"Akikre büszkék vagyunk" karácsonyi kiadása következik.
Az idei home office kedvező táptalajt nyújtott nem csak annak, hogy félévente legyen egy "megmenekült cicák" tablóm az éves helyett, de arra is, hogy egész apró kisférgeket is tudjak fogadni. Az apróságok sorát nyáron egy felnőtt cica nyitotta, Miobé, aki a barátnőm teraszára költözött és aranyoskodott egyre növekvő pocakkal. Kérdezte az állatorvos, hogy "és mi a neve?" mondom "Niobé, a thébai királynő után". Állatorvosunk nem járatos az ókori dinasztiákban, (meg amúgy általában a kisállataim nevének hallás utáni megértésében) úgyhogy így lett Miobé. Miobé egy bonsai macska volt, se szélessége, se mélysége nem volt, de ezt fülszőrökkel kompenzálta.
Mió után egy szenzációs kartondoboz érkezett hozzánk - Bobi épp nem volt otthon - a kartonpanelből négy lakó nézett fel rám csipogva, a Pelyhes család. A Pelyhes vezetéknévről valami kedvesre asszociáltok biztos. 😀 A 4 pelyhes bűnöző a legdörzsöltebb, önmaga és környezete tisztaságára legkevésbé adó lakóim voltak evör: bár nagyon cuki volt Sorex, Nituc, Antal és Főnökasszony, de ebben a korban fotózhatatlanok, mert örökké maszatosak a kajától, kakától vagy csapzottak a friss fürdetéstől. Azok a pihepuha kismacskás naptárfotók hazugságok! Hazugságban éltünk eddig, ugyanis ebben a korban NEM pelyhesek és tiszták. 😀 Főnökasszony ráadásul fele akkora volt mint a többiek és még náthás is volt, úgyhogy külön kellett szedni a többiektől. Méretét tízszeres mennyiségű öntudattal támasztotta meg, szegény kutya nem győzött előle elbiciklizni ha kiszabadult a kicsi - a kiscica viszont ordított, ha nem lehetett a kutyája környékén. Órákig ültek a cicaketrec két oldalán, ő meg a kutyája és próbálták egymást a rácson áthúzni, vagy csak nézték egymást pislogás nélkül. Szerencsére egy 3 kutyás családhoz költözött, ahol állítólag boldog falkavezér azóta is.
A Pelyhesek után jöttek a Gombák. A Gombák elég szar helyről jöttek, kb egyetlen túlélői voltak az ottani macskatartási kultúrának, ennek ellenére a legnormálisabb cicák mifelénk. Fülőke nekifutásból ugrik a földről a mellkasodnak, hogy átöleljen szeretetből. Rizike, (állatorvosunk szerint Rézike) a trió legidősebb tagja nem éri el az egy kilós súlyt, fele akkora mint a többiek de itt is ő a hangadó, mint az előző családnál. Ennek is van valami kutyafixációja, le se lehetett vakarni a kutyáról onnantól kezdve, hogy meglátta. Susulyka meg egy szent, ő elhatárolódik a tesói szeleburdiságától, csak egyszer borította le a nyárigumi tornyot a garázsban, de hát minek raktuk oda.
A legfrissebb félkegyelműnk Sztegó, akit átnevelésre kaptunk meg, mert nem lehetett megérinteni, félt és fújt.
Van ugye Abu, a saját nyolc kilós cicánk, ő nagy expert az ilyen kiscicák kezelésében. Lefogja a hóna alá a sikítozó kiscicát és megmossa a haját, alaposan. Két hajmosás után a kiscica szelíd. Igen ám, de a félelem elmúltával kezdődik a hülyeség is. Az emberek lábujjainak levadászása. Álmukban. Meg a fregoli leszedése, a dolgok ellopása, feleselés, csipogás, videókonf közben sípcsontharapás, ártatlan pofa vágás meg a többi bullshit, ami egy három hónapos szőrmóktól kitellik. Ha valaki kedvet kapott, még szabad, lehet vinni, tessék. Eskü nem rossz.”