Kb egy hónapja levelet kaptunk Ukrajnából, amiben két harkivi állatvédő lány kért segítséget - nem csak tőlünk, több mint 14 szervezetnek küldte el a levelét, melyben különböző, általa mentett cicáknak kért elhelyezési segítséget. Csak tőlünk kapott választ, mástól nem - elutasítottam, hiszen óriási teltház van a felnőtteknél és a kiscicáknál is, teljesen reménytelen a nyár végi helyzetünk.
Napok teltek el, és nem hagyott nyugodni a helyzet, mert a levél hatalmas munkával volt megszerkesztve - informatív, képekkel ellátott, mindenre kiterjedő, hosszú, objektív levél volt, amiből kiderült, hogy több mint 1700 kilométert is hoznák a cicákat, ha lenne hova.... úgyhogy egy kicsit rágtam Kata fülét, hogy 1-2 felnőtt cicát nem tudunk e fogadni,hisz néhány cica gazdisodott az elmúlt hetekben nála. Addig osztott-szorzott, amíg talált helyet és megírtam Sonjáéknak, hogy jöhet 4 cica. Óriási volt az öröm és elkezdődött a szervezkedés, ami heteken át tartott, azonban a szállítmányban levő cicák száma, kora, színe és kiléte gyorsabban változott, minthogy követni lehetett volna - rengeteg Sonjáékon kivül álló tényező hatására gyakorlatilag egy meglepetéscsomag szállt fel a vonatra 3 nappal ezelőtt. Kharkivból Tulchinba, Tulchinból Vinnicjába, Vinnicjából Budapestre utaztak a cicák.



Sonja egyedül utazott a három hordozóval a vonaton, rengeteg pelenkával, táppal felszerelkezve - egy külön blogot is megérdemelne a hosszútávú cicaszállítás országokon keresztül, hiszen nem triviális ilyen távon utaztatni az állatokat, pláne egyedül.



A terv az volt, hogy reggel érkeznek, de a vonatjukat többször visszafordították, átirányították és meghekkelték, én pedig a telefonomra tapadva követtem az eseményeket és próbáltam kétóránként B tervet készíteni nekik - kiderült aznap délután, hogy MEGLEPETÉS! késő este fognak érkezni. Igenám, de éjjel nincs nyitva a Noé, mi legyen, hova tegyük nem csak a cicákat, de Ingát és Sonját is, aki ekkor 72 órája volt úton. Jobb ötlet híján kitaláltuk, hogy csinálunk nálam ottalvós bulit.



Sebesen elkezdtünk különböző karanténrendszereket és karámokat építeni a nappaliban, hogy az ismeretlen egészségügyi státuszú cicákat biztonsággal tudjuk fogadni és ne érintkezzenek a meglévő, amúgy teltházas 7 macskás állománnyal.
A pályaudvaron egymás nyakába ugrottunk Ingáékkal: hihetetlen hogy tényleg képesek voltak áthozni a cicákat a fél világon az ismeretlenbe. 4 gyönyörű púderes, márványos, doromboló cica pislogott a dobozokból, amit nem hagyhattak el már napok óta.
Otthon megdőlt a valaha fogadott legtöbb macska létszáma, úgy néztünk ki, mint egy Gerall Durell jelenet, ahol pedig nem volt macska, oda embereknek építettünk táborhelyet.

Liv

Másnap reggel 7kor, miután a cicák jelezték, hogy reggeli idő, rögtönöztünk egy kis fotostúdiót, hogy a cicákról készüljenek gazdikereső fotók: szívszorító volt, hogy még egy éjszakás alvás után is annyira fáradtak voltak a cicák, hogy zselécicaként hevertek, és nem mozdultak, csak aludtak - még a 2 hónapos kistöpszli is.
Délelőtt megérkeztünk a cicákkal a Noéra, ahol Kata már várta őket. Inga és Sonja leesett állal, meglepődve látták a menhelyünket - elmondásuk szerint semmilyen hasonló, ehhez fogható intézmény nem létezik Ukrajnában, és álmukban sem gondolták, hogy ilyen hely létezhet, ahol minden állat boldog és kényelemben élhet. Miután a lányok több órán keresztül látogatták a Noé izgalmas részeit, eljött a búcsú pillanata is a cicáktól. Hatalmas sírás volt a búcsúnál, de örömkönnyek is voltak köztük.

Tori

A cicák egyébként oltva, rendberakva, ivartalanítva, mindenféle útlevéllel és igazolással ellátva érkeztek, ami óriási dolog szerintem egy háborús hiánygazdasági környezetben, úgyhogy én még mindig meg vagyok hatódva a két lány önfeláldozásán, hogy mennyit tettek ezért a négy cicáért. Most rajtunk a sor, de szerintem happy end lesz.

Petros

És hogy mi értelme több ezer kilométerről “importálni” kóbor cicát, amikor Magyarországon is minden faluban cicák tucatjai várják a megmentést és az állatvédelmünk épp hogy meg tud állni a lábán a folyamatos teltház alatt roggyadozva? Szerintem a REMÉNY.
Ha ezeknek a cicáknak a háborúban, abszolút nulla eséllyel mégis sikerült egy csodasorozatnak, és néhány elszánt, önfeláldozó ember összefogásának hála megmenekülniük, én azt gondolom mindenkinek lehet esélye. És remény mindenkinek jár, akkor is, amikor nincs semmi esély.


A cicákról részletesen a következő linkeken tudtok további infókat kapni:

Liv:http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=1&aid=6238

Lviv:http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=1&aid=6237

Petros:http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=1&aid=6236

Tori:http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=1&aid=6235

Lviv