Kedves Noésok!

Februárban fogadtuk örökbe tőletek az akkor még Maximus névre hallgató (vagy inkább nem hallgató:) ) cicát, aki majd 900 kilométeres út megtétele után új otthonába, Delitz am Berge-be, érkezett.
Mivel Németországba kiugranotok egy kontroll kedvéért elég körülményes lenne, ezért úgy döntöttünk inkább megírjuk mi is történt azóta Maoval.

Igen, Mao lett a neve.
Persze, a névadásnak semmi köze sincs a kínai kommunista vezérhez, bár annyi hasonlóságot feltétlenül meg kell említeni, hogy ő lett a lakás könyörtelen diktátora, akinek két emberszolga is hódol és nap, mint nap keresi a kedvét. :)

Ezen a képen is jól láthatjátok, milyen parancsoló a tekintete!:)



Diktátorunk igen kommunikatív, bár kérni nem, parancsolgatni annál inkább szeret: amikor valamit akar, akkor először hátulról óvatosan becserkész, mély lélegzetvétellel testileg és szellemileg is rákészül a kiidegelésre és rajt! Elkezd máóóóóóóózni. Tudjátok, itt nem csak arról a sima nyavékolásról van szó, amit minden macska csinál, hanem inkább az olyan hisztire kell gondolni, amit a kb. 4 éves gyerekek szoktak rendezni, ha nem kapják meg azonnal a babát vagy a kisautót. És Mao, előbb vagy utóbb, de mindig megkapja amit akar. Követelései elsősorban a következőkre terjednek ki:
- valami finomságot a hűtőből, de azonnal (nem mintha nem lenne teli a tálja mindig)
-pocak és lábmasszázs, de azonnal
-az ajtó kinyitása, de azonnal
-ha a számítógépes szék foglalt, akkor annak szabaddátétele, de azonnal
-egyéb ülőalkalmatosságok felszabadítása, de azonnal
-játék, de azonnal.

Mikor örökbe fogadtuk a kis, ártatlan, öreg cicának tűnő kandúrkát, arra számítottunk, hogy majd jókat pihenget és éli nyugdíjas éveit velünk. Csak, hogy Mao még egyáltalán nem érzi magát se öregnek, se nyugdíjasnak és bár pihenni nagyon szívesen pihenget, azért igen aktív életet él.
Mao az első nap után rájött, hogy itt őt szeretik és az önveszélyeztető tevékenységet leszámítva azt csinál, amit akar. Ezzel a helyzettel, mint kiderült, ő rendesen él és visszaél! :)
A második nap játszani kezdett az újságokkal, amelyek a kanapén voltak és nem volt rest betűire bontani a papírt. Ez utána hobbivá vált számára. Persze, amikor kérdőre akartuk vonni, akkor csak annyit mondott hetykén, hogy brrrrrrr (nem én voltam) és levezetésnek odament a hűtőhöz, ezzel jelezve, hogy jó lenne, ha jönne már a megszokott sonkaadag. A történet vége, hogy a két buta Homo sapiens egymásra nézett, és már rohantak is a hűtőhöz kiszolgálni Delitz am Berge fenséges Urát, aki már türelmetlenül várta, hogy alattvalói tegyék dolgukat.

Egyik alkalommal elmentünk dolgozni. Maot ekkor még bezártuk, mert nem telt el még annyi idő, hogy hosszabb időre felügyelet nélkül kószálni hagytuk volna.
A munkából ő is kivette a részét! Levarázsolta az asztalról a banktól kapott levelet, amelyben a pinkód volt és nagy gondossággal apró darabokra szaggatta. Amikor beléptem épp a „kapard le” felület lógott ki a szájából.
Mikor én hangosan feljajdultam ő ravaszul rám mosolygott, és gyorsan benyelte az utolsó két számjegyet is egy kis csámcsira. :)

Mao később elhíresült lett a papírtépő hobbijáról, amely egy helyi kiállításon meg is jelent. Mert a mi kis kandúrkánk híres ám e vidéken!
A SuperMan képregényhős analógiájára létrejött SuperMao a sajátkészítésű kosztümjében.



Már az arckifejezéséről is láthatjátok, hogy ő a világ megmentője! Mindennel rendelkezik, amire egy hősnek szüksége van, pl. intelligencia és charm! Mao egy olyan kultúr lény, aki használja a wc-t! Szívesen elücsörög rajta, ha úgy tartja kedve.




Mao izmos és szép! Majdnem 4 kilóval hoztuk el, azóta 4,9 kilóra hízott. Ezt az a kép bizonyítja, amin egyszerre két hokedli sem elég, hogy Őméltósága kényelmesen elférjen.



További kedves szájról szájra terjedő már-már legenda a falunkban Mao lábának története. Mao húzta a hátsó lábát, amikor elhoztuk. Kezdetben napról napra figyeltük, hogy javul-e a pici lábacska, vagy sem. Lehetőségek után kutattunk, hogy mi lenne a legjobb erősítés neki. Azonban a rendszeres pocak és lábmasszázs megtette a hatását. Rengeteget javult az állapota. Sőt! Mondhatni majdnem teljesen meggyógyult, de ez Mao számára rendkívül rosszul venné ki magát, hiszen akkor mi lesz a napi lábmasszázsával???
A szomszédunk, Christian, „SZÍNÉSZ”-nek hívja Maot és amikor azt írom színész, akkor csupa nagybetűvel teszem. Ugyanis egyik nap lenézett az ablakából és Mao vígan és önfeledten futkározott valami lepke után. Egyáltalán nem húzta a lábát és úgy szaladgált, mint akinek a popójába lőttek. Azonban amikor felnézett és meglátta, hogy Christian az ablakból figyeli a játékát, rögtön sántításba kezdett! Tiszta lebukás, extra ciki.
Christian rohant is le hozzánk, hogy értesítsen arról, hogy a macskánk egy oltári kamugép, aki simán palira vett minket. :)

Azóta a szomszédtól, aki amúgy szintén két kandúr boldog tulajdonosa és állandóan jutalomfalatkákkal mászkál, már nem kap a szegény sánta lábú cica finomságot, viszont a kiváló színészi teljesítményt mindig bőkezűen jutalmazza.
Azért persze, ha már lábmasszázs nincs is, a rendszeres pocakmasszázs napi rutinná vált. Konkrétan a hátára fekszik és közben berreg, amikor Mao pocak masszázst kér:




Brrrrrrrrrrrr, brrrrrrrrrrrrrrr, a pocakmasszázs jó. :) Imádja!

Mao szeret pihenni, ami annyit jelent, hogy mindenhol elbírja magát hagyni a lehető legkülönfélébb pozícióban és olyan hangos horkolásba kezd, amit még a szomszédok is hallanak:




Egyik kedvenc helye a szennyeskosár teteje:



De a főnöki lakosztály nem is lenne teljes baldachinos ágy nélkül! Így a függöny összecsipeszelésével, megszülettett a Mao kuckó!



Imád még a számítógépes főnöki székben heverészni. Ez a hely különösen fontossá válik szemében, ha valamely alattvalója éppen használja, vagy használni szeretné, mert akkor azonnal ott akar pihengetni, habár a lakás összes többi pontján is megtehetné ezt. A következő képen ezt a helyet láthatjátok összekötve tépkedő hobbijának eredményével. Itt amúgy a húsvéti csoki tojások estek rongálás áldozatául és nem tagadhatja a kis bűnöző hogy ő volt, mert benne van a mancsa a zacskóban! :) Ezt aztán lehet majd magyarázni a cicarendőrségnek… :)



Azért akárhogy is nézzük, Mao a legédesebb és legaranyosabb cica a világon és ha minden úgy van ahogyan ő akarja, akkor kedves is tud ám lenni!
Például Marioval itt éppen összebújnak és nagyon szeretik is egymást! (aztán ki tudja, hogy mennyi sonkával fizette le, hogy megcsinálhassa ezt a képet :)



Egy szó mint száz, köszönjük, hogy nekünk adtátok, akár milyen rosszcsont, mi ugyan vissza nem adjuk mert szeretjük, úgy ahogy van! Millió köszönet ezért a szép cicáért, aki olyan sok boldog percet és vidámságot hozott az életünkbe!


A legnagyobb szeretettel gondolunk Rátok és az Állatotthon minden lakójára!
Mao Kapitány ezzel a képpel búcsúzik most Tőletek:



Üdvözlettel,
Bernadett, Mario és Mao