Ismét itt vagyunk, ismét egy egész év összefoglalójával jelentkezünk, pedig tisztán emlékszem rá, hogy 2021-es év beszámolóját három hete írtam meg, hát nem telhetett el megint egy teljes év…!!! Az én memóriám biztosan lehet ennyire csalóka, de ha jobban belegondolunk, hogy mennyi minden történt ebben a három hétben (na jó, egy egész évben), akkor azért csak megtaláljuk az elveszett időt.
Jó lenne végre egy nyugalmas, „unalmas” évről mesélni, de a világjárványt még ki sem heverve, 2022 is rengeteg döbbenetet tartogatott. Egy világméretű válság, az egyre kiszámíthatatlanabbá váló mindennapi élet, a kivétel nélkül mindenkit érintő egzisztenciális problémák borzasztó nehéz helyzetbe hozzák a civil szervezeteket is, hiszen a rengeteg meglevő gondot súlyosbítja, hogy ezek a szervezetek, a mi alapítványunkat is beleértve, óriási mértékben függenek a támogatók adományaitól, segítségétől. Az egyre szűkülő lehetőségek közepette pedig, sajnos segíteni is egyre nehezebb.
Csodás lenne azt mondani, hogy mindezen nehézségek ezzel a beszámolóval a múltban lezáródtak, de az idei év biztosan még nehezebb lesz. Mi nem tehetünk mást, továbbra is bizakodva próbálunk arra összpontosítani, ami kis Macskamentő csoportunk számára a legfontosabb: minél több bársonytalpút megmenteni, meggyógyítani, boldog otthonhoz, szerető családhoz juttatni.
Nézzük, hogy ezek a célok 2022-ben hogyan valósultak meg. 217 cica került gondozásunkba és 203 közülük már az Álomgazdi ölében dorombol! Megoszlást tekintve 116 kölyök, 66 felnőtt, valamint a fajtamentő programok keretében 21 cicát tudtunk örökbeadni.
Minden gazdisodás óriási öröm számunkra, mégis kiemelkedő a boldogságunk, amikor hátránnyal induló cica sorsa rendeződik megnyugtatóan. Sajnos nagyon sok kisállat kerül betegen, vagy súlyos baleset áldozataként gondozásunkba. Az ő „kikupálódásuk” és otthonra találásuk némely esetben igazi csoda, mint ahogy sokszor az is, hogy egyáltalán túlélik a sok szenvedést. Ha már a csodák birodalmában járunk, csodákat az évről évre komoly megpróbáltatást jelentő kölyönvázióban is találunk szép számmal, hiszen a legaprócskábbak eleve annyira kevés eséllyel indulnak az életben, hogy értük minden nap egy remegés, minden megélt óra valóságos megkönnyebbülés.
És sajnos elérkeztünk a statisztika kötelező, de mindig legszomorúbb részéhez, azokhoz a bársonytalpúakhoz, akiket minden erőfeszítésünk, állatorvosaink és önkénteseink odaadó munkája ellenére sem tudtunk megmenteni.23 cicától kellett végső búcsút vennünk. Közülük többen az ősszel kíméletlenül terjedő parvó járvány áldozatai voltak.
A 2022-es év mentési tevékenysége nem valósulhatott volna meg fantasztikus önkéntes csapatunk nélkül. Sok ideiglenes befogadónál már a kamrapolcról is cicák kacsingattak (a darált dió és a baracklekvár közé pont elfér két kölök!), sokan vittek haza a hideg téli hónapokra ideiglenes védenceket, hiszen mindig elmondjuk, hogy a karácsony nem karácsony díszeket pöckölgető és fát borogató rosszaságok nélkül. Szerencsére az ideiglenes gazdik is esendők, így sok „bukta” volt ismét, sok szerencsés cica cserélte ideiglenes státuszát végleges helyre a kanapén és a gazdi szívében. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk ennek a hihetetlenül lelkes csapatnak, hiszen elképzelni is nehéz, hogy mennyi és milyen összetett feladat áll nap, mint nap a fenti sikeres statisztikai adatok mögött.
Önkénteseink segítsége az éves rendezvényeken is nélkülözhetetlen volt, nagyszerű programok, találkozások, beszélgetések színterei ezek az alkalmak. A Macskamentő csoport tagjai szokás szerint szép számmal képviseltették magukat a rendezvényeken, részt vettünk a gyerekprogramok, játékos vetélkedők szervezésében és mostanra már mindenki tudja, hogy merre lehet a legillatosabb kávét és a legfinomabb sütit beszerezni: természetesen a Macskávézóban!
Eltelt tehát a 2022-es év. Együtt voltunk, velünk voltatok, jóban-rosszban és ezt nem győzzük megköszönni! Adományaitok, segítségetek felbecsülhetetlen, támogatók és önkéntesek együtt, egyesült erővel értük el ezeket a nagyszerű eredményeket. Hogy mit hoz 2023? Reméljük, hogy sok jót is és talán csak elviselhető rosszat. De ha jóban és rosszban továbbra is velünk maradtok, egyet biztosan megígérhetünk: mi továbbra is küzdünk, dolgozunk, óvjuk, védjük, mentjük a kiszolgáltatottat, a rászorulót. Tartsatok velünk!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.