Nehéz szívvel léptem ki az ajtón, fejemben megannyi gondolattal,

Kísérőm látták rajtam, mennyire lesújtott, amit odabent láttam s hallottam.

Visszakísértek hát az irodába és képeket elém téve mesélni kezdtek,

Így megismerhettem azok közül néhányat, akik ma már boldog cicusként élhetnek.

Például Alexet, akit otthonában átkereszteltek Yodára,

És aki egy igazán furmányos, leleményes cicka-micka,

Mert csak azt hallja meg, amit maga is meg akar hallani,

Azon felül mondhat Neki bármit az imádott gazdi.

A különleges színű és selymes bundájú, amputált lábú Pletykát,

Aki hűen követi mindenhová szeretett gazdasszonyát,

És aki nevéhez híven naprakészen értesült a történésekről,

Lelkesen és bőségesen kifejtve véleményét mindenről.

Mayáról, akinek szemeit egészen pici korában megtámadta a macskanátha,

És akinek sajnos nem jött rendbe teljesen az egyik szeme, pedig mindent megpróbáltak,

És aki így is a világ legszebb, legkölyökpofibb állatkája gazdija számára,

Nem adna Őt oda a világ összes kincséért soha, senki másnak!

Ziziről, akiért még a vízórás is rajong,

De ezen én igazán nem csodálkozom,

Mert, ahogy hallottam, Őkelme még a gazdija mellé is beáll zuhanyozni,

Így vált belőle igazi, különleges szépségű lady.

Ja, és imádja a gazdi fülét itt-ott megrágcsálni,

De, furcsa mód, kétlábúja ezt nem igazán kedveli,

Bekente hát a füleit narancslével itt-ott,

Így akarván leszoktatni Zizit a rágcsálásról.

De szépséges barátunkat nem olyan fából faragták,

Hogy egy kis narancslé a csócsálástól elriasztaná,

Jobbat talált ki, gazdija nyakát kezdte szívogatni,

Aztán a lila foltok láttán a gazdi nem győzött magyarázkodni.

Csöpikéről, a vörös-fehér úrfiról,

Aki az otthonba kerülésekor nagyon félős volt,

De idővel kinyílt és szépen beilleszkedett,

És egy szép, végre igazán boldog, gazdis cica lett!

Meglepetésről, aki önként lett az otthon lakója,

Mert egy szép napon fogta magát és beköltözött az udvarba.

Mindenkit meglepett szó szerint a tette,

Hát csoda, hogy híres tette után ez lett a neve?

És nincs azon mit csodálkozni, hogy Ő is gazdis lett,

Hisz páratlanul kedves lényét mindenki azonnal megszerette!

A legutóbbi cicás örökbefogadó nap képeit is megnézhettem,

És öröm volt látni, a nevezetes eseményre mennyien jöttek el.

Mert nem is gondolnánk, hányan és hányan vágynak igazi társra,

Egy kedves, doromboló, komoly vagy éppen szeleburdi cicára.

És itt annyi, de annyi szép, otthonra, gazdira váró cica él,

Igazán nehéz választani, vajon melyiket is szeretnénk…



Szívesen maradtam volna még, de rengeteg munka várt otthon,

El kellett hát búcsúznom vendéglátóimtól.

Megígértem Nekik, máskor is eljövök szívesen,

Hogy az otthonban folyó munkát igazán megismerhessem.

Mert ez csak olyan röpke látogatás volt, amolyan macskafarknyi,

Vagy inkább nyúlfarknyit szoktak ilyenkor mondani?

Mindegy, úgy döntöttem, hamarosan visszatérek, már a tavasszal,

Hogy ott folytathassam a beszámolómat, ahol abbahagytam.

A hazafelé úton sokat gondolkoztam az otthonban látottakon,

Mert nem tudtam feledni a rengeteg sérült, szenvedő állatot.

Ekkor határoztam el: készülő cikkemnek egyetlen célja lesz:

Felhívjam az emberek figyelmét a felsorolt szörnyűségekben játszott szerepükre!

Arra, hogy megelőzhetők lennének mindeme borzalmak,

Ivartalaníttatással s gondos, felelős állattartással!

És akkor időről-időre, valahányszor csak eljönnék az otthonba,

Egyre kevesebb cicával találkozhatnék, akik reménykedve várnak gazdára.

S egyre kevesebb lenne azon szerencsétlenek száma,

Akik súlyos balesetet szenvednének és akár meg is halnának.

És a végén egyetlen cica sem lenne,

Aki a felsoroltak miatt otthon híján menhelyre kerülne.

Így hébe-hóba már csak olyan cirnyaúkat láthatnék,

Akik nem szükségből kerültek ide, hanem dalolva, önként!

Mert az itt lévő cicakifutó olyan szépséges és kivételes,

Hogy itt élni a cicusoknak egyenesen wellness!

Szóval, ilyesmiről álmodozom én és remélem, ez nem csak álom marad,

Ezért is szántam rá magamat e cikk megírására.

Hogy a földi élet egyszer paradicsom lehessen minden állat számára,

És én legyek az első újságíró, aki minderről boldogan beszámolhat!



A cica szavait tolmácsolta: Szakállmama