Megint olyan segítségkérésbe botlottunk, ami mellett nem tudtunk elmenni. Rákóczibányáról érkezett a vészjelzés, egy ottani, nagyon szerény körülmények között élő, de macskaszívvel rendelkező hölgytől, aki erőn felül próbálja menteni a helyi kóborkákat, de a betegek gyógyítására már sajnos nem futja.
Többek között elhoztunk tőle két kamaszt, akik úgy néznek ki, mintha valaki lykoi cicák tenyésztésével kísérletezett volna, de meglehetősen rossz eredménnyel. A két pókhasú, ropilábú kandúrcica szőre hiányos, alulfejlettek, foguk alig van, egyiküknek a csontjai, másiknak a füle deformált. Emellett Ők az élő példa rá, hogy egy elhanyagolt macskanátha milyen következményekkel járhat. Kifekélyesedett száj, szemek, orrüreg, tüdőgyulladás, nehéz légzés. Néhány nap után egyikük, aki érkezésükkor rosszabb állapotban volt javulni, míg a testvére sajnos egyértelműen romlani kezdett. Végelálthatatlan esték következtek a Csipet-Csapat Állatgyógyászati Központban, infúziós kezelések, tanakodás, tesztek, vérvétel, labor. A diagnozis lesújtó volt, a rossz genetika és általános állapot, a brutális macskanátha és annak összes szövődménye mellett még a pánleukopániával azaz macskaparvóval is szemben találtuk magunkat.
Minden próbálkozásunk ellenére az egyik cica szervezete feladta a harcot. Innentől minden megmaradt energiánkat a megmaradt tesóra összpontosítottuk, aki James P. Sullivan nevet kapta a Szörny Rt. Barátságos rémisztője után.
Sully nagyon szépen javul, a kedve és az étvágya egyre jobb, óvatosan és halkan már ki merjük mondani, hogy talán túl van a nehezén.
Mi úgy gondoljuk, tényleg bevetettünk mindent. Kérjük ha teheted, támogasd adományoddal Sully gyógyulását, mert esetükben is rettentő magas orvosi költségeket vont maga után a mintegy két heti kezelésük.
NOÉ Állatotthon Alapítvány macskamentésének elkülönített bankszámla száma: OTP 11710002- 20085016
Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/.../noe-allatotthon.../tamogatom
Paypal: info@noeallatotthon.hu
A közlemény rovatba kérjük beírni: Sullivan!
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára! Jelenleg a Telekom, Yettel, Vodafone hálózatából érhető el a szolgáltatás.
⚠️ Ne feledd‼️ Elérkezett az adóbevallás ideje! Rendelkezz adód 1%-ról, ezzel is ÉLETET MENTHETSZ! Rendelkezési határidő, az adóbevallás leadásától függetlenül, 2023.05.22.! ⚠️
📌 Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány
📌 adószám: 18169696-1-42
A CSODÁKAT EGYÜTT CSINÁLJUK❣️
Hálásan köszönjük ❤️🙏
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.