Sziasztok!

Emlékeztek még rám? Én vagyok a Sárkány nővérek komiszabbik tagja, Pupilla. Fél éve kerültem ideiglenes gazdáimtól a jelenleg is alkalmazásomban álló emberkékig és társtulajdonosuk mellé, Sukihoz.



Persze nem kezdődött minden tökéletesen. Kezdetben Suki haverkodása nem tetszett. Mégis csak egy úri hölgy vagyok, mit kezdjek én egy, az utcán összeszedett macskalánnyal? Megmutattam hát neki hogyan morog egy igazi harcias kistigris. Nem igazán vett komolyan, jött és pofon vágott, majd megmosott. Erről a szokásáról egyébként azóta sem tudom leszoktatni, azt hiszi, hogy azért hempergek a virágok között, hogy aztán ő takarítónőként lepucoljon. Végülis addig smúzolt, amíg úgy döntöttem kegyeimbe fogadom és azt sem bánom, ha néha ő kerget meg és nem én őt. De a szőrös, zörgő labdák közelébe azért nem engedem, azok mind az enyémek!



Eltartóim, mondhatni rendesek. Vannak ugyan gondok velük, de makacsul próbálom rendre szoktatni őket. Először is, a napi többszöri étkezés rendben van. De az, hogy nem adnak akkor kaját, amikor én nassolni akarok, az tűrhetetlen. Hogy arról ne is essen szó, hogy a saját vacsoráikat nem adják oda nekem. Állandóan meg kell velük harcolnom egy-két falatért a tányérjukról. Legtöbbször sajnos saját maximalizmusom áldozatául esem. Legutóbb is harsány nevetést váltottam ki a pasi gazdiból, amiért a fél kiló fagyott húst egyben próbáltam ellopni a konyhából... és én még próbálok jót tenni vele és elkaparni azt a szörnyű fekete löttyöt, amit reggelente iszik. Bár a lány gazdi sem jobb! Összetartást várna tőle az ember, cinkosságot, de neeem. A minap is nagy vidáman lógok félig a kukában, hogy annak a májasnak a fóliáját megkaparintsam, mire odajön, megkocogtatja az oldalam. Én gyanútlanul kinyaúzok neki, hogy már majdnem elértem, segítsen, erre kiráncigál onnan és leragasztja a szemetest. Szóval vannak furcsa szokásaik. Azért esténként megengedem nekik, hogy ott aludjanak velem, a hálóban. Csak sajnos nem akkor kelnek fel reggelente, amikor az én pocakom, így mindig ébreszteni kell őket. Nagyon szeretik ha rajtuk ugrálva közlekedek, mindig utánam kiabálnak (ugye a „Pupika, az anyád hétszentségit!” az valami olyasmit jelent emberül, hogy folytassam tovább?!).



Túl vagyok egy műtéten is. Gazdiék azt mondták, hogy jobb lesz nekem tőle, nem akarok majd az ablakon áttörve pasik után kajtatni. Na nem mintha én ilyesmire vetemedtem volna valaha is, elvégre jól nevelt cicalány vagyok. Nagyon odáig voltak a műtét után és nem hagyták, hogy magamtól menjek bárhova. Látnotok kellett volna az arcukat, mikor néhány órával a nagy szundi után egy kis szaladgáláshoz támadt kedvem. Szóval meg sem kottyant ez a műtét. Bár a doktor bácsira megharagudtam, mivel közölte gazdiékkal, hogy zsíros vagyok. Hát hogy mondhat ilyet rám, egy gyönyörű, karcsú leányzóra? Nézzétek csak meg a képeket, önmagukért beszélnek. Azóta a házimunkából is igyekszem kivenni a részem. Mosogatásban én vagyok a legjobb. Ha kint hagynak véletlenül mosatlan tányért, akkor én garantáltan letisztogatom. Nem vagyok válogatós, bármit eltakarítok, legyen az sajt, vagy csípős jalapeno paprika, vagy épp csak megsült hús a serpenyőben (nyilván nem kell a gazdiknak, ha otthagyták).



Szóval remekül vagyok, Suki barátosném pedig üdvözöl titeket!

Pupilla

u.i.: az a fehér, nedves és hideg valami mit keres az erkélyemen, nem tudja valaki?