hogy nem akarnak bántani. Velem voltak a bajban, aggódtak, vigyáztak rám és furcsa érzés kerít hatalmába, mikor hagyom magam simizni: ilyenkor valami brummogó hangot adok ki magamból, állítólag dorombolok. Mivel ez jó érzés, egyre többet engedem magamhoz közel Őket… Szóval jó itt, szeretek itt lenni, próbálok bízni és okos szép cicahölgy lenni, de igazából egy végleges otthonra vágyom…
… Nálad?
Jó lenne ezt minél előbb, hogy ne érjen nagyon-nagyon nagy fájdalom ismét, amikor az idegi mamiéktól el kell válni, hogy most, még szobacica életem elején, tőled tudjam meg, bizalom, gondoskodás, szeretet.
És persze jó lenne már az első szülinapom családban tölteni. :-)
Addig, amíg nem jössz értem, fényesítem szép bundámat, fehér mellényem és zoknim tisztogatom, megtanulok még pár dolgot, hogy ne okozzak csalódást Neked!
Kérlek, gyere és vigyél haza…
Escada
MÁR GAZDIS!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.