Szilvit nem könnyű utolérni, amiben semmi furcsa nincs: elfoglalt modell, aki fut, szalad, intézkedik, minden perce be van táblázva. Az interjú felkérésre azonnal igent mondott, az állatokkal kapcsolatosan számára nem létezik az a szó: nem. Szívem mélyén mégis kezdek egy picit lemondani a beszélgetésről, amikor sokadik hívásra sem tudom őt elérni, ám ekkor egy üzenet érkezik: „hahó, itt vagyok, megcsinálhatjuk most, ha neked is jó!” Egy mosolygós arcocskát is tesz az sms végére. Szilvi közvetlenségétől teljesen feldobódom, azonnal tárcsázom a számát, és belecsapunk a közepébe…

- Köztudott rólad, hogy imádod az állatokat. Honnan ered ez a rajongás?
Igen, ez így van, most is éppen a macskám mászik rajtam, jól van Szimbikém, ülj egy picit le!

Számomra mindig is természetes volt ez a szeretet, hiszen gyerekkoromtól kezdve állatok vettek körül. Még csak pár hetes voltam, amikor a járókámban feküdtem, és bemászott mellém a fekete macska, majd odabújt hozzám. Anyáék megijedtek, hirtelen nem is tudták mit csináljanak, de végül úgy gondolták, ez így természetes! Kiskoromtól kezdve folyamatosan macskákkal és kutyákkal voltam körülvéve, mondhatnám úgy is, hogy ez volt a fő „profilunk”, de volt a családban leguán, kaméleon, teknős és szarka is.



- Miért pont a cicák lettek a kedvencek, ha ilyen sok állattal megismerkedtél?

Azért, mert úgy érzem, ők passzolnak leginkább a személyiségemhez, és az életmódomhoz is. Egy apró lakásban lakom, és nem biztos, hogy egy kutya jól érezné magát ilyen pici helyen, míg a macsekoknak meg tökéletes. Szeretem a cicákban a kecsességüket, a tartásukat, imádom, ahogyan bújni tudnak, és az a végtelen szeretet, amit adnak, engem teljesen levett a lábamról.

- Két main coon cicód van Zsombor és Szimba. Miért pont ezt a fajtát választottad?

Egyszer egy macskakiállításon jártam, és ott láttam meg ezt a „típust”, azonnal megtetszett. Alapból szeretem a nagymacskákat, gondolok itt az oroszlánra, pumára, fekete párducra, leopárdra és gepárdra, így rögtön megfogott a main coon cica termete, az enyémek is hatalmasra nőttek, már 12 kilósak! Tetszik az arcberendezésük és személyiségük is. Nagy egyéniségnek tartom őket.



- Honnan a névválasztás?

Annak idején én egy cicust szerettem volna csak, de az élet másképpen akarta. Amikor a tenyésztőhöz elmentem, hogy elhozzam a cicámat, elém jött egy kis gombolyag, bátran és provokatívan mászkált a lábamnál, gyönyörű volt! Azonnal beleszerettem, megfogott a természete, vagány volt és barátkozós. Mondták, hogy elvihetem őt is magammal, ha szeretném. Már régen kitaláltam, hogy ha lesznek macskáim Szimbának és Nalának fogom elnevezni őket, és a választott cicára, akiért mentem teljesen ráillett a Szimba név. Van is egy mókás történetem róluk, azonnal a kezdetekből. Én csak fiú cicát szerettem volna, de Zsomborra azt mondták a tenyésztők kislány. Történt egyszer, hogy elutaztam, és anyukámnál hagytam a cicákat megőrzésre, mikor haza értem anya azzal fogadott: fiam neked vagy két fiú, vagy két lány macskád van, de szerintem inkább fiúk mindketten. Ezen nagyon meglepődtem, de amikor elvittem állatorvoshoz őket kiderült, hogy anyukám jól gondolta: Zsombor, aki Júliaként látta meg a napvilágot, majd Nala lett, amúgy kisfiú…Ekkor ránéztem, és a Zsombor volt az első név, ami beugrott, ez illett a személyiségéhez!



- Amikor annak idején én a nyulamat vásároltam, nehéz volt eldöntenem a sok kis poronty közül: kit válasszak? Te mi alapján döntöttél Szimba mellett?

Nálam is hasonló volt a helyzet, sok hasonló kinézetű macsek volt a tenyésztőnél, de valahogy női megérzés volt, ahogy ránéztem Szimbára, tudtam, hogy nekem ő kell! Őrült szerelemben élünk azóta is, most is látnod kellene, hogy néz, és bújik hozzám! Nagy az összhang közöttünk. Zsombi mindenkivel pacsizik, barátkozik, de Szimba más, ő csak velem foglalkozik, nem enged senkit közénk, valamiért csak velem tud kiteljesedni.



- Az a hír járja, a cicáknak természetfeletti képességeik vannak. Te mit gondolsz erről, hiszel ebben?

Azt nem tudom, vannak-e természetfeletti képességeik, de az biztos, hogy nagyon kifejlett a szagló-és hallásérzékük. Anyukám lépteit már az utca végéről megismerik. Emellett nagyon jó emberismerők, megérzik ki az, aki szereti őket, kivel lehet jóban lenni. Azt is mondják, a cicáknak hét életük van. Az enyémek egyszer kiugrottak a második emeletről, és túlélték. Ők úgy látszik ejtőernyős macskák, rendkívüli kis lények.



- Te jó ég, ez hogyan történhetett meg?

Nem tudom, csak gondoltak egyet, és leugrottak… biztosan engem akartak utánozni, én sokat ejtőernyőzöm, talán ők is ki akarták próbálni. (Nevet)

- Párválasztásnál mennyire fontos a cicáid véleménye?

Azt mondom, olyan pasi nem jöhet szóba, aki nem szereti az állatokat. Nem várom el, hogy valaki ugyan úgy rajongjon a macskáim iránt, mint én, de nálam az természetes, hogy velem alszanak az ágyban, és teljes családtagnak számítanak. Ezzel egy férfinak együtt kell élnie, vagy ha nem tetszik, akkor el kell mennie. Szimbi és Zsombi bárkit elfogad, ha azt érzik, hogy nekem jó. Sokan azért nem szeretik a macskákat, mert még sosem láttak felnőni egyet sem, és sarkítás, hogy egy cica csak nyávog meg karmol, és csak akkor jön, ha akar valamit. Apukám sem szerette a macskákat sokáig, mert egyszer felhasította a combját egy, ijedtségében, de anyukám imádta őket, és azt mondta, ha összeköltöznek, ő szeretne majd cicót. Végül pont apa lett az, aki talált egy cicát és haza vitte, azóta együtt is alszanak, annyira megszerette. Meg kell ismerni egy cicát, vagy akár bármilyen másik állatot, és meg fogja szeretni az ember, ez biztos.



- Sokszor találkozunk olyan leendő állattartókkal, akik nincsenek tisztában az ivartalanítás fontosságával. Szerinted miért szükséges ez, te hogyan vélekedsz erről?

Szerintem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, de aki nem akar kismacskákat, az mindenképpen végeztesse el ezt a műtétet. Azzal kínlódni, hogy kinek add oda a cicukat, nem könnyű feladat, az meg ugye hogy elaltasd őket, szóba se kerülhet. Ezt el kell kerülni, és megelőzni, az ivartalanításnak ezért van jelentősége.



- Figyelemmel kísérem a munkásságod és láttam, hogy a Sugarbird-ös lányokkal az állatkínzás ellen kampányoltatok. Miért fontos számodra az állatok védelme?

Azért fontos, mert az állatok ugyan olyan érző lények, mint az emberek, sőt! Szerintem sok állatban sokkal több kedvesség van, mint egyes emberekben. (a cicák éhesek, közben Szilvi megeteti őket, és elmeséli, hogy Szimba mindig ad puszit, mielőtt leteszi az ételt neki) Szóval hol is jártunk? Igen, megvan. Az állatok olyan sok szeretetet képesek adni, hogy a társaink is tudnak lenni. Érzik, amikor neked rossz hangulatod van, észreveszik, ha beteg vagy, vagy szomorú, és a maguk módján próbálnak megnyugtatni, jobb kedvre deríteni. Az ember, akit szeret, azt védi, nem? Azt gondolom, azáltal, hogy ismert vagyok, ha fogalmazhatok így, fontos, hogy jó példával járjak elől és azok, akik rajonganak értem, vagy példaként néznek rám ne csak abban utánozzanak, milyen ruhát viselek, vagy hová járok edzeni, hanem kicsit nemesebb dolgokban is. Igen is oda kell állni a jó ügy mellé, legyen szó méhnyakrák szűrésről, vagy állatvédelemről, mert talán együttesen, a média erejével jobban tudunk segíteni. Mindig voltak, és lesznek is megkínzott és kirakott állatok, mert amíg az emberi faj létezik, addig az agresszió sem tűnik el, de ha csak kicsit is tudunk ezen változtatni, már megérte az összes fáradtságot.

- Mióta foglalkozol aktívan az állatvédelemmel?

Igazából mindig kiálltam az állatok mellett, csak a nyilvánosság előtt szerepeltem kevés alkalommal, az állatvédelemmel kapcsolatosan, mert sajnos a médiának ez nem olyan érdekes hír, mint amikor dráma van. Magánemberként mindig is tettem az állatokért, a magam módján persze, sokat beszélgetek a környezetemben lévő emberekkel a felelős állattartás fontosságáról. Ha megszelídítetted, akkor felelősséggel tartozol érte, ahogyan a Kis Hercegben is olvashattuk.



- Volt-e olyan negatív élményed esetleg, ami kiváltotta belőled, hogy ilyen erősen pártolod az állatvédelmet?

Szerencsére nem, de az is elég, hogy naponta kapok továbbküldős emaileket, amiben megkínzott állatokról lehet képeket látni, vagy a közösségi oldalakon látok ehhez kapcsolódó kiírásokat. Volt egy dokumentumfilm, ami az álltok bántalmazásáról szólt, és másokkal ellentétben, akik homokba dugják a fejüket, én végig néztem. Megrázó volt. Vegetáriánus vagyok, nem eszem meg a haszonállatokat sem, és már tejterméket is alig fogyasztok. Ezek apró dolgok, de számomra fontosak. Az állatok ki vannak szolgáltatva nekünk, és bár nem tudnak, a mi nyelvünkön kommunikálni ugyan úgy éreznek, és gondolkodnak, mint mi. Ott van a nevükben is: élőlény. Pontosan ezért nem értem azokat az embereket, akik képesek bántani őket.

Az interjút készítette: Szpisják Blanka