Az élet szép, csicseregnek a madarak, sállállálááá… Oszamáné és a Dagi pedig még mindig nálunk pengetnek. Na jó, igazságtalan vagyok, Mokka már nem Dagi, mert egy sajnálatos eset következtében elvesztette testsúlya nagyjából 50%-át. Történt ugyanis, hogy Mami elhúzott kirándulni, majd vasárnap reggel kapott egy MMS-t a következő címmel: Íme, Mokka beltartalma. Hát agyvérzés azonnal, de kiderült, nem akkora a baj. A kisasszony ugyanis plasztikusan fogalmazva hányásig zabálta magát. A kaja ugyanolyan formában jött vissza, ahogy lement. Ő meg kis csinos, filigrán lett.



Bevallom, kissé aggódtam, hogy a kezdeti felismerések után nem szolgálnak majd további témákkal, így nem fogok tudni mit írni a naplóba. Persze utólag visszagondolva ez hülyeség, elvégre kölyökmacskákról van szó.
Először is bántják szerencsétlen túlélő vitorlavirágomat. Az egyetlen, ami mindent túlélt, főleg az én gondoskodásomat, erre ez a két kormos Batman-pózban beveti magát a növény közepébe, és ott aztán kifekszik az egészet. A poén az, hogy le se szarják, hogy ordítok vagy ott állok mellettük. Ennyi volt a szülői tekintélyem. :-S



Egyszer este föntről rohantam le, hogy kitekerjem a fiatal, ruganyos kis nyakukat, amiért megint a virágot bántották, de a lépcsőn majdnem a saját nyakamat törtem ki, így kénytelen voltam visszavonulót fújni. A virág pedig kiköltözött az erkélyre.
Részemről a két törpe új megnevezése KKK (Kormos Kukakutató). Ha durvábban fogalmazok, lehetne KKKKK (Kormos Kukakutató Kis Kurva). Igen, tudom, ez meredek, de valljuk be, minden nősténymacska az, vagy ha eredetileg nem is, majd a tüzelés meghozza. Az elnevezést többnapos kemény munkával érdemelték ki. Egyrészt folyamatosan fölmásznak a korábban említett rattanbútor tetejére, és leborítják a kicsi kukát, amelyben az üres macskakajás zacskók és dobozok vannak. Olyan is volt, hogy az egyik a kukában ült és pislogott kifelé.



A lenti nagy kukából pedig a húsos zacskókat szedik ki, általában Benyesz papa segítségével, aki pechjére a munka elvégzése után kimarad a buliból. Valamelyik nap Pupilla éppen egy zacskót hurcolászott, amiben karaj volt előtte, és rárombolt a címkére. Már félig a szájában volt, amikor felkaptam, hát úgy morgott, mint még soha. Sőt a papírt csak darabokban sikerült kitépnem a szájából, mert szájzárat kapott. Egy húsos címke miatt, most komolyan!
A kaja egyébként is sarkalatos pont a neveltetésükben, esküszöm, nem tudom felfogni, miért ennyire borzasztóan éhesek minden alkalommal. Orvosi oka nincs, kaptak féreghajtót, tehát valami egyéb dolog lehet. Nem kínzásból, de felvettük a rituálét, amint a kezemben van a táljuk, ők meg látványosan szenvednek az éhségtől. Megsúgom, ha három zacskóval kapnak, akkor ez megy a harmadik előtt is. Továbbá megfigyeltük, hogy nagyon édesen szokták egymás fejét nyalogatni. Egy frászt, a maradék kaját nyalják le egymásról.



Éjszaka pedig olyan program van, ami miatt szerintem kezelésre kell majd járnunk, ha a kormosokra rátalál az álomgazdi, és elköltöznek tőlünk. Ugye nyáron az ember – legalábbis mi – nem rendes takaróval alszik, hanem csak a huzattal takarózunk. Viszont a hegyes köröm azon átüt. Én esküszöm nektek, hogy nem mozgatom a lábam, komolyan mondom. Ettől függetlenül ezek ketten körbeveszik a betakart lábfejem és nekiugranak, több irányból, többször egymás után. És ez fáj. Főleg ha az álom és a valóság keveredik. És csak az én lábam kell nekik. Lehet, hogy szőrt növesztek, és akkor nem lesz olyan jó célpont. Mindenesetre most marad a vastag téli zokni. Még jó, hogy nincs kánikula.
Egyébként a kislányok nőnek, mint a gomba, már lassan kikerülnek a cuki kölyökcica kategóriából, süldőlányok lesznek, viszont egyre szebbek is. Igaz, folyton kirágják egymás szeme felett a szőrt, emiatt egyszer azt hittem a fehér lyukakra, hogy az egyik nyitott szemmel alszik, és valami baja van."

Kriszti