Az állatok iránti szeretet és tisztelet már gyerekkorom óta megvan bennem. Sajnos semmilyen állatot nem tarthattam, mert a szüleim nem engedték :(. Hogy ennek eredményeképpen, vagy más közrehatásnak köszönhetően, nem tudom, ma 4, azaz NÉGY saját cicával rendelekezünk a férjemmel:)!!!!
A Noé függőségem és rajongásom egy felhívással kezdődött a Noé facebook oldalán, hogy „akinek van kedve segíteni a cicakifutó festésében, azt szívesen látjuk”! Megbeszéltem Zsófi barátnőmmel, hogy menjünk ki.
Sokat beszélgettem Vikivel (már amennyit a munka mellett lehetett) és nagyon megtetszett, hogy itt „mindenki a cicákért” elven működik a csapat. Jól éreztük magunkat Zsófival és úgy gondoltuk a következő hétvégén, hogy megismételhetnénk!

Teltek a napok, a hetek a hétvégi Noéra járás rendszeresedett! Minden alkalommal vittünk kutya/macska kaját, sétáltattunk, szeretgettünk, itattunk, locsoltuk a nagy hőségben a kutyákat és magunkat és sokat beszélgettünk a kint lévő önkéntesekkel.
Benéztünk a cicákhoz is, ott is elidőztünk egy kicsit!





Közben én írtam a macskamentős lányoknak, hogy esetleg a szabadságom alatt (3 hét)
lehetnék ideiglenes befogadó. Jó alaposan átbeszéltük Ákossal, hogy biztosan tudjuk és felkészüljünk arra, hogy mire is vállalkozunk. Szem előtt kellett tartanom a saját cicáimat. Rengeteg kérdés merült fel bennünk például: Hogyan fogják fogadni az enyémek? Egyet vagy akár többet is? Milyen korúakat? Karanténozni tudunk-e ha beteg cicáról van szó? Stb… Végül úgy döntöttünk lesz, ami lesz vállaljuk a vele járó felmerülő problémákat! És a tudat, hogy azzal hogy helyet adunk neki megmentjük az életét egyre jobban tompította el bennünk az aggályokat.
Felhívott Viki, hogy küldhet-e nekem egy kiscicát, aki kb. 3-4 hónapos cirmos kislány, teljesen egészséges. Mondtam persze, az ajtónk nyitva áll. Megérkezett Maca!



Kivettem a dobozból (soha el nem felejtem), felvettem, a vállamra tette a fejét és sóhajtott egy jó nagyot! Az a sóhaj számunkra ezt mondta: Hah…..végre hazaértem!!!! Vívódtunk, hiszen akkor már volt 3 saját utcáról mentett cicánk (Rozi 4 éves, Nasi 3 éves, Laci 1 éves)Maca az első pillanattól kezdve a családunk tagja volt! Nem voltak vele ellenségesek az enyéim, sőt Nasika hirtelen „anya” lett :)! Tisztogatta, szemmel kisérte mindenhol, ha nem látta megkereste, együtt aludtak….éreztem, hogy nem szabad őt elengednem! És a legszebb dolog: Lacival szerelmesek lettek egymásba :)!



Nem egész egy hét elteltével, mikor már Maca totál beilleszkedett, újra csörög a telefonom, Viki volt. A XV. kerületben a kocsiútról mentettek 2 kiscicát, szintén 3-4 hónaposak, esetleg jöhetnek-e mindketten, vagy csak az egyik, mert az is nagy segítség lenne? Kérdeztem, hogy ha csak az egyik, mi lesz a másikkal? Nem tudom- volt a válasz és egy nagy sóhaj és csend. Nekünk nem is kellett több, azonnal jöhetnek! Egy gyönyörű fekete kislány(Vica) és egy vörös kisfiú (Ciceró) érkezett hozzánk!



Persze előtte elvittük őket orvoshoz, hiszen nekem szem előtt kell tartanom a saját gyerekeimet. Hazaértünk. Az enyéimnek fogyatkozott a türelmük, ezért jobb a békesség alapon, kiköltöztünk a konyhába velük :). Na, azok érdekes napok voltak! Olyan volt, mintha táboroznánk valahol :)! Megfigyeltem, hogy csak akkor morognak rájuk Roziék, amikor face to face találkoznak a lakásban, egyébként teljes a nyugalom és mindenki a jól megérdemelt szundiját végzi :)! Gondolkodtam, hogy elrontottam-e azzal, hogy elkülönültünk a konyhába? Miután „visszaköltöztünk” a szobába a morgások, fújások csökkentek, inkább a játék lehetősége került előtérbe. Majd egy pár nap múlva pedig fizikálisan is játszott mindenki Lacival :)!
Hamar lett jelölt Ciceróra, ráadásul amikor eljött a hölgy a kisfiával megnézni, nyomban beleszeretett Vicába is, így a testvéreket sikerült egy helyre örökbe adni! Ez hatalmas dolog! Nagyon boldogok voltunk a párommal, hiszen ez volt a vágyunk! 14 napig éltünk együtt velük! Mikor elvitte őket az újdonsült gazdi körülbelül fél órán keresztül csak bőgtünk és közben azt mondogattuk, hogy megmentettük, megmentettük. Most már tudom, hogy örömkönnyek voltak, bár akkor inkább a hiányt és a szomorúságot éreztem. Az első gondolatunk az volt, mikor elmentek, hogy soha többé….szóltam Vikinek, hogy most pihenni szeretnénk egy kicsit és, hogy közben írhatnánk egy örökbefogadásit Macára, aminek Viki egyrészt örült, hiszen nálunk van a legjobb helyen, másrészt aggódott, hogy ezzel elveszít egy ideiglenes befogadót!
Nagyon üres lett a lakás. Nem volt hiszti, rosszalkodás, tudtunk normálisan enni, anélkül, hogy valaki félig bele ne lógna a kajánkba….valami hiányzott!!! Eltelt 2 nap, amikor szóltam, hogy nem bírjuk tovább, jöhet a következő! Viki hívott is, hogy lenne egy kislány cicuska kint a Noén az irodában akinek sürgősen ideiglenes gazdi kell, vállaljuk-e? Hát kérdés ez???? Már szerveztem a fuvart, egyeztettem Timivel, hogy mikor mehetünk érte, és elhoztuk. Ákossal megbeszéltük, hogy nem esünk abba a hibába, hogy elkülönítsük őket, ezért miután megmutattuk neki az almot, hagytuk hogy föltérképezze a terepet.
Ő Szürcsi a gyönyörű kis szürke cicalány.



Sánta volt, sebes az orra, ahogy belépett a szobába Rozikám olyan szánakozóan nézte, hogy éppen meg nem kérdezte tőle, hogy: Veled meg mi történt? :)

Majd két hét múlva jött Csacska, a kis kacskalábú csöppség…





…és remélem ez még így megy majd sokáig!A 3 hétből végül az állandó státuszba léptünk át!

Újra élettel lett teli a lakás, a cicáim felpörögtek és mi is. Egyre jobban viselik ha jön egy új idegi. Persze egy-két nap fújással és morgással telik, hiszen meg kell mutatni, hogy ki az Úr a háznál :).
Hihetelen boldogságot okoz, hogy segíthetünk ezeknek a cicáknak gazdira találni, és nevelhetjük őket addig is! Már a fizikai mentésben is kivesszük a részünket és a menhelyi ellátásban és rendezvények tekintetében és ahol csak lehet a lányok kezei alá dolgozunk!
Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ennek a fantasztikus csapatnak a tagjai lehetünk! Évek óta keresem a helyem, hova tartozhatnék és végre megtaláltam!!
Büszkén mondjuk ki Ákival, hogy a Noé Állatotthon Alapítvány Macskamentő csoportjának a tagjai vagyunk!
Imádlak benneteket Timi és Viki és az összes önkéntest is természetesen, Zsófit annál is jobban :)!!!

Puszi, Kata és Ákos