Harmincnégy évi rajongás és vágyakozás után végre eljött az idő, nekem is lehet cicám! Teljesen be vagyok sózva, egész nap ez jár a fejemben. Intézkedek, levelezek, írom össze hogy mi mindent kell majd beszereznünk, hogy a cicusnak mindene meglegyen. A választás ‐ némi internet böngészés és baráti tanács nyomán ‐ a Noé Állatotthon. Idősödő, lakáshoz szokott cicát szeretnénk, hogy a lakásba zártság ne okozzon neki törést. Vagy inkább kettőt, hogy hétköznap, amíg dolgozunk, ne legyen egyedül? Igen, ez jó ötlet! Két cica mindjárt! A Noé honlapján máris beleszerettem Dudi cicába, aki a névjegye szerint már 12 éves.

Itt még a Noén:



De olyan cuki feje van! És milyen jó, van egy társa is, Frici, akivel együtt éltek mielőtt a menhelyre kerültek. Épp ez kell nekünk, két összeszokott, idősödő, nyugis cicus. Kezdő macskásoknak ideális. Még egy kis dilemmázás hogy egy cica vagy kettő, de hamar egyértelmű: ők jönnek.

Ezután várakozás következik. Először türelmes, örömteli tervezgetés, hogy milyen jó lesz majd ha itt lesznek. A tervek szerint Dudi jön előbb, majd kicsit később csatlakozik Frici is. Január elején. De még Karácsony sincs!

Hű de messze van a január. Van egy lefoglalt börzsönyi pihenős programunk az ünnepek között, így előbb nem jöhet sajnos a cica. Nem akarjuk rögtön az első napjaiban egyedül hagyni szegényt. No de ember tervez, a türelem viszont gyorsabban fogy mint a napok. Be kell látnom, nem bírom ki januárig. Ráadásul már mindkét cicát meglátogattuk az ideiglenes befogadóiknál (akik olyan jófejek, hogy szállást adtak nekik a tél hidege elől), és azt tapasztaltuk, hogy míg Dudi nagyon félős és megviselték a változások, addig Frici köszöni jól van, ő domináns típus, nem zökkenti ki holmi költözködés.

Hm, ez lényeges információ, sőt esetünkben sorsdöntő is lesz, mert ennek tudatában (hozzátéve persze azt is, hogy én már alig bírom kivárni hogy legyen már cicánk!) úgy döntünk, Frici jön előbb. Dudi helyzetét valószínűleg megkönnyíti majd, ha itt lesz már a régi haver, nem kell teljesen egyedül megbirkóznia egy újabb idegen hellyel. Így történt, hogy már aznap hogy a pihenőnket befejeztük, ott találjuk magunkat Frici lakhelyén, kezünkben a kis ketreccel. Az ideiglenes gazdi tájékoztat, hogy Frici nagyon szereti a hasát, étellel jól lehet őt motiválni. Gondoljuk ez jó, akkor legalább lesz egy eszközünk Frici nevelgetésére. (Ekkor még nem sejtjük, hogy ez az eszköz bizony nem a mi kezünkben lesz, sőt, pár héttel később már szinte bármilyen eszközt szívesen bevetnénk a cica gargantuai étvágyának megfékezésére.)



Az autóban szegényke nagyon panaszkodik, próbálom magyarázni neki, hogy jó helyre visszük meg minden. Nem hiszi el. Csak nyávog és nyávog. Szerencsére hamar hazaérünk és innentől kezdve nincs is semmi gond, Frici az első perctől kezdve feltalálja magát. Gyorsan körüljár a konyhában, majd odamegy a nappali ajtajához, amit becsuktunk ‐ egy cicás honlapon olvasottak alapján, miszerint a menhelyről hazavitt cicát fokozatosan szoktassuk a lakáshoz, először csak egy helyiségbe engedjük be meg minden ‐ szóval Frigyes úr nagy peckesen odamegy az ajtóhoz, berúgja, és bevágtat. Mit nekem fokozatosság, ne nevettessetek!

Tán nem tudjátok hogy én vagyok Frigyes, a Rettenthetetlen?! Hát, most már tudjuk. És még mást is megtudunk, ahogy tovább ismerkedünk új cicánk jellemével, mivel kisvártatva Frici úgy dönt, hogy most már eleget látott, mutassunk neki valami ehetőt is. Szeretne megismerkedni a ház konyhájával is, mielőtt végleges véleményt alkot új lakóhelyéről. A kezdő cicások naiv örömével asszisztálunk cicánk első vacsorájánál, megkönnyebbülten nyugtázva, hogy Frici elégedett a kínálattal.



Reméltük hogy így lesz, hisz igazán mindent megtettünk, hogy Frici jól érezze magát és mindene meglegyen. Kapott ablakpárkányra szerelhető plüss fekhelyet, radiátoron lógó függőágyat, automata almot, kaparószőnyeget gumikötélen lógó fehér egér játékkal és még sorolhatnám. Az ennivalóval sem volt másképp, képes voltam órákig válogatni az áruházban, vagy éppen ülni az internet előtt, hogy kiválogassam a legjobb minőségű cicatápokat Frici számára.

Ez van, ilyen vagyok, mindenben ragaszkodom a minőséghez. Nos, mint kiderült, Fricivel ebben rokon lelkek vagyunk, mert amióta rájött hogy itt elég jó a koszt, azóta egyszerűen nem lehet leállítani. Már az első este feltűnt, hogy Frici, miután elköltötte szerénynek nem mondható vacsoráját és mi is szerettük volna békében elfogyasztani a sajátunkat, nem átallotta sóvár, mélységes szemrehányással telt tekintetét ránk szegezni, kellő kitartással ahhoz hogy megkeserítse étkezésünket azzal a gonosz kis érzéssel, hogy hiába minden igyekezetünk, cicánk mégsem elégedett.

Azóta eltelt három hét, ami alatt ha jól emlékszem egyetlen egyszer sem sikerült úgy kimennem a konyhába, hogy Frici ne kövessen, és elő ne adja szívbemarkoló jelenetét az éhező cicáról, akinek igazán elég lenne csak egy kis maradék lazac, libamáj, homár vagy kaviár, mindegy, csak finom legyen, és persze mindig más.



Mert azt még nem is mondtam, hogy Frigyes úr válogat. Bizony, ugyanazt az ételt csak bizonyos ideig hajlandó megenni, ami általában nem több két napnál, de háromnál semmiképp. Persze mondhatja bárki, hogy ez egy ilyen jó étvágyú macsnál nem lehet probléma, előbb‐utóbb úgyis megeszi a kint hagyott kaját ha nem kap mást.

Ez valószínűleg igaz, a gond csak az, hogy Frici eme jellemvonása pont egybeesik az én hasonló hajlamommal, miszerint jobban szórakoztat a különféle tápok beszerzése, mintsem mindig ugyanaz. Ennek a szerencsés egybeesésnek pedig az lett az eredménye, hogy a kamránknak mára kis túlzással a háromnegyedét foglalják el a különféle macskatápok, füvek, laktózmentes tejek és egyéb csemegék, a maradék területre visszaszorítva az emberi fogyasztásra is alkalmas tápanyagokat. No de ne legyünk igazságtalanok, illene szólnunk Frici jellemének fényesebb oldaláról is, amit azért szintén megismerhettünk az egy hét alatt, amíg egyke cica volt.

Frici ‐ a táplálékhoz való viszonyát leszámítva ‐ igazi mintacicaként mutatkozott be, nem kapar, nem ugrál, bármilyen vécét hajlandó használni, és ha éppen olyanja van, leereszkedik hozzánk egy kis simogatásra is. Ilyenkor nagyon aranyos, hatvan centi hosszúra kinyúlik, hogy a pociját jobban el tudjuk érni a simogatással, ha pedig az íróasztalomnál ülök (de csak akkor!), jön és felmászik az ölembe. Egyébként pedig tündéri pózokban tud aludni, ennek köszönheti szegény a fényképezőgéppel való folyamatos üldöztetést, de azt is, hogy ilyenkor minden addigi gazsága megbocsátást nyer.



Na ez mind szép és jó, még a végén elhisszük hogy nem is olyan rossz cica ez a Frici. De akkor eljön az este, és megkezdődik a rémület. Éppen amikor szegény kimerült gazdik végre elaludtak, vérfagyasztó hangok járják át a lakást. Jaj, mi ez? Szellemek a nappaliban? Nem, nem, semmi baj, csak Frici cica síri hangon kommunikál a túlvilággal, de olyan hangosan, hogy muszáj rá felébredni. És ez így megy a következő éjszakán is. Majd a következőn. Pár nap múlva az új gazdik már zombiként jelennek meg a munkahelyen, sőt a főnök is szóvá teszi a szemmel látható kimerültséget. Mit mondjak neki? Az éjszaka vérfarkassá változó cicáról szóló mesét aligha hinné el.

Próbálunk mindent, semmi hatás. Ajtó nyitva vagy csukva, Fricinek mindegy, az éjjeli szeánszot a világért ki nem hagyná. Kezd eluralkodni rajtunk a kétségbeesés. Hát az egész hátralévő közös életünkben nem lesz már egyetlen éjszaka sem, amit nyugodtan végigalhatunk?! Ám ekkor nem várt fordulat következik (a sors talán mégis megkegyelmez?), megcsillan a remény, Dudi cica személyében. Megtudom ugyanis Dudi ideiglenes befogadójától, hogy Dudi pontosan ugyanezt a műsort adja elő éjszakánként, ami szerinte teljesen egyedi, tapasztalt cicásként biztosít róla, hogy más cica ilyet bizony nem tesz. Hurrá.

Akkor most vagy megnyertük a világ összes cicája közül az egyetlen éjszaka vérfarkassá változó duót, vagy hihetünk az optimista verziónak, miszerint a két cica egymással beszélget éjszaka, amit esetleg kegyeskednek majd abbahagyni ha újra együtt lesznek. Végsőkig kimerült idegállapotunk arra ösztönöz, hogy vakon bízzunk az utóbbiban.

Ennek megfelelően még jobban várjuk Dudi érkezését, ami hamarosan el is jön. Vagyis hogy Dudi jön el hozzánk, mert ideiglenes gazdija szeretne biztos lenni benne, hogy Frici nem fogja ízekre szedni Dudit a viszontlátás örömében. Szerencsére Frici elég kíméletesen bánik Dudival, bár láthatóan nagyon felvillanyozza a régi haver viszontlátása.

Nyalogatja, követi mindenhova, miközben túlvilági nyelvén magyaráz neki valami nagyon fontosat, legalábbis ő annak tarthatja, mert folyamatosan ismételgeti. Dudi arcán nem látszik a felismerés, vagy hogy különösebben örülne a viszontlátásnak, de ez végül is teljesen érthető hisz ő most az újabb idegen hely feldolgozásával kell hogy megküzdjön. Ez elég tűrhetően sikerül neki, bár messze nem olyan bátor és kíváncsi mint Frici volt, a kanapét azonnal birtokba veszi és nem is tágít onnan, csak ha vécézés miatt muszáj. Az étel egyelőre nem elég motiváció a helyváltoztatásra, az uzsonnát kénytelenek vagyunk a kanapén felszolgálni neki. A délutánunk további része a két cica megfigyelésével telik, majd estére rájövünk, hogy Fricinek támadtak némi gondjai az új jövevény
kapcsán.

Ez abban mutatkozik, hogy az eddig kedves, bújós cicánk hírtelen morgós, harapós, agresszív kis genyóvá változott, akihez nem lehet hozzáérni sem a sérülés veszélye nélkül. Hát igen, Frigyes császár úgy érzi, trónjára törtek, pedig szegény kis kanapén kuporgó Dudó cseppet sem néz ki úgy, mint egy komoly trónkövetelő. Viszont Frici becsületére legyen mondva, valódi úri cicához méltóan sérelmeit nem a gyengébb társán torolja meg, hanem inkább rajtunk, császári alattvalókon. Mi pedig még örülhetünk is ennek, mert legalább nem kell aggódnunk Dudi testi és lelki épségéért.



Dudiról azt kell tudni, hogy ‐ Fricivel szöges ellentétben ‐ finom kis érzékeny cica, akit láthatóan eléggé megviseltek a tavalyi év történései. Legalább két hónapja többé‐kevésbé folyamatos hasmenéssel küzd, amit ideiglenes befogadója minden erőfeszítése ellenére még mindig nem sikerült megszüntetni. A mérlegelés eredménye szerint Fricinél csaknem egy teljes kilóval könnyebb, ami egyébként szemmel is könnyen megállapítható, elnézve a vékonyka kis cicát a jólétben kikerekedett, mackósra hízott fejű Frigyes császár mellett(Frici harminc dekát szedett fel amióta nálunk lakik és a párom ezt már annyira nem nézi jó szemmel, hogy Frici egyik étkezését kötelezően ultralight kajával kell megoldanom, nehogy tovább hízzon a macsek.)

Az ideiglenes gazdi szerint Dudinak táplálék allergiája van, ezért érdemes többféle kaját kipróbálni, hátha valamelyik megfelel a kicsi belének. Na hiszen. Ha eddig nem volt itthon harminc féle macskatáp, akkor most lesz, mert addig biztosan nem nyugszom amíg meg nem találom a gyógyírt Dudi rejtélyes betegségére. Dudinak meg kell gyógyulnia, Dudinak fel kell híznia, Dudinak boldog cicaként kell élnie nálunk, mert Dudi annyira édes! Az már az első napokban
kiderült hogy Dudi félősségét egy kis simogatással át lehet hidalni, mert ha sikerül odáig eljutnunk hogy hozzáérjünk, akkor elfelejt félni, hátára fekszik, mancsoz, dugja felénk a kis rózsaszín orrát, egyszóval hihetetlenül tündér cicává változik.

Ezen kívül Dudi rendkívül okosan tud nézni, meggyőződésem, hogy minden szót ért amit mondunk neki, legalábbis teljesen ez látszik rajta. Mondjuk igaz, azt hiába magyarázom neki hogy nem kell mindjárt páni félelemben a világvége elől menekülnie csak azért, mert elmegyünk mellette vagy éppen lehúzzuk a vécét.
Fosik szegényke, a szó minden értelmében, hát ez van.



A II.részt itt olvashatjátok.