Előző részünkben nekiláttunk néhány fontos kérdés megválaszolásához, folytassuk hát ezeket!

A cicánk megvédi magát. Ez úgy is történhet, hogy speciális hullámtartományban jeleket sugároz a környezetébe az agyából, hogy senki ne támadjon rá – azonban lássuk be, sokszor ez akkor sem segít. Ha frissen hazavisszük, könnyen lehet, hogy napokig csak az ágy alatt látjuk majd – elszakítottuk a mamájától, a testvéreitől, a barátaitól, az ismert környezetéből. Stresszes, akár sokkos tüneteket is produkálhat. Barátságos megnyilvánulásokkal, óvatos szoktatással a világ legkedvesebb cicája válhat belőle. Ne adjuk fel!

Ha mindezeken felül még egy régebbi lakótársunkkal is szembe találja magát, nem zárható ki, hogy egymásnak esnek, hetekig tartó morgás, kergetőzés, rosszabb esetben egy-két elcsattanó pofon, vagy komolyabb verekedés lehet a vége. Természetes, hogy aggódunk a kutyusunkért, a cicánkért, de miért nem gondoltuk ezt végig az örökbefogadás előtt? Úgy véltük, majd rögtön első este együtt alszanak édesdeden? Ez a legritkább esetekben van csak így, és sajnos olyan állatok esetében garantáltan nem, akik hónapokat töltöttek egy szűk ketrecben fertőző betegségük miatt. Ők hónapok óta reményvesztetten vegetáltak, majd megkapták egy jobb élet lehetőségét. Ne adjuk fel! Két állatot el lehet különíteni a lakás két részébe, amíg az összeszoktatásuk történik. Rengeteg megoldás létezik, de semmiképp se visszakozzunk másnapra, mert a Noé Állatotthon Alapítvány nem átjáróház. Nem ebben az értelemben az. Ha hazavittünk egy védencet, majd két nap múlva máris megrémülünk a nehézségektől, azonnal vissza akarjuk juttatni, azzal rengeteg fejfájást szerzünk másoknak, hiszen az Állatotthon állandó teltházzal működik.

Aki mindezzel nincs tisztában, de mégis szeretne hazavinni egy macskát (sokszor kifejezett kérés szerint játékos! kölyökmacskát), először gondolkodjon el, vajon képes-e önmaga is alkalmazkodni a befogadni kívánt állathoz, vagy az alkalmazkodást csupán a másik féltől várja el, azonnali hatállyal, és ultimátumok nélkül. Akinek a válasza úgy szól: „igen, képes vagyok alkalmazkodni”, akkor kérjük, az alomtálca és a macskatáp megvásárlása mellett tegye meg a következő előkészületeket is (akár napi rendszerességgel):

- Húzza ki a falból a mobiltöltőt, az LCD televíziót biztosan rögzítse a polcon, állványon, vásároljon macskatávoltartó spray-t (ennek ellenkezőjeként a macska számára kijelölt, engedélyezett bútorokat pedig a gyógyszertárakban kapható macskagyökeres zacskóval alaposan be lehet dörzsölni), kösse fel a függönyt, hogy a padlóról ne lehessen elérni, tegye el a maradékot, ne hagyjon a konyhapulton mosatlan edényeket, szórjon narancs- vagy citromhéjat a növények földjébe; illetve készüljön fel arra, hogy a korábbi kedvenccel való összeszoktatás esetleg heteket, (ritkább esetben) hónapokat vehet igénybe, és járhat agresszív megnyilvánulásokkal.

A tévhitekkel ellentétben a „hátrányos helyzetű” cicákkal sem feltétlenül jár jobban az ember. Az amputált végtagú, vak, vagy öregebb macskák sok esetben ugyanúgy képesek válogatott rosszaságokra, mint egészséges, fiatal társaik – hiszen „hátrányos” jelzőt csak mi, embertársaik illesztünk rájuk; míg őket az ilyesmi egyáltalán nem zavarja, nincsenek tudatában „fogyatékosságuknak”. Csupán emiatt ne válasszunk tehát közülük, mert a könnyebbnek hitt út lehet, hogy mégsem válik azzá.

Ha a válaszunk pedig mindezeket figyelembe véve: „nem, nem tudok/szeretnék alkalmazkodni”, ha a fejünkben alkotott kép szerint a macska kimerül abban, hogy ő a lakás dísze, aki alszik, használja az almot, néha játszik a labdájával, és eszik a tálkájából, akkor talán jobban tesszük, ha egyáltalán nem viszünk haza cicát. Hagyjuk meg másnak a lehetőséget, aki talán akkor is szeretni fogja őt, ha ezen az öt felsorolt tevékenységen kívül még másik ezerrel rukkol elő 15-20 évnyi élete során.

Ha mégis megtettük, hogy meggondolatlanul hazavittünk egy cicát, aki nem az elvárásainknak megfelelő, akkor pedig vegyük tudomásul, hogy a visszafogadás körülményes procedúra, hiszen a hazavitt cicánk helyére legtöbbször már másnap bekerül egy újabb, szerencsétlenül járt lélek, és sajnos vele együtt sem jár üres hely a Noén. Amennyiben a cicánk megkapta a rendes kombinált oltását, nincs fertőző betegsége, úgy az Állatotthon mihamarabb igyekszik visszafogadni korábbi védencét, de ez akár hetekbe is beletelhet – az Örökbeadási Szerződés pedig minden ilyen esetben iránymutató, és kötelező jellegű.

Végezetül, ha megengeditek, szeretnék röviden szólni személyesebb hangnemben is.

Párommal ideiglenes befogadók vagyunk, és emellett saját macskánk is van, aki most nyáron múlt el három éves. Kiskorában égetni valóan rossz volt. Minden tipikus kiscicás csintalanságot elkövetett, kezdve a kanapé tönkrekarmolászásától a vázaleverésen át a konyhapulton mászkálásig – minden elképzelhetőt, tényleg. Másfél-két éves koráig tulajdonképpen elviselhetetlen volt a legtöbb esetben, ehhez hozzájárul az is, hogy ha ember volna, és jellemeznünk kéne, az alábbi szavak jutnának eszünkbe róla: bunkó, antiszociális, zsémbes vénasszony. Nagyjából 3 év viszont bőven elég volt arra, hogy a pozitív oldala előtérbe kerüljön, és úgy fogadjuk el, úgy szeressük, amilyen. Az ideiglenesezés kezdetén hetekig depressziós volt, utált minket is meg a kiscicákat is, akiket megmenteni hoztunk haza.

Mára, a sokadik után már talán ő is tudja, hogy nem kell kétségbe esnie minden miatt, és még kaját is kap tőlünk minden nap általában négyszer. Sokszor azt gondoljuk, hogy csak ezért visel el minket, de attól még szeretjük, mégpedig nagyon. Mára már teljesen leszokott minden rosszaságról, tudja, hogy a szőnyeg tabu, helyette régen a lábtörlőt, ma a cicabútort kaparja. Kaját nem lop tőlünk, addig alszik, ameddig mi alszunk, nem ébreszt fel minket csak azért, mert éhes.

Sokáig tartott, hogy ilyen legyen, és ha ezerszer nem unhattunk volna bele, akkor egyszer sem. Mégis itt van, és minden este a lábunkon alszik, és imádjuk.
A közben nálunk megfordult ideiglenes macskák a legszélesebb skálán követték el ördögi tetteiket. A függönyt felkötöttük. A frissen hozzánk került kiscicák minden este a fürdőszobában aludtak, bezárva. Maximum két hét elég volt hozzá minden esetben, hogy megszokják, reggel nem ők kérnek enni, hanem mi adunk nekik, miután felébredtünk. Onnantól az alvási ciklusuk nagyjából ugyanaz volt, mint a miénk.

A macskák megnevelése nem két napos munka. A miénk eredménye 3 év után látszik. Ezt tudni kell vállalni. Ha rövidebb idő alatt sikerül - mázlista vagy. Ha egyáltalán nem zavar, hogy a cicád beleeszik a te kajádba, vagy az, hogy néha ki kell mosni a takaródat, vagy az, hogy letépte a függönyt karnisostul, és fél napos meló visszarakni – mázlista vagy.

Minden más esetben gondold végig, valóban alkalmas vagy-e arra, hogy egy macskával élj együtt. Ha te az vagy, a lakásod alkalmas-e rá, hogy befogadja. Ha te is, és a lakásod is alkalmasak vagytok, a családod elfogadja-e majd. A kutyád, cicád, tengerimalacod elfogadja-e majd. Ha bármiben kételkedsz, vagy úgy érzed, nem tudod, hogy neveld meg majd, kérlek téged, ne szaladj rögtön haza kiscicával, keress más megoldást. Változtass vagy magadon, vagy az igényeiden, vagy az elvárásaidon. Kérdezz tőlünk, beszélgess velünk, mert lehet, hogy együtt találunk megoldást, válaszokat az aggályaidra. Az e-mail címünk: macskamentes@noeallatotthon.hu

Egy kiscicával foglalkozni kell, mégpedig nagyon sokat. Ha nem tudod vállalni a vele járó, a létezésével összefüggő esetleges katasztrofális eseményeket, akkor ne játssz az életével. Amelyik kiscicát pedig nem szeretik, aki érzi, hogy elhanyagolják, állandóan haragszanak rá, üvöltenek vele, folyamatosan megverik, az még jobban oda fog pisilni. Az a cica még jobban széttépi a bútorodat. Ezen pedig én nem is csodálkozom. Azon viszont igen, hogy akkor miért vállaltad el?

Ajánlom olvasásra az alábbi blogot: Alfimacsek

Ő egy kitartó gazdi, hatalmas szívvel, aki tudta, mire vállalkozik.

Egy pár kép azért, hogy te is tudd, mire képes az, akit hazaviszel. Őket a képek elkészülte után is imádják, feltétel nélkül:

















Tomi