Minden évben sok aggódást hoznak számunkra az egyre hűvösebbe, nyirkosabbá, sötétebbé váló napok. Mi még csak felvesszük a sapkát, sálat, behúzódunk a meleg szobába, de az Állatotthonban ragadt cicák, akik idén nem találtak gazdira, nagyon nehezen vészelik át ezeket a fogcsikorgató hónapokat. Számukra ideiglenes befogadókat keresünk a téli hónapokra (persze azzal a nem titkolt reménnyel, hogy örök szerelmek is születnek).




Idén még nagyobb az aggodalmunk, mivel idősödő bársonytalpúak maradtak meleg kuckó, kényelmes kanapé, gondoskodó gazdi nélkül. Az öregecske csontok, ízületek fájdogálnak a nagy hidegben, a drága, őszülő bajszú szeretetgombócok, ha lehet, most még inkább vágynának egy biztonságos zugra, simogató kézre, a már csak élemedett koruknál fogva is megérdemelt kényeztetésre.
Ők már nem táncolnak a függöny tetején, nem verik le a porcelánkészletet – na jó, azért a karácsonyfa alsóbb díszeit még kicsit talán megpöckölgetik, hát olyan szépen csillog. Másra nem is vágynak, csak szeretetre, becézgetésre, amit ezerszeresen vissza is kapunk tőlük.




Csupán néhány hónapról van szó, segítsetek megszépíteni ezeknek a cicáknak a telet, megóvni testüket-lelküket a hideg idővel járó megannyi kockázattól. Hiszen a karácsonyi filmezés elengedhetetlen kelléke a forró csoki mellett, a fotelben doromboló, bíztatóan hunyorgó, minden titkokat és a az egész világmindenséget értő, bölcs bársonytalpú.