Sziasztok!

Zsuzska vagyok, és büszkén mondhatom, hogy van anyukám és apukám és egy nagy tesóm is :-) (akin még dolgoznom kell egy kicsit, hogy ő is úgy imádjon, mint a papimami).
A mami Maggie nevet akart nekem adni, de aztán maradtam Zsuzska, mert szerinte nagyon Zsuzska fejem van. Ha mérges rám akkor meg ZSUZSAAAAA!!!! vagyok, azt nem annyira szeretem...

Picicica koromban csúnya emberek kidobtak egy játszótérre. Nagyon féltem, kicsi voltam, éhes voltam, egyedül voltam.
Aztán megmentettek és így kerültem egy nagyon aranyos lányhoz, aki megfürdetett, elzavarta a bolháimat és sok-sok hamit meg simogatást adott nekem.





Azt hittem, hogy ő lesz az anyukám, de egy nap eljött értem egy bácsi és elvitt magával. Vele is jó volt, de egyszer csak azt vettem észre hogy megint a Kingánál vagyok. Ezt nem értettem, de gondoltam, hogy amíg van mit ennem és van hol aludnom, nagy baj nem lehet. És velem volt egy másik cica is, akivel nagyon jókat kergetőztem :-)
Már éppen megszoktam a helyem, amikor megint jött egy néni meg egy bácsi és nagyon nézegettek. Gondoltam dorombolok, mert abból baj nem lehet és láttam rajtuk, hogy nagyon el vannak ájulva tőlem :-) Persze ez természetes, mert különleges színű a bundám és nagyon okosan tudok nézni. Kikísértem őket az ajtóhoz, és belebújtam a leendő anyukám táskájába (Akiről még nem tudtam, hogy ő a leendő anyukám). Nagyon izgalmas dolognak tűnt a táskája, gondoltam kipakolom, de ő kitessékelt és azt monda, hogy még nem mehetek vele.

Aztán egyik reggel csengettek, máris futottam ki megnézni, hogy mi történik. Megérkezett leendő anyukám és az ideiglenes gazdimmal papírokat töltögettek. Nagyon érdekesen zizegett a papír, gyorsan meg is rágtam az egyiket, elvégre mégiscsak az én örökbefogadási szerződésemről volt szó! Hozott a mami egy szállító dobozt, amibe rögtön belebújtam. Amikor rám zárta az ajtót, kicsit megszeppentem. Megint elvisznek valahová! Amikor vártunk a csúnya nagy zajos buszra, eszembe jutott, hogy fogok most hiányozni az eddigi gazdimnak és a fekete haveromnak is... engem meg sem kérdezett senki hogy el akarok-e jönni... reméltem hogy nem lesz baj. A mami duruzsolt nekem hogy szép vagyok és nagyon jó helyem lesz. Az úton nem nyafogtam, megmutattam, milyen jól nevelt türelmes cica vagyok. A mami azt mondja, hogy a jól nevelt és a türelmes is megkérdőjelezhető... de akkor még jól viselkedtem. Végül megérkeztünk egy helyre, ahol sok másik állat volt, hülye kutyák és más cicák is, volt aki ijedten nyávogott. Na, gondoltam én nem fogok itt nyafogni, hadd lássa mindenki, milyen bátor vagyok! Akkor sem sírtam, amikor a fehér köpenyes bácsi megszúrt és láttam, hogy valami piros jön belőlem.

Szerencsére ez rövid ideig tartott és megint úton voltunk. Aztán megérkeztünk. Mami bevitt egy szobába és kiengedett a dobozomból. Rögtön körülnéztem és doromboltam és közöltem vele, hogy éhes vagyok. Szinte mindig éhes vagyok. Papimami szerint ez nem így van, mert sokat kapok enni, de én arról ábrándozom, hogy egyszer annyit ehessek, amennyi csak belém fér!

Megmutatta a tepsimet is, beleültetett és kaparászott az ujjával, de én lesújtó pillantást vetettem rá, hogy csak nem képzeli, hogy ennyire hülye vagyok, hogy nem tudom, mit kell vele (vagy bele) csinálni? A mami hol megjelent, hol elment és nem értettem miért csak ebben a szobában lehetek, amikor láttam, hogy más szobák is vannak. Azt mondta, hogy várjuk, mit mond a doktor bácsi. Amikor bejött hozzám eszeveszett dorombolásba kezdtem, hogy ne hagyjon magamra. Közben apukám is hazajött és ő ott maradt velem. Odaültem a számítógépe elé, hogy engem nézzem és ne a képeket. Bár a monitort - ahogy ő mondja - nem értem, mert mindig mozog benne egy kicsi fehér valami, ami nagyon izgalmas, csak sosem tudom elkapni. Ez valami fura ember játék lehet... Egyszer bejött a mami nagy vidáman, hogy jujj Zsuzsi egészséges vagy! Ezt eddig is tudtam, de valamit magyarázott, hogy nincsenek bennem azok a csúnya izék, vírusok vagy mi, amik az előző cicáját bántották. Mert volt egy előző cica, a Rami aki már az örök cica-vadászmezőkön szaladgál és onnan néz minket. Mondta a mami nagyon szomorúan és olyan furán elhomályosult közben a szeme.



Akkor még nem tudtam, hogy van egy másik nagycica is, akiről korábban már kiderült, hogy kutya (azaz cica) baja, benne sincsenek csúnya bántó vírusok. Ezért kellett engem is megnézetni.
Így hát végre kinyílt az ajtó és birtokba vettem a lakást! Már majdnem nekiiramodtam, amikor megláttam a nagy cicát a másik szobában, engem nézett gyanakodva. Filemonnak hívják. Na, ennek a fele sem tréfa, sokkal nagyobb nálam! Majd én megmutatom, nem vagyok gyáva kislány! Jött felém, ezért gyorsan fújni kezdtem. Ő is fújt, meg morgott. Gondoltam fújok én is rendületlenül, nehogy bántson. Nem bántott, sőt kitért előlem. Akkor már láttam, hogy nyert ügyem van! Nincs is nagy veszély! Hiszen én olyan kedves, szép cica vagyok, hogy nem tud nekem ellenállni... ezt azért pontosítanom kell, mert azóta is sokat morog rám, pedig szerintem annyira jó játék lesből letámadni és pofozni a fejét, meg kergetni a farkát! Ő meg csúnyán néz rám és azt hajtogatja, hogy szálljak le róla, meg hagyjam békén és minek vagyok itt és elege van, hogy mennyit nyüzsgök.



Még jó hogy nyüzsgök, annyi izgalmas dolog van otthon, például az úszkáló halacskák a nagy üvegtartályban, amiket még nem sikerült kihalásznom, de nem adom fel! És van egy nagy bújócsövem, amin nagyon jó végigszáguldani és onnan támadni a nagycicát. Nem értem, annyit alszik, és olyan komótos... és még arra is morog, amikor hízelegni próbálok neki. Azt mondta a mami, hogy én még gyerek vagyok, de ő már 7 éves és nem szeret annyit játszani, mint én. Kitartóan próbálkozom, hátha megváltozik.
A mami és papi hétköznap nincsenek otthon, csak este - azt mondják, dolgoznak - így kénytelen vagyok a nagycicát gyötörni, amikor nem alszom és nem eszem.

Nem értem az emberek minek dolgoznak, szerintem semmi értelme, meg unalmas is lehet, de a mami azt mondja, hogy különben nem lenne hol lakni és enni sem kapnék. Az rettenetes lenne, így ha nem is szeretem, megengedem, hogy dogozzanak, nehogy az utcára kerüljek megint és éhezzek! Egyébként alig lehet kivárni, hogy enni adjon, mindig ordítanom kell, hogy addmár-addmár-add mááár! Nagycica nem érti miért visongok, de hát alig bírom kivárni, hogy ehessek. És a legjobb az egészben, hogy a nagycica mindig hagy egy kicsit a tányérjában - csak nem nekem? - amit azonnal felfalok, ha kinyalogattam az én tányéromat. A múltkor leloptam a kenyeret az asztalról, amit a mamipapi nem díjazott, de meg kellett néznem, hogy mi az. Megrágcsáltam, de nem volt jó íze. Van egy szivacs a konyhában a csap mellett, azt is mindig elviszem. Jó kis zsákmány, lehet pofozgatni. Igaz a múltkor vizes volt és foltot hagyott a padlószőnyegen, a mami meg azt hitte én voltam. Mókás volt, ahogy szagolgatta a padlót :-) pedig nem pisiltem oda.
A fürdőkád szélén is szeretek masírozni és nagyon érdekes amikor a csapból csöpög a víz. Küldök nektek képeket, hogy lássátok, milyen szép cica vagyok és egy videót is.





Itt beszélgetek:)



Itt játszok:)



A héten papimami elájultak, mert labdáztam velük, eldobták és én mindig visszahoztam. Azt mondták, hogy hihetetlen okos és kíváncsi kiscica vagyok, és még egy cicájuk sem csinált ilyet :-) Egyébként nagyon rendes vagyok, mert eddig csak egy cserepet törtem el, és egyetlen függönyt sem szakítottam szét, a növényeket sem cincáltam meg. Igazi főnyeremény vagyok!

Majd ha nagyobb leszek, ismét írok nektek. Addig is minden cicatársamnak és családjuknak nagyon szép karácsonyt kívánok: finom falatokat, sok simogatást és ne felejtsétek el megmászni a karácsonyfát. Nekünk nagy lesz, legalább 2 méter mert a mami imádja a fenyőfákat. Én már most élesítem a karmaimat, nagyon jó móka lesz!

A Noés cicáknak drukkolok, hogy hamar találjanak szerető családot és a mami mondta, hogy ne felejtsem el kérni, hogy a Boszi cicanénit fogadja már valaki örökbe!!

Nagy dorombolással,

Zsuzska