Alapvetően "egymacskás" vagyok. Van egy jól nevelt, csendes, békés, szófogadó törpe méretű macskám, immár 12 éve, aki nem pukizik, nem horkol, nem ébreszt fel reggelente, és non plus ultra, kicsit és illatosat kakál. Na jó, maradjunk abban, hogy nem büdöset. Legalábbis ez volt a helyzet egészen addig, amíg a párom nem talált egy önként jelentkező, ordító kisgömböcöt a ház előtt.

KisGömböc NagyGömböc lett, és épp mint az apja, igazi férfi jellem... lenne, ha nem lenne kislány. Úgyhogy maradt az "agresszor terrorista hülyeliba" elnevezés, mivel 1 év alatt totálisan félrenevelte az én édibédi, szófogadó cicámat. Agresszorka, alias Silver most átnevelő táborban van az apjánál jelenleg, mivel az én macskám teljesen kifordult önmagából, azaz elkezdett macskaként viselkedni, és ketten együtt megszüntették az általam élhető környezetnek nevezett valamit. Az eddig jólnevelt úriasszonyként viselkedő gyerekem reggelente visítva követelődzik a hálószoba ajtaja előtt, kenguruként pattog a nappali falán, és az istennek se hajlandó bejönni a teraszról, mikor szólok neki, pedig szépen el szoktam neki magyarázni, hogy "gyere be baszki, mert elkések". De ez őt nem érdekli. Egy galád kis dög lett. Asszem második gyerekkorát éli. Vagy csak beütött a Béres csepp kúra.

Szóval megint "egymacskás" lettem. És itt kezdődnek Dudesz Dudder alias "A Buszarcú" kalandjai.

Már egy ideje nézegettem a kifutóban a buszarcú macskát, és folyton azon röhögtem, hogy tisztára, mint gyerekkorom 82-es trolija. Csórikámnak meghalt a gazdája, így gondolom külön élmény lehetett a 0 fokban egy menhelyen révedezni, de ráadásul valamilyen oknál fogva a szigetelt macskaházba se volt hajlandó bemenni, így folyton kint lógatta a fejét, mint valami kókadt kaktusz a sivatagban. Etetésnél se nagyon jött oda, bár láthatóan a kaja motíváló volt számára.

Egyik nap, mikor a lányok már 144. alkalommal mondták el, hogy jajj szegény Dudi, meg fog fázni, meguntam, és mondtam, hogy nekem már úgyis mindegy, az újonnan kenguruvá avanzsált macskám mellé végül is elfér még egy, Dudi legalább helyes nyugodt öregúr, gond egy szál se, legalább lenyugtatja bakkecske őnagyságát.



Aha. Ja. Na persze.

Úgy kezdődött, hogy Dudika baromira nem gondolta úgy, hogy ő távozna a kifutóból, ezért a 0 fokos hidegben, 1 órán keresztül bányásztuk kifele, hol innen, hol onnan. Aztán a párom valahogy elkapta az egyik lábát, és kiabált, hogy megvaaan... én kiabáltam, hogy az jó, de én közben bebaszarintottam a kezem a nagy vadászatban, és mozgásképtelenül szentségeltem. Valahogy betömködtük a hordozóba, és hazafuvaroztuk.

Első lendületből bemászott a kanapé alá, ami azért roppant érdekes ez esetben, mert Dudesz feje nagy. Elég nagy. A kanapé alatt a hely kicsi. Elég kicsi. Vizuális típus vagy? Akkor most képzelj el egy kandalló előtt kiterített tigrisbőrt, amin rajta van a feje is... megvan? Na most erre vizuáld rá Dudesz buszfejét, és told be képzeletben a kanapé alá, nagy lendülettel. Ha nem röhögsz, rossz a képzelőerőd... mert a látvány, amiről sajnos fotóval nem rendelkezem, még Debilke macskám számára is érdekes lehetett. Ő szó szerint tátott szájjal ült a kanapé mellett, és szerintem azon törte a fejét, hogy ki ez az állat, aki bepréselte magát ide, ahová a plüss egere se fér be... és főleg mit akar? Ekkora fejjel? Debilke arcán látszott a kétségbeesés. Már megint valami bolondot hoztatok haza mi? Nézett rám, és szerintem a francba kívánt engem.

Az első pár nap tökéletes nyugalomban telt. Dudesz a kanapé alatt, Debilke meg a kanapé körül kőrözve, arcán a biztos tudat látható jeleivel, hogy a másik az nem macska, hanem biztosan valami vakond, mert mi egyébért ülne a sötétben 2 napja??

Dudesz nem evett, nem pisilt, nem kakilt, de láttam én már karón macskát, gondoltam nem fogok én itt könyörögni, majd kijön. Hát nem. Akkor megint hadművelet, Dudesz bányászás. Közben folymatosan mondtam neki, hogy ha nem jössz ki baszki magadtól, kiszedlek. Menni kell enni, meg kakálni. Nincs mese. Ennek köszönhetően azóta, ha bemászik a kanapé alá, már csak annyit kell mondanom félhangosan, hogy:
-Dudiiiiii, Dudiiikaaa, gyere ki mert kiveszlek!! S már jön is, naaagy, "jajjmármegintbementem tökvéletlenvolt bocsi" fejjel. Tehát ez bevált.



4 nap után jött az úgynevezett felengedési fázis. Ez abban csúcsosodott ki, hogy az eddig néma csöndben üldögélő, szemlélődő, csendben evő, alvó és kakáló Dudder kiült a nappali közepére, és elkezdett ordítva társalogni. Mondjuk azt nem tudom, hogy kivel, mivel én csak pár perc után, lábon kihordva egy szívrohamot támolyogtam elő, tekintettel arra, hogy hajnali 4 óra volt, és álmomban egy horrorfilm közepén találtam magam egy óriási nyivákoló macskával.
Ekkor jött el az idő, hogy komolyabban elbeszélgessünk. Mondtam neki, hogy mi éjszaka alszunk, és nálunk nem divat ordítani. Erre ő asszem azt mondta, hogy "ki nem szarja le, hogy nálatok mi divat", lenézően felém biccentett, és elvonult szarni.



Folyt. köv.

Petra