Sok macskatartó nem csak a bársony talpúakért rajong, hanem sok más állatkát is tart: elsősorban kutyát, hörcsögöt, degut, tengerimalacot, patkányt, teknőcöt. Sokan pedig talán azért nem akarnak belevágni, mert félnek attól, sikerülhet-e összeszoktatni őket. Ehhez szeretne cikkünk az általunk összegyűjtött tapasztalatokkal némi segítséget nyújtani.



Először nézzük, kutyát és cicát is tartó önkénteseinknek, befogadóinknak hogy sikerült a két állatfaj közti ellentéteket elsimítani. Elsőként örökbefogadóinktól kaptunk híreket:

Mi kutyásként életünk. Olyannyira, hogy a magyar vizsla fajtamentés aktív tagjai és ideiglenesei vagyunk. Lélekben mégis macskások, nem tagadhattuk sokáig, kell egy macska az életünkbe.

A Noétól fogadtuk örökbe Lionelt (nálunk Iván Fjodorovics Karamazov), mert már a fotói alapján látszott a szemén a rosszaság. Olyan macskára vágytunk, aki nem a kanapé alatt szűkölve tölti el a napjait, ha meglátja, kikkel kell együtt élnie. Egy belevalóra. Egy harcosra.

Hát, ez a vágyunk teljesült.



Négy kutyánk van. Bodza, a labrador lány, aki ha meglátja a macskát, ugrabugrálva, sikongva örül. Ő a leggyengébb láncszem a gépezetben. Sanyi, a drótos vizsla, őt szinte semmi nem mozdítja ki a zen buddhista állapotból, rezzenéstelenül veszi tudomásul, hogy macskánk van.



Hát, és a fiúk: Max és Demény, a két stüszivadász magyar vizsla...nekik a macska vörös posztó. Egy mozdulatára ugranak, hosszú percekig "állják a vadat" egyszerűen kell nekik, zsákmány.... Kezdetben megpróbáltuk a szépen lassan, fokozatosan összeszoktatás módszerét. Egyszerre csak egy kutyát engedtünk abba a légtérbe, ahol Iván él...a nyugisabbakat.

Sándor vette a legjobban az akadályt, ők simán eltöltöttek együtt egy éjszakát, nem folyt vér. Bodza sajnos a túláradó lelkesedésével azonnal felidegesítette Ivánt, aki körbefutotta rémülten a lakást, majd hangos csattanással leesett a lépcsőkorlátról.

A két vadorzó, Max és Demény pedig egyáltalán nem jutott a közelébe, bárhogy is igyekeztünk. Főleg mikor mindketten tölcsért hordtak hetekig, az teljesen kikészítette Iván idegeit. Megesett, hogy
rémületében apró cafatokra karmolt minket.

Ekkor elkövettük a legnagyobb hibát. Feladtuk. A ház különböző szintjeire zártuk el az állatainkat egymástól, Iváné az emelet, a kutyáké a földszint, az udvar. Ez az állapot egyedül Ivánnak volt jó.

Az újévet úgy kezdtük, hogy változtatunk. És a drasztikus módszert választottuk. KINYITOTTUK AZ AJTÓT.



Az igazi változás azonban az elhatározás volt: bármilyen kimerítő, bármilyen nehéz, kitartunk.

Elsőként alapvető szabályokat hoztunk: a kutyák nem mennek a kanapéra, a kutyák nem mennek a fürdőbe, a kutyák nem mennek a hálóba. A nappali a szabad pálya. Beszereztünk egy vízipisztolyt a rendfenntartás miatt, és keménykedtünk. A kutyák nagyon hamar megtanulták, hogy mit szabad és mit nem. Még mindig ugranak Iván minden mozdulatára, de nem szorítják sarokba, nem ugatnak őrülten, és nem ugrálnak a bútorokra. Ami azonban ennél is fontosabb, Iván még hamarabb felfedezte, hogy megvédjük. Ivánt a falkában, a saját szintünkre emeltük. Amit nem szabad a kutyáknak, azt ő mind megteszi a szemük láttára. Ők a földön fekszenek, Iván a hasunkon dorombol, ők nem kunyerálhatnak kaját, Iván beleeszik a tányérunkba. Ők nem jönnek a fürdőbe, Ivánnak ott a rezidenciája, ők nem lépnek a hálóba, Iván ott alszik az ágyban. Ma már odáig jutottunk, hogy Iván nem csupán ügyesokos bátor macska, hanem egy köcsög.

Már ő megy oda a kutyákhoz, és váratlanul pofán csapja őket, aztán az ölünkbe menekül. Felhergeli őket, és a hálóba szalad, ahol védve van. A küszöbről fúj rájuk, mert tudja, nem bántják...

Iván átvette a hatalmat.

Most már úgy érezzük, ő lesz a leggyengébb láncszem a falkában, aki
kikészíti majd a többiek idegeit. És a miénket. De nem adjuk fel. Lesz még olyan fotónk, ahol együtt alszik majd kutya és macska...kell, hogy legyen.

Judit & Kata

Ideiglenes befogadónk tapasztalatai:

Hozzánk eleinte nagyon pici kölykök jöttek, szerintem őket nem is tekintették cicának, sőt beindultak az anyai ösztöneik. :)





Nyúllal volt nehéz a nagyobbik kutyánk összeszoktatása, mert kissé túlteng benne a vadászösztön. Azt csináltuk, hogy ha bántani akarta a nyulat, egyszerűen kicsuktuk a szobából. Ezt az egyik televízióban csinálta egy kiképző, falkából való kirekesztésnek nevezte, ami a lelkis kutyákat igen csak megviseli. Huginál jó párszor el kellett játszani, de működött. Később már úgy is egy helyiségben mertem hagyni őket (a nyúl szabadon volt), hogy én nem voltam ott. Szerintem, ez működhet cicánál is.



Kisebb állatok összeszoktatása cicával is hasonlóképp zajlik, csak természetesen fordítva. egy másik ideiglenes befogadónk tapasztalatai a patkány-macska viszonyról:

A patkányok voltak először, Lizus meg kiscicaként később, így ő már megtanulta, hogy a patkányok szent állatok vagy haverok, de semmiképpen sem eledelek. Ő tök jól elvan velük, nem is féltünk soha hogy megeszi őket. Az ideiglenesek szoktak vadászni, azóta persze soha nincsenek szabadon felügyelet nélkül, ők viszont a sicc és a szent állatoknak való nevelés után azért rájöttek, hogy így már nem is annyira érdekesek.



Teknőcöket és más kisebb állatokat is hasonlóképp lehet összeszoktatni cicával: ha túlzottan érdeklődne, rá kell szólni erélyesen, hogy a karmait véletlenül se eressze ki vagy szaglássza meg túl közelről a másik családtagot.



Kitartó és következetes próbálkozással, magatartással biztosan sikert lehet elérni, még reménytelennek tűnő esetekben is. Ez nem azt jelenti, hogy a kutyus például ezentúl minden cicát szeretni fog, a parkban az idegen macskát valószínűleg ezek után is meg fogja kergetni. A család tagjait azonban megfelelő neveléssel mindenki megtanulja tiszteletben tartani, sőt még új barátságok is köttethetnek. :)