Szia Gazdi!

Cirmos vagyok, a Három Hónapos Vilmos! Vagy… Vilmos, a Három Hónapos Cirmos? Jaj, most összezavarodtam. De kandúr vagyok, az biztos. Még soha, de soha nem írtam levelet, és azt mondták, ilyenből csak egyet kell írni, mert utána örök szeretet, meg hűség van, ezért nagyon-nagyon izgulok, nehogy hibázzak. Szóval az úgy kezdődött, hogy még a születésem előtt a mama meg a papa tudták, hogy elképesztően bűbájos, tehetséges kiscica leszek, ezért csak egy szimpla cirmos bundát adtak rám, mert ha valami divatosabba öltöztetnek, az már hivalkodásnak számított volna. Azt meg nem szabad, mert nem szép. Így kaptam ezt a szerény bundát, de amikor megszülettem, akkor nagyon hamar jöttek az Ők, elvettek a mamitól, és kitettek a tesóimmal a Noé elé egy dobozban. Nem tudom, hogy kik az Ők, és a tesóimról sem tudok sokat, már mind gazdisok. Csak én gubbasztok még szomorúan a pótmamimnál, aki imád! Ő rögtön átlátott a bundámon, és rájött, hogy én egy tehetséges bűbáj vagyok, egy hétszilvafás nemesi család sarja, ezért igazi királyi nevet adott nekem: Vilmos! Mondjuk nem tudom, mi a szilvafa, de ha ehető, akkor jöhet, mert egyáltalán nem vagyok válogatós. De vissza a történetemhez: elég csak ránézni a kecsesvonású kis pofimra, a nagy fülemre és mancsomra, és rájönni, hogy nem csak nemesi származású vagyok, hanem igazából egy zongoravirt… jaj, ez megint hivalkodás, ugye? Elnézést kérek! Tessék? Hogy ne kérjek bocsánatot? Folytassam? Ja, akkor jó, köszönöm szépen: ZONGORAVIRTUÓZ vagyok!!! Na végre kimondhattam! Ízig-vérig szenvedélyes, mélyérzésű zenészlélek! Ha hazaviszel, meglátod! Minden simogatásra búgó, dallamos dorombolásba kezdek majd, csak Neked! És gyönyörű, Neked komponált darabokat fogok zongorázni (ez dagasztásnak tűnhet, de hidd el, nem az). Ki ne vágyna egy saját házi zenészre, akire ráadásul nem panaszkodnak a szomszédok, ha már megint gyakorol? Ha van másik kedvenced, vele is jól kijövök majd, biztibiztibizti! Mert a pótmaminak van sünije, meg csincsillája, szoktak lakni nála más cicák, és kutyákkal is találkoztam, mindegyiknek tetszett a zeném. No meg vívni is tudok, meg lovagolni, és hősiesen megvédelek majd, ha valaki netán bántani szándékozna! És ha azt hallod, nyávogok, tulajdonképpen rímekbe szedett ódákat szavalok, mint egy igazi trubadúr… de ah, vajon mit ér mind ez, ha a cirmos bunda miatt nem akad meg rajtam senkinek a szeme. Úgy látszik, a szüleim csupa jószándékból mégis elvetették a sulykot. Pedig pótmami tudja, micsoda kis drágaság vagyok, higgyetek neki, mert ismer! Nagyon fogunk egymásnak hiányozni, az biztos, de sokkal inkább vágyok egy saját gazdira, ugye, Te leszel az? Ha leányzó vagy, rózsával a fogam között futok majd eléd, ha meg férfi, mint én, akkor igazi lovag-haverok leszünk! Mindenesetre várom türelmetlenül jelentkezésedet az "álomcica álomgazdit keres" jeligére.
Jaj, most hirtelen nem tudom, hova is üljek üzenetre várni. Telefon mellé, mert felhívsz? Ajtó elé, mert tintába mártott lúdtollal írsz nekem pergamentekercsre, és hírnököt küldesz? Ablak mellé, mert postagalamb hozza? Számítógép, e-mail? Mindegy, csak siess!!!

Szeretettel:
Vilmos